Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben

Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint ebben az esetben kétféle szerződésmódosítási jogalap merül fel. A korábbiakban, melyre a kérdező is utal, az ajánlatkérő vélhetően módosítást nem tervezett, árkövetést nem tett lehetővé, miközben az építőanyagárak nagymértékben megváltoztak....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Beszerzésidíj-fizetési kötelezettség

Kérdés: Akkor is fizetni kell a központosított közbeszerzések keretében megvalósított közbeszerzések értékének 1%-át, amikor a központi beszerző szervezet engedélyt ad arra, hogy én folytassam le az eljárást?
Részlet a válaszából: […] ...a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a központosított közbeszerzés keretében megvalósított közbeszerzésre terheli a díjat.A fenti rendelet 12. §-a alapján a központi beszerző szervezet által a 11. § (3) bekezdésében ellátott feladatokért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Jogosultság tervek felhasználására

Kérdés: Ajánlatkérőként milyen jogokat kell megszereznem a tervek felhasználásához? Milyen korlátai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...vagy létesítési engedéllyel, a további tervezésre irányuló közbeszerzési eljárásban biztosítania kell, hogy a nyertes ajánlattevő jogdíj fizetése nélkül legyen jogosult az eljárás során rendelkezésére bocsátott tervek általa elvégzendő tervezési feladathoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 9.

Konzorciumi tagok felelőssége biztosítás tárgyú beszerzésnél

Kérdés: Közös ajánlattétel történik egy biztosítási szolgáltatásra, és az ajánlattevők együttműködési megállapodást kötnek erre az esetre, ha a Bit. törvény azt mondja, hogy előre rögzített arányok mellett kell teljesíteni a szolgáltatásokat, és vállalni a kötelezettséget. Ugyanakkor a Kbt. és a Ptk. arról szól, hogy egyetemleges felelősségük van a közös ajánlattevőknek a külső jogviszonyaikban. Ebben az esetben mi a hierarchia a két jogszabály között? Mindenképpen egyetemleges felelősségnek kell lennie a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...rögzített arányokra és kötelezettségvállalás mértékének arányaira.A hivatkozott rendelkezés szerint együttbiztosítás: biztosítási díj ellenében szerződésben előre meghatározott biztosítási kockázatokkal összefüggő biztosítási esemény bekövetkezése vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Iratfeltöltési kötelezettség EKR-ben

Kérdés: Szükséges-e feltölteni a bírálati lapokat, becsült értéket megalapozó dokumentumokat az EKR-be?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó, arra szakosodott szervezetek által végzett piackutatás,-igazságügyi szakértő igénybevétele,-szakmai kamarák által ajánlott díjszabások,-szakmai kamarák által előállított és karbantartott, megvalósítási értéken alapuló, részletes építési adatbázis,-g)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása

Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
Részlet a válaszából: […] ...megborulása miatt. A szerződés értelmében "az ajánlatkérőnek 20%-os készültségi fok esetén kellett volna a nettó vállalkozói díj 20%-át, 60%-os készültségi fok esetén a nettó vállalkozói díj további 40%-át, 100%-os készültségi fok esetén pedig a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Becsült érték meghatározása több szervezeti egységből álló ajánlatkérő esetén

Kérdés: Milyen módszert kell alkalmaznia a több szervezeti egységből álló ajánlatkérőnek a becsült érték meghatározása során? Kötve van-e a Kbt.-hez?
Részlet a válaszából: […] ...piackutatás. Az ajánlatkérő természetesen igazságügyi szakértőt is igénye vehet, támaszkodhat a szakmai kamarák által ajánlott díjszabásokra, továbbá elemezheti ebből a szempontból a saját korábbi, hasonló tárgyra irányuló szerződéseit is....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 15.

Kiegészítő tájékoztatást megelőzően benyújtott, utólag nem módosított ajánlat kezelése

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban kiegészítő tájékoztatásra került sor, melynek során az ajánlatkérő új árazatlan költségvetést készített és küldött meg az ajánlattevőknek. Az egyik ajánlattevő még ez előtt a kiegészítő tájékoztatás előtt benyújtotta ajánlatát, azt a kiegészítő tájékoztatást követően sem vonta vissza, nem módosította, így még a korábbi költségvetést árazta és nyújtotta be. Az ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének megfelelően jár-e el, ha a hiánypótlás keretében a költségvetés kijavítására szólítja fel az ajánlattevőt?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 4.

Kizárás "nulla megajánlás" esetén

Kérdés: Kizárható-e már az eljárást megindító felhívásban a részletes költségvetésben egyes esetekben tett nulla megajánlás miatt az ajánlattevő, mert például a konkrét esetben nem volt értelmezhető a munkabér? (Az eredeti dokumentumban az ajánlatkérő nem utalt kifejezetten kizárásra, de az összegezésben utal erre az indokra.)
Részlet a válaszából: […] ...tisztaságát, továbbá az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód alapelveit. Amennyiben a beszerzés tárgya oszthatatlan, és átalánydíjas szerződésről beszélünk, melyet a kérdés alapján feltételezünk, úgy az értékelésre kerülő ellenszolgáltatás maga az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 14.

Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban

Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
Részlet a válaszából: […] A hatályos jogszabályok és az Ákr.-hez fűzött kommentár tükrében a Közbeszerzési Döntőbizottság az Ákr. 47. § (1) bekezdésének c) pontja alapján jogszerűen járt el, hiszen a Kbt. nem tartalmaz az Ákr.-től eltérő speciális rendelkezéseket az adott tényállásra nézve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 14.
1
2
3
4
38