Jogszabályi kötelezettségek ismerete teljesítés során


Amennyiben a közbeszerzési szerződés nem tér ki olyan jogszabályi kötelezettségekre, amelyek lassítják a teljesítést, de az ajánlattevőnek egyébiránt tudnia kellett róla, úgy elegendő indok-e a felelősség alóli mentesülésre, hogy maga a szerződés kifejezetten nem utal ezekre a jogszabályi kötelezettségekre? Mivel közbeszerzésről van szó, így ennek lenne értelme.


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2024. január 10-én (286. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5238

[…] érinti. A döntés értelmében a 2017/2365. felhatalmazáson alapuló rendelettel módosított 2014/24. irányelv 72. cikke (1) bekezdése c) pontjának i. alpontját a következőképpen kell értelmezni: az ajánlatkérő szerv által annak érdekében tanúsított gondosság, hogy e rendelkezésre hivatkozhasson, többek között megköveteli, hogy az ajánlatkérő az érintett közbeszerzési szerződés előkészítése során figyelembe vegye az e szerződés teljesítésére nyitva álló határidő túllépésének olyan előre látható felfüggesztési okokból eredő kockázatait, mint a szokásos időjárási viszonyok, valamint az építési munkák megvalósítására vonatkozóan előzetesen közzétett és az említett szerződés teljesítésének időszakába tartozó időszakban alkalmazandó jogszabályi tilalmak, mivel az ilyen időjárási viszonyok és szabályozási tilalmak nem igazolhatják az építési munkáknak az e dokumentumokban, valamint az eredeti közbeszerzési szerződésben meghatározott határidőn túli teljesítését, amennyiben azokat a közbeszerzési szerződés odaítélési eljárását szabályozó dokumentumok nem írják elő.A döntés egyértelművé teszi, hogy a közbeszerzési […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.