451 cikk rendezése:
321. cikk / 451 Esélyegyenlőség sérelmének értelmezése
Kérdés: 2006. január 15-ével – egyebek mellett – módosult a Kbt. 66. § (1) bekezdésének c) pontja is. Ennek értelmében a pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolható az előző legfeljebb három-évi teljes forgalmáról és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának forgalmáról szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak. Természetesen az alkalmasság előírásakor figyelemmel kell lenni a Kbt. 69. §-ának (3) bekezdésére is. E szabályból bár nem direkten, de számunkra az következik, hogy ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (3) bekezdésének rendelkezésével összhangban előző háromévi forgalmi adatot kér, és előírja, hogy bizonyos értéket vagy mennyiséget az ajánlattevőnek el kell érnie, ha és amennyiben olyan ajánlattevő tesz ajánlatot, aki visszamenőleg három évre nem tud adatot szolgáltatni, mivel például csak egy éve alakult, akkor az ajánlattevő ajánlata annak ellenére, hogy az előírás feltételeinek e körben nem felel meg, mégsem lesz érvénytelen a hivatkozott szabály alapján. A kérdésünk ezzel kapcsolatban egyrészt az, hogy a következtetésünk helytálló-e, másrészt hogy ebben az esetben, ha lesz egyébként olyan ajánlattevő, aki tud három évre forgalmi adatokat szolgáltatni, és mindenben megfelel e körben az előírtaknak, akkor ezen ajánlattevő nem kerül-e ezáltal hátrányba azzal az ajánlattevővel szemben, akitől a fenti szabály miatt ez nem követelhető meg, illetve az esélyegyenlőség elve nem sérül-e meg?
322. cikk / 451 Becsült érték meghatározása hosszú távra tervezett szolgáltatás beszerzésére irányuló szerződéseknél
Kérdés: Intézményünk vállalkozói szerződés keretében objektumaiban hőellátó rendszerrel történő energiaszolgáltatás (épületek fűtése, gőzellátás, használati melegvíz-ellátás stb.), a melegvíz-termelő és -elosztó rendszerek költségtakarékos üzemeltetése, továbbá az üzemeltetéshez szükséges tüzelőanyag, víz biztosítása, valamint a rendszerek karbantartása, szükség szerinti javítása tárgyában közbeszerzési eljárás lebonyolítását tervezi. Kérdés, hogy egy ilyen beszerzés során a Kbt. rendelkezései szerint a közbeszerzés értékének megállapításakor a Kbt. 36-39. §-ai közül mely rendelkezések alapulvételével kell a becsült értéket meghatározni, mivel egy ilyen pályázat során a szerződést hosszú távra kell tervezni, legalább 10 éves futamidőre?
323. cikk / 451 Érvénytelenség megállapíthatósága pénzügyi-gazdasági alkalmatlanság miatt
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő az utolsó két lezárt üzleti év csatolását kéri az ajánlattevőktől, s ennek az ajánlattevő azért nem tud megfelelni, mert csupán egy éve működik, ez esetben érvénytelenné nyilvánítható-e az ajánlata pénzügyi gazdasági alkalmatlanság miatt?
324. cikk / 451 A Kbt. V. fejezetének alkalmazása alóli kivételek
Kérdés: Mely esetekben nem kell alkalmazni a Kbt. V. fejezete szerinti eljárást?
325. cikk / 451 Leányvállalat bevonása közbeszerzési eljárásba a Kbt. 2/A §-a alapján
Kérdés: Használható-e a Kbt. 2/A §-a a leányvállalatra abban az esetben, ha csatornát akarunk építtetni, és szerepel a leányvállalat tevékenységei között közművezeték-építés, földmunka, villanyszerelés, egyéb speciális szaképítés. Vizsgálni kell-e, hogy milyen mértékben von be alvállalkozót, és milyen munkarészekre. Tudomásom szerint az is feltétel, hogy nettó árbevételének 90 százalékát a mi megrendeléseink adják. Erről nyilatkoznia is kell?
326. cikk / 451 Energiavásárlás közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: A Kbt. 22. § (1) bekezdésének d) pontja alá tartozó szervezet a vásárolt energiát [villamos energia évi 4 012 500 kW (109 millió forint), gáz 5 099 000 m2 (234 millió forint)] közbeszerzési eljárásban köteles-e beszerezni, vagy e termékek nem közbeszerzés-kötelesek? Mely Kbt.-paragrafus alapján igen vagy nem?
327. cikk / 451 Műszaki kritérium jogszerű meghatározása
Kérdés: A Közbeszerzési Értesítőben 2006. március 13-án megjelent 6179/2006. számú ajánlattételi felhívásban az ajánlatkérő a felhívás III.2.3. bekezdésében a műszaki alkalmasságot többek között a következőhöz köti: "rendelkezik legalább egy fő műemléki szakmérnökkel, akinek műemléki épületek felújításában legalább 5 év szakmai gyakorlata van". (Csak megjegyzem, hogy műemléki szakmérnök nincs, a helyes megnevezés műemlékvédelmi szakmérnök. A műemlékvédelmi szakmérnöki oklevelet posztgraduális oktatás keretében lehet megszerezni.) Az ajánlati felhívás tervezési munkára vonatkozik. A kritérium megfogalmazásából viszont úgy tűnik, hogy a műemléki szakmérnöknek az épületek felújításában (kivitelezésében és nem tervezésében) kell jártassággal rendelkezni. A tervezési jogosultságra vonatkozó rendelet ismereteim szerint sehol nem emeli szakmagyakorlás-feltétel rangjára a posztgraduális képzést. Ez általában igaz, és konkrétan a műemlékvédelmi szakmérnökség esetében is igaz. Kérdés: lehet-e, jogszerű-e műszaki alkalmassági feltételként a fentiekben leírt kritériumot meghatározni?
328. cikk / 451 Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések
Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
329. cikk / 451 Speciális szolgáltatás beszerzésének eljárásrendje
Kérdés: Havi kétmillió forintos speciális szolgáltatás (színházi hangosítás) eljárása lehet-e egyszerűsített, hirdetmény nélküli, 5 éves időtartamra? Ha igen, milyen típusú eljárást kell lefolytatni?
330. cikk / 451 Mérlegbeszámoló bekérésének kötelezettsége
Kérdés: A pályázat kiírójának kötelező-e a nem veszteséges mérleg mint alkalmassági feltétel meghatározása, illetve kötelezően be kell-e kérnie a számviteli jogszabályok szerinti beszámolót?