456 cikk rendezése:
1. cikk / 456 Hiánypótlás szakember megnevezése esetében
Kérdés: Az alábbi kérdésben kérem állásfoglalásukat. A Dezső-féle közbeszerzési kommentárban olyan magyarázat szerepel, mely szerint a jogorvoslati fórum gyakorlata jó ideig következetes volt abban a tekintetben, hogy – a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja szerinti hiánypótlási korlátra figyelemmel – nem engedett hiánypótlást sem a szakember megnevezésének elmaradása, sem az alátámasztó dokumentum hiánya esetén, mivel ezeket szakmai ajánlatnak tekintette (lásd például a Közbeszerzési Döntőbizottság D.339/15/2017. vagy a D.358/9/2017. számú határozatait). A Döntőbizottság a magyarázat értelmében 2019-től kezdődően aztán eltérő megközelítést kezdett alkalmazni, amelynek lényege az, hogy nem tekintette a Kbt. 3. § 37. pont szerinti szakmai ajánlat körébe tartozónak sem a szakemberekkel kapcsolatos részszempont tekintetében tett ajánlatot, sem a szakember megnevezésének, illetőleg az ajánlati tartalomhoz kapcsolódó, annak ellenőrzéséhez szükséges, az ajánlat valóságtartalmának igazolása céljából becsatolt dokumentumokat, és erre figyelemmel ezek tekintetében a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja szerinti korlátot sem látta alkalmazhatónak. A hivatkozott döntés a Közbeszerzési Döntőbizottság D.356/15/2019. számú határozata, amelyben az ajánlatkérő nem kérte a bevonni kívánt szakember megnevezését. Amennyiben egy eljárásban az alkalmassági követelményként és/vagy értékelési szempontként meghatározott szakember megnevezését és önéletrajzát is kérte az ajánlatkérő, jogszerűen nyilvánítja-e érvénytelennek azt az ajánlatot, amely nem tartalmazza a szakember megjelölését?
2. cikk / 456 Eljárás felfüggesztése
Kérdés: Az ajánlatkérő felfüggesztheti-e csak az egyik részt, amennyiben jogorvoslati eljárás indul az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően, vagy minden egyes részt fel kell függesztenie?
3. cikk / 456 Hiányzó űrlap pótlása
Kérdés: Ajánlatkérőként nyílt közbeszerzési eljárást indítottunk, ahol elfelejtettünk egy űrlapot bejelölni kitöltésre. Lehetséges egy tájékoztató levéllel jelezni, hogy az adott űrlap helyett nyilatkozatot csatoljanak az ajánlattevők?
4. cikk / 456 Eredménytelenné nyilvánítási kötelezettség
Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő az eljárást eredménytelenné nyilvánítani, amennyiben csak egy ajánlat érkezett, és előírta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot? Van-e arra lehetőség, hogy ne hozzon döntést az ajánlatkérő, nem növelve ezzel szükségtelenül az adminisztrációt, és csökkentve a költségeket?
5. cikk / 456 150 napos szabály
Kérdés: Tavaly november közepén indult közbeszerzési eljárás esetében már a 70. § (2a) bekezdése és a Kbt. 75. § (1) bek. c) pontja az irányadó a 150 napos szabállyal. A decemberi ajánlattételi határidőtől számítva már közel a 160. napnál tartunk, a bírálati szakasz még mindig tart. Az ajánlati kötöttség 60 nap, eddig kétszer szólította fel az ajánlatkérő az ajánlattevőket ajánlataik további 60 nappal történő fenntartására, legutóbb a 120. nap letelte előtt kellett nyilatkozni, hogy további 60 napig (tehát a 180. napig) fenntartják-e az ajánlattevők ajánlataikat, közvetlenül a 150. nap letelte előtt nem történt nyilatkozattételre felhívás. Ebben az esetben hogyan értelmezendő a 150 napos szabály? Ha az eljárás során az értékelési szempontokra tekintettel a végig legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő minden alkalommal úgy nyilatkozott, hogy fenntartja az ajánlatát, és ez az ajánlattevő állt a 150. napon is az első helyen, akkor az ajánlatkérőnek már csak kizárólag arra van lehetősége, hogy eredményes közbeszerzési eljárás esetén ezen legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevővel kössön szerződést? Illetve amennyiben időközben – még a 180. nap letelte előtt – esetleg érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatát, akkor kihirdetheti az értékelési szempontokra figyelemmel utána következő legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevőt nyertesként, és megkötheti vele a szerződést?
6. cikk / 456 Új műszaki táblázat bekérése az értékelési szakaszban
Kérdés: Árubeszerzés tárgyú közbeszerzési eljárásban 30 termékre kértünk ajánlatot. Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban rögzítettük, hogy a terméktáblázatban megjelölt típusú termékek mellett elfogadunk azokkal egyenértékű más terméket is. Abban az esetben, ha az ajánlattevő nem az általunk megjelölt, hanem azzal egyenértékű más típusú terméket ajánl meg, a táblázatban fel kell tüntetni az ajánlat tárgyát képező termék pontos típusát, azonosító adatait, melyből ellenőrizhető az előírás szerinti termékkel való egyenértékűség. Előírtuk továbbá, hogy a termékek műszaki adatlapját az ajánlathoz csatolni kell olyan adattartalommal, melyből az ajánlatkérő le tudja ellenőrizni, hogy az adott eszköz megfelel-e a műszaki leírásban foglaltaknak. Mit tehet az ajánlatkérő, ha a műszaki adatlapon közölt adatok alapján nem állapítható meg egyértelműen a megajánlott termékek egyenértékűsége? Hiánypótlásnak és felvilágosításkérésnek van helye ezzel kapcsolatban? Vagy esetleg kiadhatunk egy általunk összeállított műszaki táblázatot a műszaki paraméterek megjelölése mellett, hogy azt töltsék ki az ajánlattevők?
7. cikk / 456 Ajánlat nyilvánossága határidő-hosszabbítást követően
Kérdés: Az ajánlatkérő meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, de cégünk már korábban benyújtotta az ajánlatot. Bontás vélhetően nem történt, vagy nem látjuk. Mivel a többi ajánlattevő így információt fog szerezni az ajánlatunkról, kérdésünk, hogy ezt hogyan tudjuk megakadályozni?
8. cikk / 456 Nemzeti eljárás eredménytelensége
Kérdés: Az ajánlatkérő nyílt közbeszerzési eljárást indított nemzeti eljárásrendben árubeszerzés tárgyában. A felhívásában előírta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. Az ajánlattételi határidőben két ajánlat került benyújtásra, amelyből az egyiket az ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánította. Az egy érvényes ajánlatra tekintettel eredményes lehet az eljárás, vagy eredménytelennek kell az eljárást minősíteni ilyen esetben?
9. cikk / 456 Tárgyalás tartalma
Kérdés: Tárgyalásos eljárást indítottunk. A tárgyalások során több ajánlattevő is jelezte, hogy a felhívásban szereplő egyik szerződéskötési feltételt túlzónak tartja, és szeretnék tárgyalás keretében törölni a feltételt. Az önök véleménye szerint lehet tárgyalni arról, hogy egy szerződéskötési feltétel kerüljön ki a közbeszerzési dokumentumokból?
10. cikk / 456 Eljárás felfüggesztése
Kérdés: Jogorvoslattal szeretnénk élni egy árubeszerzésre irányuló kiírás ellen, mert nem tudunk ajánlatot tenni az előírt túlzó műszaki követelmények miatt. Jól gondoljuk, hogy az ajánlatkérő köteles elhalasztani a beadási határidőt, amíg lezárul a jogorvoslat?