Többszörös megjelenés tilalma egy eljárásban


Nyílt eljárásban indulunk, ajánlattevők vagyunk két részben, de egy cég szeretné, ha alkalmasságot igazoló szervezete lennénk egy másik részben. Van-e erre lehetőség abban az esetben, ha a szakember biztosítása az általunk érdekelt rész és a partner által érdekelt rész vonatkozásában átfedett?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2013. június 19-én (159. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3196

[…] vonatkozásában ugyanezt a referenciát kívánja igénybe venni, a referencia birtokosát alkalmasságot igazoló szervezetként megjelölve, kérdés, hogy van-e ennek akadálya. Amennyiben a fő szabályt tekintjük, mely a 28. §-ban a többszörös megjelenés tilalmát részletezi, mindezt egy adott rész vonatkozásában teszi az alábbiak szerint.A 28. § (1) bekezdés a)-c) pontjai értelmében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében– nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen,– más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,– más ajánlatot benyújtó ajánlattevő, illetve más részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkező […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.