Új Kbt. hatálybalépése előtti referenciák felhasználhatósága

Kérdés: Elfogadható-e az ajánlattevő által benyújtott referencianyilatkozat a 310/2011. kormányrendelet 15. § (1) bekezdés a) pontjában és a 16. § (1) bekezdésben leírtakra figyelemmel az alábbi esetekben:
– Amennyiben az ajánlattevő által készített referencianyilatkozat (például a 2010. vagy 2011. évekből) olyan szerződéskötő félről szól, aki/amely a 2003. évi CXXIX. törvény alapján a Kbt. 68. § (1) bekezdés b) pontja alá eső szervezet, de a 2012. évben már megszüntette tevékenységét, így nem lehet tudni, hogy a 2011. évi CVIII. törvény alapján a 6. § szerint hová sorolandó?
– Amennyiben az ajánlattevő által készített referencianyilatkozatot 2011-ben állították ki, el kell-e fogadni, ha a 2003. évi CXXIX. törvény 68. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozva állította ki azt az ajánlattevő?
– Amennyiben a b) pontra igen a válasz, abban az esetben az ajánlatkérő előírhatja-e, hogy a referencianyilatkozat az ajánlattételi határidőhöz képest például 60 napnál nem régebbi keltezésű lehet?
– Amennyiben valamely szerződést kötő másik fél besorolása úgy változott az új Kbt. hatálybalépését követően, hogy a referenciát nem nyilatkozhatja le az ajánlattevő, hanem referenciaigazolást kell az adott szerződést kötő másik féltől benyújtania, abban az esetben a 2012. év előtti referenciákról elfogadható-e az ajánlattevő nyilatkozata 2012. évi közbeszerzési eljárásban?
Részlet a válaszából: […] ...pontjaiértelmében a 15. § (1) bekezdés a) pontjának és (3) bekezdés a) pontjánakesetét a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban akövetkező módon kell igazolni:– ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdésa)-c)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.
Kapcsolódó címke:

Ajánlattételi felhívás címzettjei a Kbt. 122. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122. §-ának (8) bekezdése a következőkről rendelkezik: a (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben a 100. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlatkérő a (7) bekezdés a) és c) pontjai szerinti esetben is köteles biztosítani a versenyt, és legalább három ajánlattevőt ajánlattételre felhívni. A (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben olyan gazdasági szereplőknek kell ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagy költségvetési szervek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés az ilyen eljárásokban nem alkalmazandó. Fentiek alapján az ajánlatkérőnek arra kell figyelnie a 122. § (7) bekezdésének a) pontja alapján lefolytatásra kerülő eljárás esetén, hogy az ajánlattételre felkértek között legyen legalább három olyan gazdasági szereplő, akik (amelyek) mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagy csak és kizárólag ilyen gazdasági szereplőknek köteles kiküldeni az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának hivatkozott (7) bekezdése azt teszilehetővé, hogy abban az esetben, ha az ajánlatkérő 25 millió Ft-ot el nem érőértékű árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre, vagy 150 millió Ft-ot elnem érő értékű építési beruházásra folytat le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Konzorcium igazolása a kizáró okok vonatkozásában

Kérdés: A kizáró okokkal kapcsolatos nyilatkozat tekintetében konzorcium (közös ajánlatevők) esetén ki minősül ajánlattevőnek? Az, akit felhatalmaznak a konzorciumi tagok (esetünkben három) a vezetésre, vagy továbbra is mind a három konzorciumi tag a negyedik taggal – vezetővel – együtt? Tehát elégséges-e a vezetőnek nyilatkoznia/igazolnia a kizáró okok hiányát, vagy mellette párhuzamosan mindegyik konzorciumi tag és a vezető is köteles nyilatkozni/igazolni azt?
Részlet a válaszából: […] ...jelentkezést;– az előző bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevőkvagy részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzésieljárásban a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők nevében eljárnijogosult képviselőt megjelölni; – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.
Kapcsolódó címkék:    

Szaktanácsadói tevékenység "közbeszerzés-mentessége"

Kérdés: A 2011. évi CVIII. törvény harmadik része 120. §-ának f) pontja kimondja, hogy nem kell a törvényt alkalmazni abban az esetben, ha az uniós értékhatárt nem éri el a beszerzés olyan szolgáltatás megrendelése esetében, amely az ajánlatkérő alaptevékenysége ellátásához szükséges irodalmi (szakirodalmi, tudományos) mű létrehozására, tanács­adói vagy személyi tolmácsolási tevékenység végzésére irányul. Jól értelmezzük-e, hogy hőszolgáltató esetében – az ajánlatkérő alaptevékenységéhez kapcsolódóan – CO2-kockázatkezeléssel kapcsolatban energetikai szakmérnöki szaktanácsadói tevékenység végzése a kivételi körbe tartozik?
Részlet a válaszából: […]  Az ajánlatkérő alaptevékenysége, megítélésünk szerint, azt atevékenységet jelenti, amelyre az alapító okirata szerint létrehozták, illetveamelyet a cégkivonata (alapító okirata) főtevékenységként rögzít. Ebből afőtevékenységből kell az ajánlatkérőnek saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Cégadatok ellenőrzése a hatályos jogszabályok szerint

Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 56. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kizáró ok hiányát a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok alapján ellenőrzi. Ehhez képest az ajánlatkérő a kizáró okokon kívüli okra, például a cégszerűség és a képviseleti jog ellenőrzése érdekében kérheti-e, hogy az ajánlatban nyújtsa be az ajánlattevő – az igénybe venni kívánt alvállalkozója – erőforrást, kapacitást nyújtó szervezete ajánlattételi határidő lejártát megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonatát? Amennyiben igen, abban az esetben az ajánlatkérő hogyan járjon el, ha ellentmondást tapasztal az általa lehívott cégkivonat és az ajánlattevő – az igénybe venni kívánt alvállalkozója – erőforrást, kapacitást nyújtó szervezete által benyújtott cégkivonat között? Továbbá az ajánlatkérő kérheti-e azt az ajánlattevőtől – az igénybe venni kívánt alvállalkozójától –, erőforrást, kapacitást nyújtó szervezetétől, hogy nyilatkozzon felelőssége teljes tudatában arról, hogy ellenőrizte a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatokat, és hogy azok az ajánlattétel napján a valós helyzetével mindenben megegyeznek?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltakat isfigyelembe kell vennie. E rendelkezés szerint az ajánlatkérő köteles előírni amásodik rész szerint lefolytatott közbeszerzési eljárás felhívásában, hogyamennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban az ajánlattevő vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.
Kapcsolódó címke:

Egybeszámítás építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházások egybeszámításával kapcsolatosan mi az egybeszámítás elve abban az esetben, ha több városban, nagyobb épületállománnyal rendelkező intézmény az épületeinek karbantartását szeretné megvalósítani úgy, hogy előre ütemezett feladatokat is el szeretne látni, és az előre nem látható (beázás, csőtörés stb.) feladatok beszerzésére is szeretne felkészülni? Egybe kell-e számítani az összes telephelyen (épületen) felmerült összes karbantartási/javítási munkát, vagy szakiparonként kell az egybeszámítást elvégezni? Hol lehet a projektszemléletet bevezetni? Gondolok itt egy nagyobb – de nem építésiengedély-köteles – átalakítási vagy javítási munkára.
Részlet a válaszából: […] ...áruk és szolgáltatások becsült értékét is. A (3) bekezdés értelmében az építési beruházásmegvalósításához nem szükséges árubeszerzés, vagy szolgáltatás becsült értékétaz építési beruházás becsült értékébe nem lehet beszámítani azzal a céllal,hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.
Kapcsolódó címkék:  

Központosított közbeszerzés és rendszeren kívüli beszerzések egybeszámítása

Kérdés: Egybe kell-e számítanom a központosított közbeszerzésben és azon kívül beszerzett termékeket? A rendszeren kívül azért szereztünk be, mert a központosított rendelet alapján jogszerűen volt rá lehetőségünk, értékhatár alatt.
Részlet a válaszából: […] ...kormányrendelet értelmébenfennáll az egybeszámítási kötelezettség, amennyiben a Kbt. 18. §-a alapján isegybe kellene számítani a beszerzési tárgyakat. A rendelet 8. §-ának (3) bekezdése értelmében az intézmény asaját hatáskörben megvalósítani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.
Kapcsolódó címke:

Beszerzés önkormányzat "in-house" szervezetétől

Kérdés: A Kbt. 23. §-ának (5) bekezdése alapján kialakított helyben központosított közbeszerzési rendszerében az ajánlatkérésre feljogosított szervezet (az önkormányzat) "in-house" cége szállíthat-e árut, vagy szolgáltathat-e a rendszerben lévő többi szervezet részére azon az alapon, hogy ő "in-house" kapcsolatban van az ajánlatkérésre feljogosított szervezettel, és ezáltal megvalósul a Kbt. 9. § (1) bekezdés ka) pontjában meghatározott kivétel, tehát tényleges közbeszerzés nem történik? Másképpen: a rendszerben lévő szervek – adott szállítóval, szolgáltatóval történő – szerződéskötési (megrendelési) kötelezettsége (mely egyébként az egész helyben központosított közbeszerzési rendszer lényege) fennáll-e abban az esetben, ha a szerződéskötést – közbeszerzési eljárás nélkül – eredményező feltétel csak az ajánlatkérésre feljogosított szervezet vonatkozásában áll fenn?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési törvény 23. §-ának (5) bekezdése értelmébenaz általa irányított szervezetek vonatkozásában a helyi önkormányzat jogosult aközbeszerzéseket összevontan, helyben központosítva lefolytatni. A közbeszerzéshelyben központosításáról az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Egyéni vállalkozás meghívhatósága hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásba

Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. 122. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárást folytat le. Lehet-e meghívott ajánlattevő ebben az eljárásban egyéni vállalkozás?
Részlet a válaszából: […] ...a) pontja értelmében az ajánlatkérőhirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást az alábbi esetekben isindíthat: az árubeszerzés vagy szolgáltatás becsült értéke nem éri el ahuszonötmillió forintot, vagy az építési beruházás becsült értéke nem éri...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

TBT-tanúsítvány megszerzése

Kérdés: Hogyan szerezhető meg a TBT-tanúsítvány, milyen feltételeknek kell eleget tennie a kérelmezőnek? Mi határozza meg, hogy milyen fokozatú tanúsítvánnyal kell rendelkeznie az ajánlattevőnek egy adott beszerzés tekintetében? Ezt miből tudhatjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...TBT-tanúsítvány a nemzetbiztonsági beszerzésekkelkapcsolatos fogalom. Telephely-biztonsági tanúsítványt az szerezhet, aki megfelela minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvényben (Mavtv.)foglaltaknak. A tanúsítványokról, a minősítési eljárásról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.
Kapcsolódó címkék:  
1
222
223
224
465