Találati lista:
1. cikk / 31 Felcserélt részek az EKR-ben
Kérdés: Árubeszerzésre irányuló, két részben indított közbeszerzési eljáráson az egyik ajánlattevő az első részhez a második részre, míg a második részhez az első részre vonatkozó ajánlatát töltötte fel az EKR-rendszerbe, és a felolvasólapokat is a feltöltésének megfelelően – azaz felcserélve – töltötte ki. Az ajánlatkérő hiánypótlás és felvilágosításkérés keretében kérte tisztázni, hogy az ajánlattevő milyen okból kifolyólag csatolta az egyik részajánlat dokumentációját a másik részhez, továbbá felszólította az ajánlattevőt a felolvasólapok és a dokumentáció feltöltésének javítására. A hiánypótlás teljesítése után az ajánlatkérő által megküldött összegezésben nyertes ajánlattevőként a részajánlatokat és a felolvasólapokat felcserélő ajánlattevőt jelölte meg. Hasonló esetre vonatkozóan a Közbeszerzési Döntőbizottság D.322/18/2019. iktatószámú határozatában elutasította a kérelmező jogorvoslati kérelmét arra vonatkozóan, hogy az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő figyelembe vett a negyedik ajánlati részben egy, tévedésből a harmadik ajánlati részbe feltöltött ajánlatot. A döntés értelmében az ajánlatkérő jogosan járt el, amikor az ajánlattevő 3. részben benyújtott ajánlatát a 4. részben értékelte. Ugyanakkor a Döntőbizottság által megítélt eset nem járt teljes iratcserével, és a hirdetmény napján hatályos jogszabályok alapján történt az eset mérlegelése. A jelenleg hatályos jogszabályokban két módosítás történt. Az egyik a 424/2017. Korm. rendelet 20. § (4) bekezdése, miszerint az ajánlattevőnek az EKR-ben az erre szolgáló űrlap kitöltésével külön felolvasólapot kell benyújtania minden olyan rész tekintetében, amelyre részvételi jelentkezést kíván benyújtani vagy ajánlatot kíván tenni, továbbá a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdése, amely kimondja, hogy akkor nem kérhető egy másik ajánlati részbe feltöltött nyilatkozat vagy igazolás, ha erről az ajánlattevő nyilatkozik. Álláspontjuk szerint, amennyiben nyilatkozat, igazolás is csak abban az esetben nem kérhető az ajánlattevőtől másik részajánlathoz feltöltött dokumentáció esetében, ha erről az ajánlattevő külön nyilatkozik, úgy az ajánlatkérők jogszerűen figyelembe vehetnek-e egy másik részhez feltöltött komplett ajánlati dokumentációt, továbbá jogszerű-e hiánypótlás keretében a teljes iratcserére és a felolvasólapok javítására lehetőséget biztosítani?
2. cikk / 31 Alvállalkozó bejelentésének elmulasztása
Kérdés: Az alvállalkozó bejelentésének elmulasztása esetében mikor szab ki bírságot a Közbeszerzési Döntőbizottság: amennyiben a teljesítés nem volt megfelelő, vagy más indok alapján?
3. cikk / 31 Eredménytelenné nyilvánítási kötelezettség
Kérdés: Köteles-e az ajánlatkérő az eljárást eredménytelenné nyilvánítani, amennyiben csak egy ajánlat érkezett, és előírta a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot? Van-e arra lehetőség, hogy ne hozzon döntést az ajánlatkérő, nem növelve ezzel szükségtelenül az adminisztrációt, és csökkentve a költségeket?
4. cikk / 31 Integritás Hatóság bírságolása
Kérdés: Az Integritás Hatóság kiszabhat bírságot közbeszerzési jogsértés miatt, vagy csak a Közbeszerzési Döntőbizottság jogosult erre?
5. cikk / 31 Közvetlen jog- és érdeksérelem mint a jogorvoslati jog alapja
Kérdés: Mit jelent a jogorvoslati jog tekintetében a „közvetlenül kimutatható jog- vagy érdeksérelem”? Ha egy gazdasági szereplő közbeszerzési eljárásban ajánlatot tett, nem illeti meg minden esetben a jogorvoslathoz való jog?
6. cikk / 31 Kivételi kör alkalmazásának megtámadása
Kérdés: Tudomásunkra jutott, hogy egy önkormányzati cég tervezési szolgáltatásra közbeszerzés nélkül kötött szerződést. Ha az ajánlatkérő közbeszerzési eljárást folytatna le, akkor mi is részt vehetnénk rajta, és esélyünk lenne a szerződés elnyerésére. Megtámadható-e és hol egy közbeszerzés nélkül megkötött szerződés?
7. cikk / 31 Jogos érdeksérelem a közbeszerzési jogorvoslatban
Kérdés: A jogos érdeksérelem mit jelent a jogorvoslati kérelem benyújtása tekintetében? Az ajánlattevő minden esetben benyújthat jogorvoslati kérelmet, ha nem ő lett az eljárás nyertese?
8. cikk / 31 Bírságmérték arányossága
Kérdés: A 181/2022. ügyben a Közbeszerzési Döntőbizottság kiszabott egy 5 millió forintos bírságot azért, mert egy alvállalkozó későn lett bejelentve. Más ügyekben sokkal kisebb bírságokat látok. Miért fontos egy bejelentés akkor, amikor egyébként a határozat szerint nem a teljesítéssel van gond? Ebben az esetben mi az oka annak, hogy nem közös bírság kerül kiszabásra, amit a T-Systems ügy lehetővé tesz?
9. cikk / 31 Bíróság bírságkiszabási jogosultsága a Kbt. alapján
Kérdés: Kiszabhat-e bírságot a bíróság a Kbt. alapján, vagy csak a Közbeszerzési Döntőbizottság jogosult arra?
10. cikk / 31 Teljesítésbe be nem vont kapacitást nyújtó/alvállalkozó polgári jogi igénye
Kérdés: Milyen polgári jogi igény illeti meg a kapacitást nyújtót/alvállalkozót, ha bevonására utóbb mégsem kerül sor?
