Önkormányzati bizottságok kiadásainak egybeszámítása


A különböző önkormányzati bizottságok reprezentációs kiadásait egybe kell-e számítani közbeszerzés esetén, és a házon kívül tartott események reprezentációs költségei beleszámítandók-e ebbe?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2008. március 10-én (76. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1546

[…] (1) bekezdése szerinti eset kivételével –, és – beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni, továbbá – rendeltetése azonos vagy hasonló, illetőleg felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg. A Kbt. sokat idézett 40. § (2) bekezdése alapján a reprezentációs költségek azonos rendeltetésűnek minősülnek, amelyhez az igénybe veendő szolgáltatások feltehetően egy szolgáltatótól is igénybe vehetők, azaz egy szerződéssel is lefedhetők. Egy önkormányzat valamennyi bizottsága az önkormányzathoz tartozik, így az igényeik szerinti beszerzéseket az önkormányzat szintjén összeadódnak. Egy éven belüli reprezentációs célú kiadások tehát az előbbi feltételek mellett egybeszámítandók, tekintettel a bizottságok munkájának hasonló jellegére (nincs külső ülés stb.). A házon kívül tartott események rendeltetése az érdekes, illetve hogy egy szerződés keretében is meg lehet-e oldani az eseményekhez kötődő szolgáltatások beszerzését. Ha elviekben létezik olyan cég, amely vállalja a bizottságok részére történő szolgáltatást, de a házon kívül felmerülő eseményeket is képes támogatni, akkor egybe kell számítani az ahhoz kapcsolódó kiadásokat. A vendéglátó-ipari […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.