109 cikk rendezése:
91. cikk / 109 Elektronikus aukció
Kérdés: Kötelező-e az elektronikus aukció?
92. cikk / 109 Nyári Kbt.-változások és hatályuk
Kérdés: A nyár folyamán két alkalommal is változott a közbeszerzési törvény. Melyek ezek a változások, és mikortól kell alkalmazni azokat? És várható-e, hogy a jövőben folyamatosan változik majd a törvény?
93. cikk / 109 Egybeszámítás konzorciális részvétel esetén
Kérdés: Hét társintézmény konzorciumi pályázatot nyújt be egy TÁMOP-pályázati felhívásra. Ennek keretében egy portálszolgálat kifejlesztésére vállalkoznának, melynek becsült értéke 44 000 000 forint. Ezt egy közbeszerzési eljárásban le lehetne bonyolítani. Ehhez azonban kapcsolódik minden intézménynél egy interfész készítése, mely ahhoz szükséges, hogy a jelenlegi rendszereiket illeszteni tudják. Az intézményeket hét különböző cég menedzselné ebben, intézményenként a kivitelezés 1,5-4,7 M Ft-ig terjedne. Kérdéseink: 1. Az egybeszámítási szabály ilyen konzorciális pályázatnál is érvényes-e? Azaz ha külön-külön intézményenként nézzük a megvalósítandó feladatokat – az interfészről van most csak szó –, nem szükséges közbeszerzési pályázat kiírása, együttesen tekintve viszont igen (kb. 20 M Ft). 2. Ha egybe kell számolni – csak az interfésszel kapcsolatban –, a szabály egy feltétele kritikus: a beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni. Miután különböző rendszerekről van szó, egy cég nem ismer mindent, nincs olyan felkészültsége. Ezt valamilyen módon nyilván szükséges bizonyítani. Van erre valamilyen elfogadott eljárás, melyet a Közbeszerzési Döntőbizottság is akceptál adandó alkalommal? 3. A portálszolgáltatás elkülöníthető-e egyáltalán az előzőktől? Vagy szükséges együtt tekinteni a portálszolgáltatás és a hozzáférés kialakításának becsült értékét? (Utóbbi esetben kb. 64 M Ft a becsült érték.)
94. cikk / 109 Jogsértés tájékoztatás függvényében
Kérdés: Az NFÜ az alábbi tájékoztatást adta számunkra, mellyel nem tudunk mit kezdeni, mivel beszerzési tárgyunk olyan bonyolultságú, hogy fel sem merül nyílt eljárás lebonyolítása, mindenféleképpen tárgyalásos eljárást célszerű indítanunk. Ezek szerint ezzel törvényt sértünk? "2. A közbeszerzési eljárások esetében kiemelt elvárás, hogy a projektgazdák alapesetben a közbeszerzés nyílt eljárásos formáját alkalmazzák. Bár a hazai közbeszerzési törvény szerint megfelelő feltételek esetén tárgyalásos eljárás is alkalmazható, a közelmúltban lefolytatott európai uniós ellenőrzések tapasztalata az, hogy a tárgyalásos eljárással élő kedvezményezettek ellenőrzésének időigénye és a kilátásba helyezett szabálytalansági eljárások száma jelentősen nő. A tárgyalásos eljárás tehát kiemelkedő kockázatot jelent mind a kedvezményezett, mind a tagország számára. A nyílt eljárással lefolytatott közbeszerzések időigénye nem hosszabb a tárgyalásos eljárásnál, ugyanakkor előnye a széles körű verseny, átláthatóság, az esélyegyenlőség elvének fokozott érvényesítése. Mindezek alapján a kedvezményezettek számára ezúton szeretném megfogalmazni azt az elvárást, hogy általános gyakorlatként nyílt eljárást alkalmazzanak. Tájékoztatom Önöket arról, hogy a fentiek okán jogszabály-módosítást is kezdeményeztem, annak érdekében, hogy tekintettel a visszafizetési kockázatra, mindazon kedvezményezettek, akik a közbeszerzési törvényben meghatározott tárgyalásos eljárást kívánnak lefolytatni, 100 százalékos biztosítékot legyenek kötelesek nyújtani, amelytől csak külön engedély birtokában lehet eltérni."
95. cikk / 109 Elektronikus árlejtés saját rendszeren
Kérdés: Lefolytathatunk-e ajánlatkérőként elektronikus árlejtést saját számítógépes rendszerünkön, vagy kötelező szolgáltatót igénybe vennünk?
96. cikk / 109 Felhívás és dokumentáció módosítása tárgyalás folyamán
Kérdés: A tárgyalások során az ajánlatkérő módosíthatja-e az ajánlati felhívásban és a dokumentációban foglaltakat?
97. cikk / 109 Ajánlatkérői információk elektronikus árverésnél
Kérdés: Ha az ajánlatkérő elektronikus árverést alkalmaz, milyen terjedelmű, illetve tartalmú információkat kell közölnie az ajánlattevőkkel?
98. cikk / 109 Egybeszámítás szolgáltatást és árut is tartalmazó beszerzésnél
Kérdés: Mi a helyzet akkor, ha a szerződés tárgya szolgáltatást és árut is tartalmaz? Az egybeszámítás úgy rendelkezik, hogy csak azonos típusú tárgyak esetén kell egybeszámítani, de mi abban az esetben a helyzet, ha a szerződés tárgya mindkettő, akkor ezt egybe kell számítani?
99. cikk / 109 Ajánlati elemek elektronikus formában
Kérdés: Bizonyos ajánlati elemeket (például: terméklista) a papíralapú formátum mellett kérheti-e benyújtani az ajánlatkérő elektronikus formában is?
100. cikk / 109 Ismétlődő jellegű közbeszerzések
Kérdés: Mi az "ismétlődő jellegű" közbeszerzés? Milyen szabályok vonatkoznak az ilyen közbeszerzések hirdetményének közzétételére?