Találati lista:
31 KEF-en keresztül történt beszerzés megjelölése a statisztikai összegzésben
Kérdés: Aktuális a statisztikai összegzés készítése a tavalyi évről, és bár átolvastam a Kbt.-t, nem tudom, hogy a KEF-en keresztül beszerzett üzemanyag melyik kategóriába kell, hogy kerüljön? Árubeszerzésként megjelölöm, mint saját eljárást, vagy csak a központosított közbeszerzés adatai között számolom el?
32 Pótmunka értékének mértéke, alvállalkozók bevonása pótmunkára
Kérdés: Van-e előírás arra vonatkozóan, vagy felső értékhatára annak, hogy a pályázaton elnyert vállalási díj hány százaléka lehet a pótmunka értéke? A pótmunkákra lehet-e új alvállalkozókat bevonni? Ha igen, mi ennek a módja, hiszen a hatóságok olyan speciális szakemberek közreműködését is előírhatják, aki(k) az eredeti kiírásban nem szerepeltek feltételként, és az eredeti ajánlati dokumentációnkban sem került(ek) megnevezésre. (Tevékenységük nagyságrendje 10 százalék alatti.)
33 Fedezet ismertetése tárgyalásos eljárásban II.
Kérdés: Ha a tárgyalásos eljárásban azt írtuk, hogy legfeljebb három fordulót tartunk, de az első vagy második forduló után nem tesznek új ajánlatot, akkor hogyan ismertessük? Ismertethető-e a fedezet – az esélyegyenlőség biztosításával – a tárgyalások megkezdése előtt a sikeres eljárás érdekében? Kérdésünk továbbá: a több évre kötendő szerződéseknél csak a beszerzés évében rendelkezésre álló összeget tudjuk ismertetni; mondhatja-e ilyenkor az ajánlatkérő, hogy nem fog rendelkezésre állni a fedezet, ha az árakat olyan magasnak találja, hogy szerinte egy esetleges megismételt eljárásban tudná csökkenteni azokat?
34 Beszerzési érték túllépésének következményei
Kérdés: A megkötött közbeszerzési szerződésben megállapított beszerzési érték milyen feltételekkel léphető túl akkor, ha a szerződésben kikötött plusz/mínusz 25 százalék helyett 69,33 százalékkal lépték azt túl? Milyen jogkövetkezményei vannak az ilyen eseteknek? Esetleg el kell fogadni ezt a túllépést a szerződés teljesítése során jogszabályszerűnek?
35 Előleg beszámítása
Kérdés: Az előleg beszámít az első részszámlába? Ki kell-e ezt kötni a szerződésben, vagy valamilyen jogszabály, illetve más dokumentum alapján lehet-e rá hivatkozni, ha a szerződésben nem volt ilyen kikötés?
36 Részszámlázás, tevékenység felosztása építési beruházásoknál
Kérdés: Az építési beruházás beszerzés esetében a részszámlázással kapcsolatban nem egyértelmű, hogy a kötelező előleget bele kell-e érteni az első részszámlába. Azt sem értjük, hogy ha az egyes munkafolyamatok alapján nem osztható fel úgy a tevékenység, ahogyan azt a kormányrendelet előírja, akkor mit tegyünk?
37 Referenciában megadott érték eltérése a Közbeszerzési Értesítőben közzétett szerződéses értéktől
Kérdés: A referenciaigazolásban az ajánlatkérő megadta a szerződés értékét, amely referenciát az ajánlattevő becsatolt. A szerződés értéke azonban nem egyezik meg a KÉ-ben közzétett szerződéses értékkel. Mit lehet ilyenkor tenni, illetve ez von-e maga után valamilyen jogkövetkezményt az ajánlattevő, az ajánlat és az eljárás vonatkozásában? Idekapcsolódóan, lehetséges-e, hogy a közzétett érték és a tényleges teljesítés értéke eltér egymástól?
38 Műszaki tartalom vízi létesítmény beszerzése esetén
Kérdés: Mit, milyen részletezettséggel (tervek, költségvetések, műszaki meghatározások stb.) tartalmazzon a vízi létesítmény megvalósítására vonatkozó közbeszerzési ajánlattételt segítő dokumentáció műszaki része?
39 Biztosíték építési beruházásnál
Kérdés: Hogy kell érteni azt, hogy a 162/2004. Korm. rendelet biztosítékokra vonatkozó rendelkezése alapján az ajánlatkérő előírása nem köti az ajánlattevőt? Adott esetben egy nem tárgyalásos eljárás esetén a szerződéses feltételek, így például a teljesítési/jótállási biztosíték mértéke nem módosíthatók, és ha ezt az ajánlattevő nem fogadja el, akkor ajánlata érvénytelen?
40 Kötbérmérték, kötbéralap
Kérdés: Tapasztalatuk szerint a gyakorlatban mi a késedelmi és a meghiúsulási kötbér általános mértéke? Kötbéralap-e az áfa? Az egyik kiírás szerint nemteljesítés esetén a meghiúsulási kötbér mértéke az aktuálisan megrendelt mennyiség bruttó vállalkozási díjának 30 százaléka. Nem túlzott ez?
