Találati lista:
1041. cikk / 1166 Ajánlat érvénytelenségének megállapíthatósága a Kbt. módosítása után
Kérdés: Egy eljárásban "B" ajánlattevőnek a benyújtott ajánlata mind tartalmi, mind formai szempontból megfelel az ajánlati felhívásban és dokumentációban foglaltaknak, az ajánlati felhívásban előírt alkalmassági követelményeket pedig akként igazolja a Kbt. 66. §-ának (2) és a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával, hogy azt nyilatkozza: "bár én magam alkalmatlan vagyok, azonban X Kft. erőforrásaira támaszkodom". Ebben az ajánlatban X Kft. nyilatkozik: kötelezettséget vállalok a szerződés teljesítéséért, és az erőforrásokat rendelkezésre bocsátom, kezességet is vállalok. Egyúttal a Kbt. 63. § (6) bekezdésének megfelelően X Kft. nyilatkozik a közjegyző előtt, hogy nem állnak fenn vele szemben a kizáró okok. Ugyanebben a közbeszerzési eljárásban X Kft. ajánlattevőként is megjelent – hiszen a Kbt. alapján ez megengedett a számára –, és az ajánlatkérő megállapítja, hogy mind pénzügyi-gazdasági szempontból, mind pedig műszaki-szakmai szempontból alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ezért a Kbt. 88. § (1) bekezdésének e) pontja alapján az X Kft. által benyújtott ajánlatról megállapítja, hogy érvénytelen. Ennek ellenére a jelenlegi Kbt.-szabályozás alapján, amennyiben a B ajánlattevő ajánlata a legkedvezőbb ajánlat a bírálati szempontok szerint, úgy az ajánlatkérő köteles ezt az ajánlatot nyertesnek kihirdetni. Látnak-e Önök törvényes lehetőséget arra a jelenleg hatályos Kbt. alapján, hogy a "B" ajánlatról az ajánlatkérő megállapíthassa azt, hogy érvénytelen?
1042. cikk / 1166 Előzetes összesített tájékoztató készítése és közzététele a törvénymódosítás után
Kérdés: A Kbt. 42. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő előzetes összesített tájékoztatót készíthet az adott évre, a közbeszerzési eljárásairól. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy az ajánlatkérő az előzetes összesített tájékoztatót köteles közzétenni és legkésőbb a 42. § (1)–(2) bekezdésében előírt határidő lejártáig megküldeni. Kérdésem: hogyan értelmezendő a "készíthet", illetve a "köteles" megfogalmazás a törvény ezen pontjaiban? [Észrevételem: a Kbt. 42. §-ának (1)–(2) bekezdése nem tartalmaz határidőket.]
1043. cikk / 1166 Alkalmassági feltételek igazolása az új szabályok szerint
Kérdés: Egy önkormányzat által kiírt, 3 milliárd forintos becsült értékű beszerzésről van szó. Uszoda és élményfürdő PPP konstrukcióban történő megvalósítására és annak 20 éves futamidejű üzemeltetésére irányuló közbeszerzési eljárásban két ajánlat érkezik. "A" ajánlattevő az ajánlatételi határidőt megelőző egy hónapban alakult, 3 millió forintos bejegyzett tőkével rendelkező kft., amellyel szemben a Kbt.-ben szabályozott kizáró okok fennállása nem állapítható meg, és ezt igazolja is. Az ajánlatkérő által kért alkalmassági feltételrendszerre azt nyilatkozza, hogy "én magam alkalmatlan vagyok, de Z Kft. erőforrásaira támaszkodom". Z Kft. minden kizáró okra a Kbt. alapján nyilatkozik, kezességet vállal a szerződés teljesítéséért stb. Az ajánlatkérő beszerzi Z Kft. cégkivonatát, és megállapítja, hogy 15 napja a Bahamákon bejegyzett off-shore társaság, amelyről nem állapítható meg, hogy honnan van 3 milliárd forint összegű tőkéje, kik állnak mögötte, honnan ered ez a pénz, ha egyáltalán rendelkezésre áll stb. "B" ajánlattevővel szemben a kizáró okok nem állnak fenn, ezt megfelelően igazolja, minden, az ajánlatkérő által előírt rendkívül szigorú alkalmassági feltételt a Kbt.-ben előírt módon igazol. "A" ajánlattevő ajánlata azonban a bírálati szempontok alapján 1 százalékkal kedvezőbb. Biztosít-e a Kbt. törvényes lehetőséget arra, hogy az önkormányzat – szándéka ellenére – részt vegyen az "A" ajánlattevő által megvalósítani kívánt pénzmosásban?
