Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén

Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a szerződést az eredetitartalomnak megfelelően kell megkötni. A 124. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint eredményesközbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel)– közös ajánlattétel esetén a nyertes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Referencia valóságtartalmának vizsgálata

Kérdés: Az ajánlatkérő olyan értékben kér referenciát, amely nem éri el a közbeszerzési értékhatárt. Következésképpen ezek a teljesítések, szerződések nem jelennek meg a Közbeszerzési Értesítőben. Hogyan támadható meg e referenciák valódisága?
Részlet a válaszából: […] ...és nem vehet részt az alkalmasságigazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi – három évnél nem régebbenlezárult – közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért azeljárásból kizárták, vagy a hamis adat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címke:

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...képességet,alkalmasságot az ajánlattevők részére. A főszabály a közös ajánlattevőkegyüttes megfelelését mondja ki. A hatályos közbeszerzési törvény 55. §-ának (4) bekezdéseszerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Ajánlatra vonatkozó előírások 2012-től

Kérdés: Mennyiben változtak az ajánlatra vonatkozó Kbt.-szabályok 2012-től?
Részlet a válaszából: […] ...módosíthatja vagyvisszavonhatja az ajánlatát, illetve részvételi jelentkezését;– az ajánlattevő ajánlati kötöttségére a közbeszerzésieljárás egyes fajtáira vonatkozóan meghatározott szabályok irányadóak – (1)–(8)bekezdések.A hivatkozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címkék:    

Mintaoltalommal védett műszaki megoldás

Kérdés: A beszerzés tárgya egyebek mellett olyan műszaki megoldással valósítható meg, amelyet ipari mintaoltalom véd. Hogyan írjuk ki a beszerzést úgy, hogy ne ütközzünk jogszabályba – alapelvbe –, illetve a műszaki leírásra vonatkozó új szabályba? Megoldható az ilyen jellegű beszerzés közbeszerzési eljárás kiírása nélkül? Mi a helyzet akkor, ha nem kerülhető meg a mintaoltalom a beszerzés tárgya vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzést nem lehetséges közbeszerzésen kívülmegvalósítani, ha tárgya és becsült értéke alapján közbeszerzési kötelezettségvonatkozik rá.Amennyiben a beszerzés tárgyára a hivatkozottak szerintipari mintaoltalom vonatkozik, akkor ezen kizárólagos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címke:

Más szervezet kapacitásának igénybevétele

Kérdés: Milyen esetekben támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására?
Részlet a válaszából: […] ...ezzel kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzésitörvény 55. §-ának (6) bekezdése tartalmazza.Az ajánlattevő az alábbi esetekben támaszkodhat másszervezet kapacitására:– ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezetáltal rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címkék:  

Szerződés visszterhességének megjelölése

Kérdés: Az üzembentartói jog átruházásáról szóló szerződés kitöltése során – hogy alacsonyabb legyen az ajánlati ár – visszterheset vagy ingyeneset jelöljek meg? Az átruházási árhoz kell-e írnom megjegyzést?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben szereplő információk alapján véleményünk az,hogy amennyiben a beszerzés tárgyához kapcsolódik az üzembentartói jogátruházása is, de mindez egyébként nem visszterhes ügylet lenne, vagy esetlegnem gondoltak rá a közbeszerzés tárgyának meghatározásakor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címkék:  

Ajánlatkérőt megbízók körének változása

Kérdés: A Kbt. 21. §-ának (2)–(3) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy egy ajánlatkérő más ajánlatkérőt is meghatalmazzon, hogy javára is közbeszerzési eljárást folytasson le. Ebben az esetben a (4) bekezdés előírja, hogy az eljárást megindító hirdetményben fel kell tüntetni, hogy más nevében is eljár az ajánlatkérő. Továbbá a hatályos Kbt. lehetőséget ad a részvételi felhívás bármely elemének módosítására meghatározott időkorlátok figyelembevételével. Kérdésem, hogy a részvételi határidő lejárata előtt módosítható-e az eljárást lefolytató ajánlatkérőt megbízók köre (például az eljárás tárgya oly mértékben módosult, hogy az egyik megbízó szervezet már nem érdekelt a beszerzésben, így a megbízót törölték a négy ajánlatkérő közül)?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőknek a Kbt. 21. §-a értelmében valóban vanlehetőségük a közbeszerzési eljárás közös lefolytatására. Amennyiben ígydöntenek, egy kiválasztott ajánlatkérő is lebonyolíthatja az eljárást a többieknevében. A 21. § (2)–(4) bekezdései...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címke:

Fogalmi elemek értelmezése egybeszámításnál

Kérdés: Az ajánlatkérőnek egybe kell számítania azon árubeszerzések és szolgáltatásmegrendelések értékét, amelyek a) hasonló áruk beszerzésére, vagy szolgáltatások megrendelésére irányulnak, továbbá b) a rájuk vonatkozó beszerzési igény egy időben merül fel. Mit jelent a "hasonló áruk" és az "egy időben merül fel" meghatározás?
Részlet a válaszából: […] ...arra, hogy ez idáig nem áll rendelkezésünkreelég információ a Közbeszerzési Döntőbizottság új törvénnyel kapcsolatosgyakorlatát illetően, egyelőre a törvény indokolásából tudunk kiindulni. Azalábbiakban ezt foglaljuk össze röviden. A törvény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címke:

Többes alvállalkozás

Kérdés: Egy alvállalkozó ugyanazon eljárásban több ajánlattevő ajánlatában lehet-e alvállalkozó? Vagyis ha én mint alvállalkozó (10 százalék feletti vagy alatti) több ajánlattevőnek szeretnék alvállalkozója lenni egyszerre ugyanazon eljárásban, megtehetem-e? Ezt a kérdést már megválaszolták a Közbeszerzési Levelek 143. számában (2910-es kérdés), de véleményem szerint itt nem az alvállalkozóra, hanem az ajánlattevőre vonatkozóan adták a választ (a 28. § szerint egyértelmű, hogy az ajánlattevő nem lehet ugyanabban az eljárásban más ajánlattevő alvállalkozója). Én konkrétan az alvállalkozó vonatkozásában szeretném feltenni a kérdést.
Részlet a válaszából: […] ...ennek jogiakadálya nincs, a Kbt. alábbi, 28. §-ának (1) bekezdése szerint. Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban aközbeszerzési eljárásban – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása eseténugyanazon rész tekintetében – nem tehet másik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.
Kapcsolódó címke:
1
223
224
225
465