Találati lista:
431. cikk / 569 Konzorcium, közös ajánlattétel, együttes részvétel
Kérdés: Mi a különbség közbeszerzési eljáráson a konzorciumi formában való részvétel és a közös ajánlattétel, együttes részvétel között a közbeszerzés szempontjából és nem közbeszerzési szempontból is? Gondolunk itt mindkét esetben a cégek felelősségeinek körére – külön, illetve egyetemlegesen –, a cégek jogaira külön-külön, valamint milyen mértékű ellenőrzésük lehet egymás tevékenysége fölött a projekten belül?
432. cikk / 569 Megrendelő szerződésszegése
Kérdés: A dokumentációban és az annak alapján megkötött szerződésben az szerepel, hogy a megállapodás szerinti megrendelések 80 százaléka a szerződéskötéstől számított 3 hónapon belül érkezik majd az ajánlattevőhöz. A megállapodás ellenére a jelzett időszakban a megrendeléseknek mindössze 20 százaléka érkezett meg. A munka nagy volumene miatt is, ez cégünknek súlyos kapacitáselosztási problémákat okozott, de kieső bevételt is jelentett, mivel a tervezetthez képest munkái ütemezését teljesen át kellett alakítania. Kérdésünk, hogy a jelen esetben a megrendelő oldalán beszélhetünk-e szerződésszegésről, érvényesíthetjük-e, és ha igen, milyen fórum előtt kárunkat, és hivatkozhatunk-e arra, hogy a fentiek miatt nem tudtunk egyes munkákat határidőben teljesíteni?
433. cikk / 569 Szerződésteljesítés problémái tájékoztató jelleggel megadott mennyiségek esetén
Kérdés: Hogyan teljesíthető az a szerződés, amely azt tartalmazza, hogy az ártáblában szereplő, az ajánlattétel érdekében az ajánlatkérő által megadott mennyiségek (különösen a termékfajták és a várható darabszámok) tájékoztató jellegűek, és a tényleges megrendelések azoktól eltérhetnek? Megfelel-e a Kbt.-nek, a Ptk.-nak, és egyáltalán, a forgalom biztonságának ez a kikötés?
434. cikk / 569 Késedelmikötbér-mérték az ajánlatban
Kérdés: Mi a teendő akkor, ha a kiírásból nem állapítható meg, hogy az ajánlatban hol kell szerepeltetni a késedelmi kötbér mértékét? Hogyan korrigálhatja ezt a kiírási hiányosságot az ajánlatkérő?
435. cikk / 569 Elektronikus árlejtés alkalmazása építési beruházás esetében
Kérdés: Lehet-e elektronikus árlejtést alkalmazni építési beruházás esetében? Nem tudok róla, hogy a törvény tiltaná.
436. cikk / 569 Számlázási rend módosítása a szerződésben
Kérdés: Számlázási rendet lehet-e módosítani a szerződésben a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint? Az ajánlattevő konzorcium volt, s az eredeti megállapodásban a konzorcium egyik cége adta a számlát és kapta a bevételt. A módosítás az lenne, hogy az ajánlattevő konzorcium minden cége külön-külön küldi a számlát. Járható-e ez az út?
437. cikk / 569 Közbeszerzési tanácsadó munkaköri leírása
Kérdés: Munkaköri leírásban szerepelhetnek-e a belső közbeszerzési tanácsadó kötelességei, feladatai és felelőssége?
438. cikk / 569 Közvetlen megállapodás ügyvéddel tanácsadói tevékenységre
Kérdés: Lehet-e közvetlenül szerződést kötni ügyvédi irodával, egyéni ügyvéddel közbeszerzési tanácsadói tevékenységre, vagy ebben az esetben is közbeszerzési eljárást kell lefolytatni?
439. cikk / 569 Nemzeti elbánással kapcsolatos megállapodások
Kérdés: A közbeszerzési törvény alapelveivel kapcsolatos a kérdésem. Mit jelent az a törvényi megfogalmazás, illetve mire vonatkozik, hogy a nemzeti elbánást az eljárásban "a Magyar Köztársaságnak és az Európai Közösségnek a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel összhangban kell nyújtani"?
440. cikk / 569 Szerződés meghosszabbításának jogszerűsége
Kérdés: A felek közbeszerzési eljárás eredményeként szerződést kötöttek, amelyet egy alkalommal, közös megegyezéssel meghosszabbítottak – közbeszerzési eljárás kiírása nélkül. E meghosszabbítás szerinti időtartam is lejárt. Meghosszabbítható-e a megállapodás közbeszerzési pályázat kiírása nélkül, és ha igen, milyen indokkal? (Az ajánlatkérő minisztériumi irányítás alatt álló gazdasági társaság.)