1044. cikk / 1166 Alkalmassággal kapcsolatos új rendelkezések értelmezése
Kérdés: Tervezi-e az Igazságügyi Minisztérium, hogy a Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésében meghatározottakkal kapcsolatban iránymutatást, tájékoztatót bocsát ki, mivel a jelenlegi szövegezés az ajánlatkérők számára nem értelmezhető? Erre a kérdésünkre a Tanács képviselője sem adott választ. Mit jelent az "erőforrás"? Például a beszámoló különböző mutatóival kapcsolatban előírt alkalmassági feltételeknek amennyiben az ajánlattevő nem felel meg, úgy erre bevonhat-e "egyéb szervezetet" (például negatív mérleg szerinti eredmény esetén)?
1045. cikk / 1166 Szerződés teljesítésének közzététele 2005-ben indult egyszerű eljárásban
Kérdés: A Mód. Kbt. szerint egyszerű eljárás (közzététel nélküli) esetében nem kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben a szerződés teljesítését. 2005-ben megkezdett eljárás esetében mi a teendő?
1046. cikk / 1166 Közbeszerzési terv tartalma a Kbt. 2/A §-ának függvényében
Kérdés: A 2007. évi közbeszerzési terv készítése folyamán, az összevonások során álláspontjuk szerint kivehetők-e vagy nem azok a tételek (szolgáltatás vagy esetleg beruházás), amelyeket az önkormányzat saját tulajdonú, a Kbt. előírásainak megfelelő gazdasági társaságával végeztet el, a vonatkozó közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint? (A rezsimmeghatározást befolyásolhatja fenti kérdésem.)
1047. cikk / 1166 Igazolási mód értelmezése
Kérdés: Hogyan értelmezendő a "közjegyző által hitelesített" nyilatkozatigazolási mód a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdésében foglalt kizáró okok vonatkozásában? A közjegyző aláírási címpéldányt hitelesít, vagy egy bemutatott cégvezetői nyilatkozatot? Erre a célra külön aláírási címpéldányt, illetve aláírást kell készíteni, vagy lehetséges az általános aláírási címpéldány felhasználása is?
1048. cikk / 1166 Ajánlati biztosíték és hiánypótlás összefüggése
Kérdés: Ha az ajánlatkérő ajánlati biztosíték benyújtását írta elő, hiánypótlás keretében pótolható-e az ajánlati biztosíték, illetve amennyiben az ajánlati biztosíték nem az előírtaknak megfelelően lett benyújtva (például nem az előírt összegre vagy nem az előírt határidőig szól), akkor hiánypótlás keretében fel lehet-e szólítani az ajánlattevőt ajánlati biztosítékának kiegészítésére, illetőleg módosítására?
1049. cikk / 1166 Közbeszerzésen kívüli ügyletek
Kérdés: A Kbt. módosítását követően mely ügyletek nem tartoznak a törvény hatálya alá?
1050. cikk / 1166 APEH-igazolás gyakorisága az új jogszabályok függvényében
Kérdés: A Kbt. 60. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a pályázónak igazolást kell benyújtani az APEH-igazgatóságtól arról, hogy nincs egy évnél régebben lejárt adótartozása. Az adóhatóság az új adóigazolásoknál közli azt, hogy az adóigazolás melyik konkrét projektnél használható fel. Az adóigazolás fentiek szerinti kiállítása a Ket., valamint a 2005. évi LXXXIII. törvényben leírtakra való hivatkozással történik. Ez azt jelenti, hogy minden egyes pályázathoz külön kell adóigazolást kérni. Ha igen, akkor megítélésünk szerint a hivatkozott törvények és a közbeszerzési törvény között ellentmondás van.
