Üzleti titok közlése referenciaként


Ha a referenciával kapcsolatos igényt az ajánlatkérő úgy fogalmazza meg, hogy "az előző év legjelentősebb szállításainak megnevezését kéri a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan, és kifejezetten az ellenszolgáltatás összegére kíváncsi", akkor ez a követelése szabályos-e, különös tekintettel arra, ha az ajánlattevő szállításai a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan, kivétel nélkül üzleti titoknak minősülnek, mert a szállítási szerződések nem közbeszerzés eredményeképpen köttettek?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2007. augusztus 27-én (67. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1398

[…] szolgáltatást (beruházást, árubeszerzést) közbeszerzési eljárás eredményeként kötött, vagy egyéb megállapodás szerint teljesítette-e az ajánlattevő, hiszen az ezzel ellenétes gyakorlat sértené a Kbt. alapelveit (esélyegyenlőség), és meg nem engedett korlátozást is jelentene. A kérdés kapcsán – az adatok üzleti titokkénti kezeléséhez - a következő jogszabályhelyekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek egyrészt meghatározzák az üzleti titok fogalmát, másrészt pedig azok nyilvánosságra jutásának korlátját tartalmazzák – és egyben védelmet nyújtanak az adatot szolgáltató ajánlattevőnek is – a közbeszerzési eljárásokban, amelyet a kérdés kapcsán érdemes megfontolás tárgyává tenni a referencia megadásakor, illetve bizonyos gazdasági adatok üzleti titokként történő kezelésekor. A Kbt. 4. §-ának 37. pontja az üzleti titok vonatkozásában visszautal a Ptk. 81. §-ának (2)-(3) bekezdésére, amely kimondja, hogy üzleti titok a Polgári Törvénykönyvben így meghatározott fogalom. A Ptk. hivatkozott szabálya szerint pedig üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. Nem minősül ezzel szemben üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. A nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz – így különösen a technológiai eljárásokra, a műszaki megoldásokra, a gyártási folyamatokra, a munkaszervezési és logisztikai módszerekre, továbbá a know-how-ra vonatkozó adatokhoz – való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét. A Kbt. 73. §-a […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.