Találati lista:
1. cikk / 108 Szakember közreműködési kötelezettsége
Kérdés: Vállalkozási szerződést kötöttünk, amelyben a nyertes vállalkozó az alvállalkozója által biztosított két nevesített szakembert adott meg. A vállalkozási szerződés előírja, hogy az építési beruházás megvalósítása során a nevesített szakembereknek személyesen kell közreműködniük, továbbá azt is, hogy a rendszeres projektértekezleten mindkét szakembernek jelen kell lennie, hogy szakértelmük alapján a felmerülő szakkérdésekben állást tudjanak foglalni. A megvalósítás megkezdődött és ennek során felmerült, hogy a szerződésben nevesített szakemberek személyes megjelenésétől el lehet-e tekinteni arra hivatkozással, hogy az alvállalkozó projektvezetője minden értekezleten jelen van? Továbbá a projektértekezletről emlékeztető készül, így, ha szakembereket érintő kérdés merül fel, majd kikéri a véleményüket, hiszen mindkét szakembernek egyúttal a szerződésben megjelölt alvállalkozó a munkáltatója.
2. cikk / 108 DBR meghosszabbítása
Kérdés: Ajánlatkérőként meghosszabbítanánk a DBR időtartamát: ebben az esetben a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontját kell alkalmaznunk?
3. cikk / 108 Ajánlattétel hosszabbítása
Kérdés: Az ajánlatkérő egy szolgáltatás megrendelésére irányuló kiírásában úgy rendelkezett, hogy a szerződés egyéves időtartama további egy évvel meghosszabbítható. A pénzügyi kockázataink mérséklése érdekében szeretnénk más ajánlati árral számolni erre a plusz egy évre. Lehetséges különböző árat megadni a hosszabbítás időszakára vonatkozóan?
4. cikk / 108 Szerződéskötési moratórium és keretmegállapodás
Kérdés: Egy keretmegállapodást nyertünk el konzorciumi tagként, ahol az ajánlatkérő nem köt azonnal szerződést. Úgy számoltunk, hogy keretmegállapodásnál nincs szerződéskötési moratórium. Mikor kell szerződést kötni egy keretmegállapodás esetében?
5. cikk / 108 Árindokolás kérése üzleti titok tartalmára
Kérdés: Az ajánlatkérő az alábbi kérdéssel lepett meg negyedik árindokolás-kérésében: „Kérem, szíveskedjen alátámasztani az árindokolásának 5. pontjában hivatkozott tételek esetében egyedi anyagvásárlási keretszerződéseiben hivatkozott árkedvezményeket alátámasztó árajánlatokat.” Ebben az esetben hivatkozhatok-e arra, hogy egyébként az árajánlatok üzleti titoknak minősülnek, ami esetünkben tényleg így van?
6. cikk / 108 Kiegészítő tájékoztatás jelentősége
Kérdés: Egy vállalkozási szerződésünk teljesítése kapcsán vita van a megrendelő és közöttünk az egyik teljesítési feltétel értelmezésében. A megrendelőnk egy kiegészítő tájékoztatásra adott válaszára hivatkozik a vitás pont kapcsán. Valóban lehet egy kiegészítő tájékoztatásra hivatkozni a szerződés teljesítésekor?
7. cikk / 108 Számlázás közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Egy közös ajánlattevő megnyerte egy kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásunkat. Az együttműködési megállapodás szerint a konzorciumvezető nyújtja be a számlát, és a konzorciumi tagok később számolnak el egymással. Az egyik konzorciumi tag alvállalkozót jelentett be a kivitelezés során. Ebben az esetben hogyan kell betartani az alvállalkozói kifizetési szabályokat? Az alvállalkozót bejelentő konzorciumi tag leszámlázza az általa bejelentett alvállalkozó díját?
8. cikk / 108 Alvállalkozó megváltoztatása
Kérdés: Elnyertünk egy kivitelezési szerződést. Az ajánlatunkban megneveztünk néhány alvállalkozót, amelyek közül az egyiket szeretnénk lecserélni egy másik alvállalkozóra. Az összegezést megkaptuk az ajánlatkérőtől. Már szólhatunk az ajánlatkérőnek az alvállalkozócseréről?
9. cikk / 108 Egyoldalú szerződésmódosítás
Kérdés: Az ajánlatkérő szeretné meghosszabbítani egy karbantartási szerződésünk időtartamát. Mi ezt nem szeretnénk, mert a piaci árváltozások miatt a szerződéses árakat már alacsonynak tartjuk. Elutasíthatjuk az ajánlatkérő hosszabbításra vonatkozó döntését?
10. cikk / 108 Szerződéskötési határidő elmulasztása
Kérdés: Uniós közbeszerzési eljárásban nyertesként kerültünk kihirdetésre. A szerződéskötéshez benyújtottuk az ajánlatkérő által kért dokumentumokat, de a nyári szabadságok miatt a szerződéskötés megcsúszott. Az a kérdésünk, hogy az aláírás késedelme alapul szolgálhat a szerződésben vállalt első részteljesítési határidő módosítására?
