Találati lista:
101. cikk / 701 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
102. cikk / 701 Nyilatkozatminta kiadása a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során
Kérdés: Kötelező-e az ajánlatkérőnek nyilatkozatmintát kiadni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatban benyújtandó nyilatkozattételi felhívás során?
103. cikk / 701 A 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozat csatolása önkéntes hiánypótlásban
Kérdés: Az ajánlattevő hogyan járhat el jogszerűen abban az esetben, ha az eljárás bírálati szakaszában az árindoklás benyújtását követően nem érvénytelenítették az ajánlatát, viszont a következő hiánypótlási felhívásokban nem hívják fel például az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozat becsatolására? Van hiánypótlás-benyújtási határidő? Önkéntes hiánypótlásban benyújtható a nyilatkozat?
104. cikk / 701 Egyéni vállalkozó igazolásai közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Egyéni vállalkozó esetén a képviseleti jog igazolására elegendő a két tanúval ellátott aláírásminta benyújtása, vagy szükséges csatolni a természetes személy személyazonosságának igazolására alkalmas okmányt (például személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély) is?
105. cikk / 701 Bankgarancia pótlása pénzintézet cégjogi státuszának változása esetén
Kérdés: Mi legyen az ajánlati biztosítékkal, ha már nyertünk, de az ajánlati biztosítékunkat érinti az azt kibocsátó bank cégjogi státuszának változása? Mi a helyzet, ha az értékelés szakaszában járunk, és mi, ha a teljesítés szakaszában történik a változás? Hogyan pótoljuk?
106. cikk / 701 Hiánypótlás lehetősége régi minősített ajánlattevői igazolás megadása esetén
Kérdés: A részvételi jelentkezés pillanatában az EEKD-ban még a régi minősített ajánlattevői igazolás és határozat számát adtuk meg. Ez hiánypótolható? (Az ajánlatkérő nem vette észre.)
107. cikk / 701 Az ajánlatkérő lehetőségei összerendezetlen ajánlat benyújtása esetén
Kérdés: Lehet-e érvénytelenségi ok az, ha az ajánlattevő gyakorlatilag összerendezetlenül bocsát rendelkezésre egy halom dokumentumot, melyből az ajánlatkérőnek kell kibogoznia, hogy mely részre kerül a szakember benyújtásra és hol a műszaki tartalom?
108. cikk / 701 EKR által küldött automatikus levelek joghatása
Kérdés: Ajánlattevőként egy kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárásban első helyen álltunk, azonban – valamilyen oknál fogva – nem kaptunk az EKR-ből e-mail-értesítést arról, hogy a közzétett alkalmasság igazolására igazolásokat kell benyújtanunk. Ezt a kötelezettségünket most vettük észre az EKR-ben való vizsgálódáskor. Mit tehetünk?
109. cikk / 701 Iratbetekintés módosított összegzést követően
Kérdés: Ha módosított összegezés születik, de az egy számunkra nem érdekes soron történő változást érint, azonban érdemes lenne abba a dokumentumba betekinteni, ami nem változott, van-e erre lehetőség? Mi a helyzet akkor, ha ez egy olyan dokumentumban történő változás, melynek az eredeti tartalma is érdekes lehet számunkra, tehát nem csak maga a változás?
110. cikk / 701 Cégadatváltozás bejelentésének módja
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban bekérte a 62. § (1) bekezdés kb) és kc) alpontjai szerinti igazolást, de cégünknek közben volt egy változásbejegyzése tulajdonosváltás okán, mivel más magánszemély lett a cég tulajdonosa. Mit tegyünk?
