Felhívás alkalmasság igazolására hamis adatszolgáltatás fennállásának kizárása érdekében érvénytelen ajánlat esetén


A Közbeszerzési Levelek 2020. június 17-i számában a 4518. szám alatt megjelent kérdésre adott válasz értelmezhető úgy, hogy amennyiben a hiánypótlás során az ajánlattevő benyújtja az alkalmasságot igazoló dokumentumokat, de azok hiányosak, nem egyértelműek, abban az esetben hiánypótlásra, felvilágosításnyújtásra kell felhívni az ajánlattevőt akkor is, ha ajánlata egyébként – például az említett 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján – érvénytelen, annak érdekében, hogy egyértelműen kizárjuk az esetleges hamis adatszolgáltatás fennállását?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2020. október 14-én (247. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4573

[…] nyilatkozat), amennyiben a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg.A fenti rendelkezés az eljárás során történő hamis adatszolgáltatás megállapítására utal, melyet aszerint kell megállapítania az ajánlatkérőnek, hogy az ajánlattevő nem tesz eleget igazolási kötelezettségének. Nem teszi lehetővé tovább hiánypótlási kör(ök) megnyitását, azaz valójában viszonylag gyorsan és egyértelműen el kell döntenie az ajánlatkérőnek a hiánypótlást követően a hamis adatszolgáltatás fennállását. Nincs tehát olyan szabály hatályban, mely szerint az ajánlatkérőnek addig kellene, egyébiránt jogellenesen hiánypótlást vagy felvilágosítást kérni, ameddig a hamis adatszolgáltatással kapcsolatban bizonyosságot nem szerez. Véleményünk szerint a jogszerűtlen hiánypótlási felhívás, felvilágosításkérés nem lehet irányadó a hamis adatszolgáltatással kapcsolatos értékelés vonatkozásában. Látva azonban például az összeférhetetlenség esetében felmerülő igényt az EUB részéről (Fabricom-ügy), hogy az ajánlattevő tisztázza magát, valójában hamis adatszolgáltatás esetében egy felvilágosításkérés véleményünk szerint segít egyértelművé tenni a helyzetet, mely a bírálat során nem ütközik a többszörös hiánypótlás tilalmába, ugyanakkor lehetőséget biztosít az ajánlattevő számára a hiányos hiánypótlás, vagy eltérő adatok közlésének okára.Az ajánlatkérő eljárása tehát a Kbt. 71. §-ának (10) bekezdése alapján nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy egy-egy hiánypótlást nem egységes egészként kell kezelni, hiszen ha például egy másik hiánypótlási felhívásra adott hiánypótlását teljesítette a gazdasági szereplő, azt elvileg függetlenül kellene kezelni az adott hiánypótlásban foglaltaktól. A teljes hiánypótlás figyelembe nem vétele az ajánlatkérő értelmezésében azt jelenti, hogy benyújtásra sem került, ami tény szerint nem igaz, hiszen benyújtásra került úgy, hogy időközben a hiánypótlási szabályok közül a Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontját […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.