Sikerdíj és becsült érték


Ha pályázatíró céget választunk, és alapesetben a díjazása nem éri el az értékhatárokat, nincs közbeszerzés, de kiköt sikerdíjat. A sikerdíjat be kell számítani a becsült értékbe vagy nem?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2009. január 12-én (90. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1825

[…] alapján a közbeszerzés értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért, illetőleg kínált – általános forgalmi adó nélkül számított, a 36-40. §-ban foglaltakra tekintettel megállapított – legmagasabb összegű teljes ellenszolgáltatást kell érteni (ez a becsült érték). A teljes ellenszolgáltatásba bele kell érteni a vételi jog átengedésének értékét is. A 38. § (1)–(3) bekezdése pedig a következőket tartalmazza. A szolgáltatás becsült értéke olyan szerződés esetében, amely nem tartalmazza a teljes díjat: – a határozott időre, négy évre vagy annál rövidebb időre kötött szerződés esetén a szerződés időtartama alatti ellenszolgáltatás; – határozatlan időre kötött szerződés vagy négy évnél hosszabb időre kötött szerződés esetén a havi ellenszolgáltatás negyvennyolcszorosa. A szolgáltatás becsült értékének megállapításakor a következőket kell figyelembe venni: – biztosítási szerződés […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.