Projekttársaság a teljesítésben


Az ajánlattevő közvetlenül, vagy csak projekttársaságon keresztül teljesíthet? Vannak-e erre vonatkozó szabályok a Kbt.-ben?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2010. december 13-án (123. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2544

[…] kivételével – együttesen is megfelelhetnek. Ezzel kapcsolatosan felhívjuk a figyelmet arra az új rendelkezésre, amely előírja, hogy azt az alvállalkozót, aki a szerződés teljesítésében a közbeszerzés értékének 25 százalékát meghaladó mértékben vesz részt, nem lehet alvállalkozónak tekinteni, őt közös ajánlattevőként kell figyelembe venni. A szerződést a 304. § rendelkezései szerint a nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek kell teljesítenie. Amennyiben az ajánlatkérő előírta – a fenti, első bekezdés szerint – a gazdálkodó szervezet létrehozását, akkor a nyertes ajánlattevők kizárólagos részesedésük biztosítása mellett kötelesek létrehozni a szerződést teljesítő gazdálkodó szervezetet. Ezt a gazdálkodó szervezetet hívja a Kbt. projekttársaságnak. A projekttársaságra vonatkozó előírásokat a törvény 304/A. §-a tartalmazza. A rendelkezések a következők: – ha a közbeszerzési szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) projekttársaságot hoznak létre, a közbeszerzési szerződésben elő kell írni, hogy az abban foglalt jogok és kötelezettségek a projekttársaság létrejöttének időpontjától a projekttársaságot illetik meg, illetőleg terhelik. Ebben az esetben az ajánlatban megjelölt alvállalkozók a projekttársasággal kötelesek a közbeszerzési szerződés teljesítéséhez szükséges szerződést (szerződéseket) megkötni; – az ajánlatkérőként szerződő fél és a projekttársaság közötti szerződésre egyebekben a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó szabályokat – így különösen a szerződések kötelező tartalmára és módosítására vonatkozó, továbbá a szerződések teljesítésének ellenőrzésével kapcsolatban e törvényben vagy más jogszabályban foglalt előírásokat – is alkalmazni kell; – a projekttársaság és a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) a szerződés teljesítéséért egyetemlegesen felelnek; – a projekttársaság csak a közbeszerzési szerződés teljesítése érdekében szükséges tevékenységet végezhet, és szerződéseket köthet, más gazdálkodó szervezetben részesedést nem szerezhet, valamint nem alakulhat át; – a projekttársaságban a nyertes ajánlattevőn (ajánlattevőkön) kívül más nem szerezhet részesedést. A projekttársaság alaptőkéjét és alaptőkén felüli vagyonát – ide nem értve az osztalékot – az alapítók nem vonhatják el; – a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) a projekttársaságot akkor szüntetheti(k) meg, ha a projekttársaság a közbeszerzési szerződésben foglaltakat teljesítette, és az ajánlatkérővel […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.