Találati lista:
1. cikk / 672 Egy érvényes ajánlat árlejtéskor
Kérdés: Jogszerű-e, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban előírja, hogy amennyiben a bírálat alapján csak egy érvényes ajánlat marad, akkor fenntartja magának a jogot, hogy az elektronikus árlejtés lefolytatásától eltekintsen?
2. cikk / 672 Árlejtés elmaradása
Kérdés: A Kbt. 108. § (8a) bekezdése a következőt tartalmazza: „Ha nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot, és az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban jelezte, hogy fenntartja ennek a lehetőségét, dönthet úgy, hogy nem tart elektronikus árlejtést, hanem a benyújtott ajánlat bírálatával és értékelésével befejezi az eljárást. Ebben az esetben döntéséről haladéktalanul értesíti az ajánlattevőt.” Van arra lehetősége az ajánlatkérőnek, hogy amennyiben több ajánlat benyújtásra került, de a bírálatot követően csak egy érvényes ajánlat marad, akkor a Kbt. 108. § (8a) bekezdésére hivatkozással eltekintsen az árlejtés lefolytatásától?
3. cikk / 672 Egyedi keretmegállapodás
Kérdés: Kérjük tájékoztatásukat, hogy a központosított rendszerben – konkrét esetben a DKÜ által – kötött keretmegállapodás alapján az eljárás második részében lefolytatásra kerülő versenyújranyitás során van-e lehetőség egyedi keretmegállapodást kötni, és az alapján közvetlen megrendeléssel megvalósítani a beszerzéseket. Amennyiben igen, a központosított keretmegállapodás alapján kötött egyedi keretmegállapodásra vonatkozóan van-e megkötés? Az ajánlatkérőnek a keretmegállapodás ideje alatt a felmerülő igények szerint kell biztosítani az érintett eszközöket. Ezek az igények projektszinten jelentkeznek, időben nem egyenletes az eloszlásuk, az eljárás indításakor előre nem ismertek, nem definiáltak, nagyságrendjük előre nem pontosan kalkulálható, ennek következtében a közbeszerzés mennyiségét konkrét mennyiségi adatokkal nem lehet meghatározni. Ezért a keretmegállapodás megkötése lenne az ajánlatkérő számára a legmegfelelőbb megoldás.
4. cikk / 672 Üzleti titok megváltoztatása
Kérdés: Az ajánlatkérő az alábbiakat rögzítette: „Kérjük Tisztelt Ajánlattevőt, hogy ha bármilyen okból mégsem állnak fenn az üzleti titokká minősítés indokai, úgy kifejezetten és egyértelműen jelezze (valamennyi rész esetében), hogy a továbbiakban nem kívánja üzleti titokként kezelni az árindokolást és annak dokumentumait.” Azonban a felhívás végén ez áll: „Ajánlattevő a fentiekkel összefüggésben felhívja a figyelmet a Kbt. – közbeszerzési eljárás megindításának időpontjában hatályos – 73. § (1) bekezdésének f) pontjában foglaltakra!” Ezzel mit szeretne elérni az ajánlatkérő?
5. cikk / 672 Szakmai önéletrajz és üzleti titok
Kérdés: Nemzeti nyílt eljárást indítottunk, ahol a szakember szakmai tapasztalatát írtuk elő alkalmassági követelményként és a szakmai többlettapasztalatot értékelési szempontként. Az egyik ajánlattevő, amely az értékelési sorrendben a második helyen áll, a szakember önéletrajzát üzleti titokká nyilvánította. Kérdésünk az, hogy nemzeti eljárásban az önéletrajz üzleti titokká nyilvánítható?
6. cikk / 672 Szolgáltatás és tartozékok egysége
Kérdés: Helytálló-e az ajánlatkérő azon megállapítása, hogy a hangszerek és hangszertartozékok beszerzése nem bontható részekre, mert a hangszer rendeltetésszerű használata hangszertartozékok nélkül jellemzően nem biztosítható (pl. tok, vonó, fúvóka, nád, állvány, lábtartó)? A hangszertartozékok kifejezetten a hangszer használatához kapcsolódnak, önálló felhasználási céljuk jellemzően nincs. Részekre bontható-e az alábbi esetekben a beszerzés:
– nem azonos a beszerzés időbelisége: a hangszer és a hozzá tartozó hangszertartozék beszerzése nem egy időben merül fel,
– nem azonos a közvetlen cél: hangszertartozékok beszerzésére egy már meglévő hangszerállomány üzemeltetési/karbantartási szükségleteként merül fel,
– nem alkotnak egy konkrét beszerzésen belül funkcionális egységet pl. általános készletjellegű hangszertartozék-beszerzés több különféle hangszerhez, nem konkrét hangszerhez kötötten. Előbb vizsgálandó a részekre bontás kérdése, és azt követően a kivételi kör kérdése?
