Találati lista:
131. cikk / 1087 Pótlólagos szakági tervezés egybeszámítása
Kérdés: Lefolytattunk egy eljárást a Kbt. 115. §-a szerint, több épület felújítási munkálatai vonatkozásában, különböző munkanemre megadott rezsióradíjjal történő elszámolással, keretszerződés alapján. Az egyik helyszínen el is kezdődött a kivitelezés, amikor is ezen a teljesítési helyszínen lévő épület vonatkozásában egy szakági tervezés vált szükségessé kb. 4 millió forint értékben, majd a későbbiekben egy hasonló valamivel alacsonyabb értékben. Mivel tudjuk alátámasztani azt, hogy ezt a tervezést nem számoljuk egybe a keretszerződés alapján ugyanerre az épületre vonatkozó építési munkákkal?
132. cikk / 1087 Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással
Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
133. cikk / 1087 Vészhelyzeti közbeszerzési kormányrendelet alkalmazhatósága
Kérdés: Önkormányzatként alkalmazhatom-e vészhelyzetre hivatkozással a Kbt.-től eltérő kormányrendeleti szabályokat, és ha igen, akkor ez vonatkozik-e a már korábban megkötött keretszerződésemre, valamint kötelező-e arra alkalmazni?
134. cikk / 1087 Ajánlati kötöttség a hiánypótlás függvényében
Kérdés: A hiánypótlás benyújtásával változik-e az ajánlati kötöttségünk időtartama?
135. cikk / 1087 Pénzügyi alkalmassági követelmény meghatározásának szabályszerűsége
Kérdés: A felhívásban pénzügyi alkalmassági követelményként határozták meg, hogy az elmúlt három lezárt üzleti évben nem lehet több mint kétszer negatív az adózás utáni eredmény. Lehet ilyen alkalmassági követelményt meghatározni? Ha az alkalmassági követelményt szabálytalanul határozták meg, mit lehet tenni?
136. cikk / 1087 Lízing minősítése a közbeszerzésben
Kérdés: A lízing árunak vagy szolgáltatásnak minősül a közbeszerzésben?
137. cikk / 1087 Építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolhatósága
Kérdés: Az építészeti-műszaki tervezési szolgáltatás kivételi körbe sorolható-e a felmérési tervdokumentáció készítése? (Más tervezési szolgáltatás nem kerül megrendelésre.)
138. cikk / 1087 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
139. cikk / 1087 Korábbi sikertelen nyílt eljárást követő hirdetmény nélküli eljárás indítása I.
Kérdés: A nyílt eljárás során építési beruházásra olyan értékű ajánlatok érkeztek, amik messze meghaladták a becsült értéket, így a beszerző érvénytelenné nyilvánította az eljárást. Ezt követően a korábbiakban már volt ilyenre példa, hogy emiatt volt lehetőség közvetlen szerződést kötni ún. hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében. A tanácsadó azonban ezt nem indítja el, pedig volt már erre lehetőség eddig. Mi erről a véleményük?
140. cikk / 1087 Kapacitásnyújtóval kötött előszerződés tartalma
Kérdés: A kapacitásnyújtóval kötött előszerződésnek konkrétan tartalmaznia kell a díjazásban való megállapodásra utalást (mint a Ptk. szerinti lényeges feltétel), vagy elegendő az a fordulat, hogy a felek megállapodnak, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egy végleges szerződés keretében rögzítik a tárgyi közbeszerzési eljárás szerződésének teljesítése érdekében, a közreműködés részletes, mindenre kiterjedő feltételeit?
