Találati lista:
891. cikk / 1172 Infláció érvényesítése
Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésben az szerepel, hogy az abban foglalt vételár (szolgáltatási díj) az előző 12 havi fogyasztóiár-indexnek megfelelően évente változik. A szerződést decemberben kötöttük, az első árváltoztatás az idén esedékes. Az ajánlatkérő a tavalyi év decemberi árindex arányában hajlandó emelni az árat. Kérdésünk: jogszerűen kérjük-e azt, hogy az előző 12 havi infláció átlagának megfelelő mértékben változzék szolgáltatásunk díja?
892. cikk / 1172 Tévesen megadott áfakulcs korrekciója
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként tévesen határoztuk meg az áfa mértékét. (A beszerzés tárgya 5 százalékos áfatartalommal bírt, ajánlatunkban 20 százalékos áfamértéket tüntettünk fel.) Az ajánlatból kitűnt a nettó egységár – ezt a kiírás szerint meg is kellett határoznunk –, s bár megengedett volt a teljes körű hiánypótlás, nem kaptunk felhívást, és az ajánlat javítása sem történt meg a fentiek körében. A bírálati szempont a legalacsonyabb ár volt, és nettó szinten a mi ajánlatunk jobb volt, mint a nyertes ajánlattevőé. (Az eljárásban ketten vettünk részt ajánlattevőként.) Kérdéseink: kellett-e és kinek javítani az áfamérték meghatározásában elkövetett hibát? A kérdés szerinti esetben fel kellett volna hívni minket e körben hiánypótlásra? A nettó vagy a bruttó árat (értéket) kell-e figyelembe venni a közbeszerzés értékének meghatározásakor? Jogszerűen járt-e el az ajánlatkérő esetünkben? Idetartozik, hogy a kiírás szerint az árajánlatot egy példányra kellett megadni úgy, hogy a nettó ár mellett egyértelműen szerepeljen az áfa százalékosan meghatározva és összegszerűen is, és szerepeljen a bruttó ár is.
893. cikk / 1172 Tevékenységi kör igazolása közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Úgy tudjuk, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a társasági szerződésnek nem kell tartalmaznia a cég valamennyi tevékenységét, az adott tevékenység folytatásához elegendő, ha annak megkezdését a társaság a megkezdést megelőzően 15 nappal korábban bejelenti az adóhatósághoz. Ezt a szabályt figyelembe véve jogszerű-e a kiírásban annak előírása, hogy cégkivonattal lehet csak igazolni a beszerzés tárgyához szükséges tevékenységi kört? A változásokat figyelembe véve nem kellene itt vagylagosan szerepeltetni az APEH-igazolást? És végül, jogszerű-e a kiírásnak az a kitétele, hogy ha a cégkivonat nem tartalmazza a tevékenység elvégzéséhez szükséges tevékenységi kört, akkor az ajánlat érvénytelen?
894. cikk / 1172 Megrendelő szerződésszegése
Kérdés: A dokumentációban és az annak alapján megkötött szerződésben az szerepel, hogy a megállapodás szerinti megrendelések 80 százaléka a szerződéskötéstől számított 3 hónapon belül érkezik majd az ajánlattevőhöz. A megállapodás ellenére a jelzett időszakban a megrendeléseknek mindössze 20 százaléka érkezett meg. A munka nagy volumene miatt is, ez cégünknek súlyos kapacitáselosztási problémákat okozott, de kieső bevételt is jelentett, mivel a tervezetthez képest munkái ütemezését teljesen át kellett alakítania. Kérdésünk, hogy a jelen esetben a megrendelő oldalán beszélhetünk-e szerződésszegésről, érvényesíthetjük-e, és ha igen, milyen fórum előtt kárunkat, és hivatkozhatunk-e arra, hogy a fentiek miatt nem tudtunk egyes munkákat határidőben teljesíteni?
895. cikk / 1172 Keretösszeg alkalmazhatósága, értelmezése
Kérdés: Az ajánlatkérő a szerződésben meghatározott egyszázalékos mértékű keretösszeget. Ezt követően a szerződés azt tartalmazta, hogy a keretösszeg előzőek szerinti túllépése azt jelenti, hogy az ajánlatkérő (illetve a megrendelő) a szerződés módosítása nélkül ebben a mértékben jogosult a keretösszeg túllépésére. Hogyan kell ezt értelmezni, és egyáltalán lehetséges-e egy szerződésben ilyen kitétel alkalmazása jogszerűen?
896. cikk / 1172 Üzletrész-átruházásra vonatkozó KT-ajánlás érvénye
Kérdés: Értelmetlennek tartom a Közbeszerzések Tanácsának ajánlását az üzletrész átruházásáról, hiszen ezt a Gt. szabályozza, erre nincs hatálya a Kbt.-nek. Mi erről a véleményük? Egyáltalán mennyire köt minket ez az ajánlás?
897. cikk / 1172 Hiánypótlás hibás ajánlati elem vonatkozásában
Kérdés: Lehet-e hiánypótlás tárgya az ajánlat hibásan benyújtott része?
898. cikk / 1172 Mérlegelési jogkörben meghatározott érvényességi követelmények megtámadhatósága
Kérdés: Az ajánlatkérő mérlegelési jogkörében meghatározott egyéb érvényességi követelmények esetében tehet-e kifogást (megtámadhatja-e azokat) az ajánlattevő? Ha igen, milyen határidővel és milyen fórum előtt?
899. cikk / 1172 Rangsort megváltoztató önkéntes hiánypótlás
Kérdés: Részvételi szakaszban van-e lehetőség a referencia önkéntes hiánypótlására, amennyiben a rangsort megváltoztatja a hiánypótlás? Ha igen, meddig, ha nem, miért nem?
900. cikk / 1172 Értelmezési nehézségek miatti jogszabály-módosítás
Kérdés: A 257/2007. Korm rendelet nehezen értelmezhető, van-e lehetőség a módosítására?