– nem azonos a beszerzés időbelisége: a hangszer és a hozzá tartozó hangszertartozék beszerzése nem egy időben merül fel,
– nem azonos a közvetlen cél: hangszertartozékok beszerzésére egy már meglévő hangszerállomány üzemeltetési/karbantartási szükségleteként merül fel,
– nem alkotnak egy konkrét beszerzésen belül funkcionális egységet pl. általános készletjellegű hangszertartozék-beszerzés több különféle hangszerhez, nem konkrét hangszerhez kötötten. Előbb vizsgálandó a részekre bontás kérdése, és azt követően a kivételi kör kérdése?
7. cikk / 672 Egybeszámítás és kivételi kör
Kérdés: Az ajánlatkérő értelmezése szerint a hangszerek karbantartása és javítása főszabály szerint szolgáltatásmegrendelésnek minősül, tekintettel arra, hogy a beszerzés elsődleges tárgya a hangszer rendeltetésszerű használatának helyreállítása, fenntartása, amely jellemzően szakmai munkavégzéssel, javítási tevékenységgel valósul meg. Ugyanakkor a gyakorlatban előfordul, hogy egyes karbantartási vagy javítási feladatok elvégzése során a beépítendő hangszeralkatrészek (pl. mechanikai elemek, billentyűk, húrok, párnák, egyéb speciális alkatrészek) becsült értéke meghaladja a kapcsolódó munkadíj értékét. Helytálló-e az az ajánlatkérői értelmezés, hogy a részekre bontás vizsgálatát oly módon végzi el, hogy
– minősíti az adott beszerzést oly módon, hogy a szolgáltatás vagy az árubeszerzés értéke-e a meghatározó,
– a szolgáltatás és az árubeszerzés becsült értékét részekre bontja, nem számítja egybe,
– alkalmazhatja-e az ajánlatkérő uniós értékhatár alatt a Kbt. 111. § n) pontja szerinti kivételi kört az ilyen módon árubeszerzésnek minősülő hangszer-karbantartási, illetve hangszerjavítási beszerzések esetében?
– minősíti az adott beszerzést oly módon, hogy a szolgáltatás vagy az árubeszerzés értéke-e a meghatározó,
– a szolgáltatás és az árubeszerzés becsült értékét részekre bontja, nem számítja egybe,
– alkalmazhatja-e az ajánlatkérő uniós értékhatár alatt a Kbt. 111. § n) pontja szerinti kivételi kört az ilyen módon árubeszerzésnek minősülő hangszer-karbantartási, illetve hangszerjavítási beszerzések esetében?
8. cikk / 672 Önéletrajz formai hibái
Kérdés: Uniós nyílt közbeszerzési eljárást folytatunk le, ahol a szakember többlettapasztalatát jelöltük meg értékelési szempontként. Az egyik ajánlatban a többlettapasztalatot igazoló dokumentum egy egyszerű, szerkeszthető, egyoldalas Word-dokumentumban lett becsatolva, és nem tartalmaz semmilyen kézi, képbeillesztéses vagy elektronikus aláírást. Mi ezt kevésnek érezzük egy értékelési szempont esetében. Hiánypótoltathatjuk az önéletrajzot, vagy elfogadható így?
9. cikk / 672 Ár versenyeztetése árlejtés esetében
Kérdés: Kötelező-e az ár versenyeztetése árlejtés során, amennyiben az ajánlatkérő eleve arra számít, hogy aránytalanul alacsony árakat kap, ismerve korábbi eljárásainak eredményét?
10. cikk / 672 Árlejtés lefolytatása részenként
Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy egy eljárás több részét egyszerre árlejtse az ajánlatkérő? Pontosabban azonos a beszerzés tárgya, csak más-más régiókra vonatkozik, és mindezt egy árlejtés keretében kívánja versenyeztetni az ajánlatkérő. Megteheti mindezt?
