88 cikk rendezése:
1. cikk / 88 Jogorvoslati határidő
Kérdés: Egy építésre irányuló közbeszerzési eljárásban ajánlatot tettünk, és a második helyen állunk. Véleményünk szerint az első helyezett ajánlati ára nagyon alacsony. Az ajánlatkérő nem kért árindokolást az első helyezettől, hanem bekérte tőle a referencialeveleket. Jogorvoslattal szeretnénk élni. Honnan számít a jogorvoslati határidő? Az igazolások bekérésétől?
2. cikk / 88 Tudomásszerzés időpontja
Kérdés: Uniós nyílt eljárásban tettünk ajánlatot. Az ajánlatkérő az eljárást eredményesnek hirdette, mi a 2. helyezett lettünk. Az összegezés alapján kértük az ajánlatkérőtől, hogy a nyertes ajánlattevőtől kérjen be árindoklást, mert megítélésünk szerint az ajánlata aránytalanul alacsony árat tartalmazott. Az ajánlatkérő ezt bekérte, mi betekintettünk az indokolásba. Ezt követően tájékoztatást kértünk az ajánlatkérőtől, amire érdemben azt válaszolta, hogy a nyertes árindoklását elfogadta, és az összegezésen nem változtatott. Ilyen esetben a jogorvoslati határidőt honnan kell számítani, azaz mi számít a „tudomásszerzés” időpontjának, ha szerintünk az ajánlatot érvénytelennek kellett volna nyilvánítani?
3. cikk / 88 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
4. cikk / 88 Becsült érték és indokoláskérés viszonya
Kérdés: A korábbi aránytalanul alacsony ár szabály a becsült értékhez viszonyított, amikor annak eldöntése merült fel, hogy mikor kell indokolást kérni. Szükséges-e, hogy a becsült értéken kívül mást is vizsgáljon az ajánlatkérő, vagy elegendő-e a becsült érték, amikor arról dönt, hogy nem kér indokolást, és ezt a bírálóbizottsági jegyzőkönyvben is rögzíti?
5. cikk / 88 EVK kezdeményezésének ideje
Kérdés: Véleményünk szerint az értékelési sorrendben első helyen lévő ajánlattevő ára aránytalanul alacsony. Az ajánlatkérő a bírálat során több hiánypótlást kiküldött, már az alkalmassági igazolást is bekérte, de az aránytalanul alacsony árra még mindig nem kért indokolást ettől a cégtől. Mikor lehetséges előzetes vitarendezési kérelmet benyújtani arra, hogy az ajánlatkérő nem vizsgálta az árat?
6. cikk / 88 Előzetes vitarendezési kérelem megválaszolási határideje
Kérdés: Kérdésünk az előzetes vitarendezési kérelem (EVK) megválaszolási határidejére vonatkozik. Abban az esetben, ha az EVK több kérelmi elemet tartalmaz, és egyes kérelmi elemek vonatkozásában az ajánlatkérő felvilágosítást kér, illetve további dokumentumok benyújtására hívja fel az érintett ajánlattevőt, mi az irányadó válaszadási határidő: 3 munkanap vagy 7 munkanap?
7. cikk / 88 Az ajánlatkérő döntésének megsemmisítése
Kérdés: A Közbeszerzési Döntőbizottság a 67/2024. számú döntésében arra jutott, hogy az aránytalanul alacsony ár miatti indokolás nem teljes körű. Ebben az esetben milyen kimenetei lehetnek ennek az ügynek? Csak új döntés várható?
8. cikk / 88 Második helyezett választásának lehetősége
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a túl magas árat megajánló ajánlattevő ajánlatára vonatkozó indokolást nem akarja elfogadni, akkor lehetséges az értékelési szempont szerint soron következő ajánlattevőt kihirdetni nyertes ajánlattevőként?
9. cikk / 88 Hibás érvénytelenségi ok
Kérdés: Mi a következménye annak, ha az ajánlatkérő hibás érvénytelenségi okot közöl, de valójában tényleg érvénytelen az ajánlat, csak más okból? Ha az ajánlatkérő nem fogja az összegzést módosítani, érdemes-e megtámadni?
10. cikk / 88 Túl magas ár vizsgálata felvilágosításkéréssel
Kérdés: A Kbt. szeptemberi módosítása alapján ajánlatkérőként a túl magas ár miatt is eredménytelenné nyilváníthatjuk a közbeszerzési eljárást, de előtte kérdeznünk kell a nyertes ajánlattevőtől. Ebben az esetben is árindokolást kell kérni a túl magas ár miatt, hasonlóan az alacsony árhoz?