Rendkívüli helyzet miatti áfafizetési probléma bejelentése


Koronavírus miatt probléma van az áfafizetésünkkel. Ezt a körülményt mikor kell az eljárás során bejelenteni legkésőbb, mikor okozhat ez gondot? (A beszerzés tárgya árubeszerzés kis szolgáltatással együtt, tehát nem építési beruházás.)


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. április 8-án (241. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4492

[…] tartozás. Egyébként a kötelező felmondás az offshore hátterű cégek vonatkozásában áll fenn a 143. § (3) bekezdés szerint, ami szintén az adóelkerülést feltételezi. Az áfafizetés elmaradása azonban csak éven túli esetben van hatással az ajánlattevő ajánlattételi képességére.A Kbt. kérdéshez kapcsolódó 143. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő köteles a szerződést felmondani, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.A (3) bekezdés szerint az ajánlatkérőként szerződő fél jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani – ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett a feladata ellátásáról gondoskodni tudjon –, ha– a nyertes ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;– a nyertes ajánlattevő közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel – a) és b) pontok.A kérdésben jelzett árubeszerzésnek azért van jelentősége, mert építési beruházás esetében az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet kifejezetten korlátozza a számla kifizethetőségét adóhiány esetében.A rendelet 32/B. §-ának (1) bekezdése alapján a 32/A. § (1) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása során a havonta nettó módon számított 200 000 forintot meghaladó […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.