Találati lista:
1 Kivételi kör nemzeti rezsimben
Kérdés: Nemzeti rezsimben, a Kbt. 111. § c) pontban új kivételi körként szerepelnek a járulékos közbeszerzési szolgáltatások, de ez a szolgáltatás nem található a Kbt. 3. sz. mellékletében. Hogyan kell értelmezni ezt az új kivételi kört?
2 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
3 Közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó kivételi kör a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt. 111. §-ának h) pontja szerinti kivétel alkalmazható akkor is, amikor a független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás teljes körű lebonyolítását végzi, vagy csak az ellenjegyzésre értjük? (Nem nagyon tudom a kettőt szétválasztani, de hallottam ilyen véleményt is.)
4 Tankerület közbeszerzési jogalanyisága
Kérdés: Van-e közbeszerzési jogalanyisága egy tankerületnek?
5 Bírság meghatározásakor irányadó szempontok
Kérdés: Kivel szemben szabhat ki a Döntőbizottság bírságot, és milyen szempontokat tekint irányadónak a bírság mértékének megállapításakor a gyakorlatban?
6 Közbeszerzési gyakorlat meghatározásának értelmezése
Kérdés: Hogyan lehet olyan kérelmező hivatalos közbeszerzési tanácsadó, aki több mint 5 éves sikeres szakmai gyakorlattal rendelkezik, de kizárólag ajánlattevői oldalon? A vonatkozó, 29/2004. IM rendeletben foglaltak ugyanis egyaránt előírnak kötelező darabszámú gyakorlatot a közbeszerzési eljárások előkészítésével és lefolytatásával kapcsolatban is, amelyek egyidejű teljesítése nem lehetséges ajánlattevői oldalon dolgozó kérelmezőnél, hisz az összeférhetetlenség alapján nem lehet valaki egy eljárásban előkészítő is és ajánlattevő is?
7 Kérelem hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységre
Kérdés: Milyen szempontokat kell figyelembe venni a gyakorlatban a hivatalos közbeszerzési tanácsadói kérelem benyújtásakor?
8 Szakmai gyakorlat értelmezése közbeszerzési tanácsadónál
Kérdés: A 29/2004. (IX. 8.) IM rendelettel kapcsolatban kérdezzük, hogy igaz-e az, miszerint ez a rendelet nem teszi lehetővé, hogy többéves (három évet meghaladó), de csak ajánlattevői gyakorlattal rendelkező személy hivatalos közbeszerzési tanácsadó legyen akkor, ha nincs ajánlatkérői előkészítői gyakorlata?
9 Szakmai gyakorlatok "egyenértékűsége"
Kérdés: A gyakorlat megítélésében hogyan számítják be az ajánlattevői gyakorlatot? Egyenértékű-e az ajánlatkérői gyakorlattal?
10 Rendbírság kiszabása
Kérdés: Milyen esetekben ad lehetőséget a Kbt. rendbírság kiszabására? Milyen összegű lehet a bírság? Mit tehet az ajánlattevő a jogsértő bírságkiszabással szemben?
