Ajánlatkérő mérlegelési lehetősége "háromajánlatos" eljárásban

Kérdés: Jól értjük-e, hogy a Kbt. 113. §-a alapján az ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy az összefoglaló tájékoztatásban megadott, érdeklődés jelzésére nyitva álló időtartam (minimum 5 munkanap) lezárulta után akár hónapokig (legfeljebb az összefoglaló tájékoztató megküldésétől számított 12 hónapig) "jegelje" az eljárást, illetve a rendelkezésére álló 12 hónapos időtartam alatt tetszőleges időpontban megindítsa azt? (Ebben az esetben elképzelhető ugyanis, hogy időközben már más gazdasági szereplő is érdeklődne az eljárás iránt, az érdeklődését azonban már nem tudja jelezni, így nem is tehet ajánlatot, illetve az ajánlatkérő mérlegelésén múlik, hogy küld-e neki is ajánlattételi felhívást.)
Részlet a válaszából: […] ...jól értik, a 113. § vonatkozó rendelkezése ugyanis az alábbi.Az ajánlatkérő köteles legalább három gazdasági szereplőnek megküldeni az eljárást megindító felhívást, valamint mindazoknak a gazdasági szereplőknek is, akik az ajánlatkérőnél az eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.
Kapcsolódó címkék:  

Visszalépés a szerződéskötéstől

Kérdés: Az új Kbt. alapján kihat-e az a jövőbeni ajánlattevői pozíciónkra, ha visszalépünk a szerződéskötéstől?
Részlet a válaszából: […] ...kártérítés követeléséhez, vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, vagy ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartása, amelyért felelős, részben vagy egészében a szerződés lehetetlenülését okozta – 63...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Tervpályázati eljárás kötelező lefolytatása

Kérdés: A 310/2015. kormányrendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján – összevetve a korábban hatályos 305/2011. kormányrendelet 1. §-ának (4) bekezdésével, mely kötelezővé tette előzetesen a tervpályázati eljárás lefolytatását – kötelező-e a tervszolgáltatás megrendelésére vonatkozó közbeszerzési eljárás előtt tervpályázati eljárás lefolytatása, vagy az ajánlatkérő a saját szükségleteinek megfelelően dönti el, hogy a közbeszerzési értékhatárok elérése esetén csak "sima" közbeszerzési eljárást, vagy azt megelőzően tervpályázatot is lefolytat?
Részlet a válaszából: […] ...továbbtervezés) megrendelésére irányuló szerződést a nyertessel vagy az első díjazottal, vagy a bírálóbizottság által ajánlattételre felhívni javasolt több nyertes vagy díjazott valamelyikével kösse meg az ajánlatkérő;– ha a tervpályázati...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.
Kapcsolódó címkék:  

Jóváhagyási terv szerepe a közbeszerzésben

Kérdés: A jóváhagyási tervet nem szabályozza a 191/2009. kormányrendelet. Mi ilyenkor a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...az engedélyezési tervdokumentáció elkészítésére, a kivitelezési tervdokumentáció elkészítésére és a kivitelezésre, ha az ajánlatkérő nem rendelkezik jogerős építési engedéllyel jóváhagyott engedélyezési tervvel, vagy... – lásd a kormányrendelet 14...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Kiegészítő tájékoztatás megadása a kiírástól eltérő módon

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban részletesen meghatározta, hogy a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmekre milyen módon adja majd meg a választ. Ha ettől eltér, de az nem ütközik a közbeszerzési törvénybe, akkor megteheti, hogy nem a kiírás szerint adja meg a kért információkat?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattételi felhívás arra utal, hogy jelen esetben nem nyílt, hanem több szakaszból álló eljárás (például meghívásos vagy tárgyalásos eljárás, vagy hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás) kerül lefolytatásra. Az ajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.
Kapcsolódó címkék:  

Válasz előzetes vitarendezési kérelemre

Kérdés: Mit tehetünk, ha az előzetes vitarendezési kérelemre nem válaszol az ajánlatkérő? Az előzetes vitarendezési kérelmet nem az összegzés vonatkozásában nyújtottuk be, hanem még az ajánlat benyújtása előtt, értelemszerűen a korábbi Kbt. alapján indult eljárásban.
Részlet a válaszából: […] ...(új Kbt.) 197. § (2) bekezdése alapján a korábbi Kbt.-t kell alkalmazni.A korábbi Kbt. 79. §-a szerint– a kérelmezőnek az ajánlatkérőhöz benyújtott kérelmében (a továbbiakban: előzetes vitarendezési kérelem) meg kell jelölnie az írásbeli összegezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.
Kapcsolódó címkék:  

Konzorciumi tag változása a régi Kbt. hatálya alatt indult eljárásban

Kérdés: Konzorciumban indulunk egy, a régi Kbt. hatálya alá tartozó eljárásban. Az ajánlattételi határidő még nem telt le, de az ajánlatot benyújtottuk. Van-e arra ilyen esetben még lehetőség, hogy az egyik konzorciumi tag személyét megváltoztassuk?
Részlet a válaszából: […] ...régi Kbt. 25. §-a szabályozza ezt a kérdést az alábbiak szerint:– több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot vagy nyújthat be részvételi jelentkezést;– a fenti, első bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.
Kapcsolódó címkék:  

Alkalmassági követelmény előírása "négy ajánlattevős" eljárásban

Kérdés: Nemzeti, négy ajánlattevős eljárásban az ajánlatkérő nem köteles alkalmasságot előírni. Ha nem írunk elő, akkor nem is kell indokolni?
Részlet a válaszából: […] ...törvény 115. §-ának (2)–(5) bekezdései tartalmazzák. Mivel a 115. § esetében az alkalmasság előírása kifejezetten az ajánlatkérő döntésétől függ, így ha nem ír elő alkalmasságot, annak további indokolására nincs szükség. Ehhez képes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.

Meghívottak száma uniós értékhatár alatti, nem "négy ajánlattevős" eljárásban

Kérdés: A Kbt. 113. §-ának (2) bekezdése alapján szükséges három további ajánlattevő meghívása, vagy összesen kell, legalább három szereplőnek kifejeznie érdeklődését az eljárás iránt?
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdése értelmében akkor is kell legalább további három gazdasági szereplőnek felhívást küldeni, ha háromnál kevesebb ajánlattevő jelezte érdeklődését, az alábbiak szerint.Az ajánlatkérő köteles legalább három gazdasági szereplőnek megküldeni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.

Kompetenciabeszerzés feltételei

Kérdés: Milyen keretek között lehet beszerezni kompetenciát, értékben van-e felső határ?
Részlet a válaszából: […] ...szervezetet az új Kbt. hatálybalépését követően is feltétel nélkül lehet bevonni az eljárásba. Nem szükséges tehát, hogy az ajánlatkérő és a más szervezet között bármilyen többségi befolyás fennálljon, továbbá nincs korlátja a bevonás mértékének sem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.
Kapcsolódó címkék:  
1
174
175
176
517