Találati lista:
751. cikk / 1113 Tervezéssel kapcsolatos problémák
Kérdés: Tervezőként vettünk részt több szennyvíz-csatornázási, szennyvízkezelési projektben. A megbízási szerződés alapján "az elkészült tervek szellemi alkotásnak minősülnek, a szerzői jogvédelemről szóló hatályos törvény védelme alatt állnak". Az elkészült tervek alapján KEOP 1.2.0-ás pályázatok készülnek, a pályázatok benyújtásakor szerzői jogdíj kifizetése nem volt előirányozva, így szerzői jogok továbbra is állnak. Szerzői jogaink érvényesítését úgy tervezzük, hogy a kivitelezésre kiírt közbeszerzési tenderdokumentációban tervezőként rögzíttetni kívánjuk a tervező cég megnevezését, elérhetőségét, valamint a kivitelezési tervek készítésének díját. Kérdésünk, hogy a tervezett eljárás nem ellentétes-e a Kbt.-vel, hiszen a közbeszerzési dokumentációban csatolt műszaki terveket már előzményként mi készítettük, a becsatolt hatósági engedélyeket mi szereztük be? Kérdés továbbá, hogy nyertes kivitelező a tenderdokumentációban rögzített műszaki tartalomtól eltérhet-e, s az előírt feladat megoldására alkalmas, de másik tervet készíttethet-e másik tervezővel?
752. cikk / 1113 Régi Kbt. hatálya alatt kötött szerződések változtatása, kezelése
Kérdés: Az új Kbt. hatálybalépése előtt le nem járt szerződéseket hogyan érintette a törvény változása, ha például csak formai változtatásra van szükség a szerződésben, illetve a korábbi megállapodásokkal mi a teendő?
753. cikk / 1113 További ajánlattevők meghívása eredménytelen nyílt eljárást követően
Kérdés: Eredménytelen nyílt közbeszerzési eljárást követően meghívásos pályázatot folytatott le az ajánlatkérő. Az eredeti pályázókon kívül mást is felhívtak ajánlattételre. Szabályos-e ez az eljárás, illetve van-e erre lehetősége az ajánlatkérőnek? A nyertes az új meghívottak egyike lett, ez megfelel-e a vonatkozó jogszabályoknak?
754. cikk / 1113 Határidő-rövidítés indokoltsága, határidő-módosítás letöltési probléma esetén
Kérdés: A kiírásban az szerepel, hogy az ajánlatkérő öt nappal lerövidíti az ajánlattételi határidőt azzal az indokkal, hogy a dokumentáció a felhívásban szereplő internetcímről letölthető. Első kérdésünk, hogy jogszerű-e a határidő lerövidítése erre hivatkozással? További problémánk, hogy a megadott elérhetőségről az anyagot (dokumentációt) nem sikerült letölteni. Ilyenkor mi a teendő, és ha például még egy hétig elérhetetlen lesz a megadott cím, akkor indokolt-e az ajánlattételi határidő módosítása, illetve az kötelező-e, és ha igen, milyen formában? Továbbá mi a teendője akkor az ajánlattevőnek, ha a dokumentáció egyáltalán nem lesz letölthető – technikai okokból – a megadott internetcímről?
755. cikk / 1113 "Fedezethiányos" kiírás
Kérdés: Milyen esetben írható ki a pályázat, illetve van-e lehetőség annak kiírására, ha nincs rá anyagi fedezet?
756. cikk / 1113 Támogatási igény el nem fogadásának következménye
Kérdés: Az önkormányzat uniós pályázati forrásból fedezné a közbeszerzés ellenértékét. Kiírja a tendert, és ezt követően derül ki, hogy az uniós támogatást nem kapja meg. Mi a teendő ebben az esetben?
757. cikk / 1113 Ellenőrzés során feltárt jogsértés orvoslása
Kérdés: A Kbt. 323. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha nekem egy ellenőrzés folyamán jut a tudomásomra, hogy egy eljárás során megsértették a Kbt. előírásait, akkor már lekéstem a jogorvoslat lehetőségéről? Csak a Döntőbizottság mondhatja ki, hogy szabálytalan volt egy eljárás? Vagy mint ellenőrző szerv, én is megállapíthatom a szabálytalanságot?
758. cikk / 1113 Jogsértés "észlelésének" időpontja
Kérdés: Ha egy közreműködő szervezet egyik szűrőjén átcsúszik egy jogsértés, de később a szervezeten belül valaki észleli, akkor ez az időpont számít az észlelésnek?
759. cikk / 1113 Dokumentumok TAMOP-pályázathoz
Kérdés: Az egyik TAMOP-pályázatnál közbeszerzésre van szükség. Az egyszerűsített eljárás a szolgáltatásnál 8 millió forint értékhatárig lehetséges (tudomásom szerint), viszont sajnos pontosan nem tudom, milyen dokumentumokat kell használni, és meg kell-e hirdetni, vagy elég ha 3 céget megkeresünk, és árajánlatot kérünk (természetesen abból választjuk ki a legjobb árajánlatot)? Szolgáltatást fogunk beszerezni kb. 15 millió forint értékben. Esetleg tudnak-e valahol ehhez letölthető dokumentumokat, amiket az eljárás során használni tudunk?
760. cikk / 1113 Ajánlattételi határidő módosításával kapcsolatos problémák
Kérdés: Kötelező-e hirdetmény közzététele az ajánlatkérő általi ajánlattételi határidő módosítása esetén? Kérdésünk még, hogy hány alkalommal van lehetősége az ajánlatkérőnek határidő-hosszabbításra, és milyen, a Kbt.-ben szabályozott területeken? Milyen indokkal van erre lehetősége?
