Találati lista:
141 Ismételt betekintési kérelmek megtagadhatósága
Kérdés: A Kbt. 80. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő (részvételre jelentkező) kérheti, hogy más ajánlattevő ajánlatának (részvételre jelentkező részvételi jelentkezésének) azon részeibe betekinthessen, mely nem minősül üzleti titoknak. Az iratbetekintést munkaidőben kell biztosítani, a betekintést kérő által javasolt napon. Az ajánlattevőnek van-e arra lehetősége, hogy több alkalommal is kérje az adott eljárásban az ajánlatkérőtől az ajánlatokba való betekintést, akkor is, ha már az első alkalommal valamennyi ajánlatba betekintett, és az iratbetekintést követően nem keletkezett egyetlen ajánlat esetében sem új irat/dokumentum (például vitarendezésre becsatolt újbóli hiánypótlás vagy felvilágosítás)? Az ajánlatkérőnek van-e a fenti körülmények alapján lehetősége arra, hogy megtagadja az azonos ajánlattevő esetében az ismételt betekintési kérelmeket?
142 Ajánlati felhívás jegyzéken nem szereplő társaságnak
Kérdés: A nemzetbiztonsági jellegű közbeszerzések esetén küldhető-e olyan társaságnak felhívás ajánlattételre, amely nem szerepel a jegyzéken?
143 Szakember és az őt bevonó szervezet (személy) közötti jogviszony
Kérdés: Az alkalmasság igazolásában részt vevő szakembernek rendelkezni kell-e bármilyen jogviszonnyal az ajánlattevő, vagy az őt bevonó alvállalkozó, erőforrás-szervezet irányába az ajánlatadás időpontjában?
144 Hiánypótlás, érvénytelenség
Kérdés: Építési beruházásban az ajánlatkérő árazatlan költségvetést adott ki. Az ajánlattevő ajánlatát úgy nyújtotta be, hogy a beárazott költségvetés nem tartalmazta az összes – ajánlatkérő által kiadott – költségvetési sort. (Nem hiányosan töltötte ki, vagy nem adott árat egyes sorokra, hanem sorokat törölt az ajánlatkérő által kiadott költségvetésből.) A Kbt. 63. §-ának (8) bekezdése kiterjedhet-e arra, hogy az ajánlattevő hiánypótlás keretében pótolja a hiányzó költségvetési tételeit (sorait) és egységárait, feltéve hogy a javítás a teljes ajánlati ár változását nem eredményezi, vagy ilyenkor az ajánlat érvénytelen?
145 Együttes megfelelés alvállalkozóval
Kérdés: Mely esetben lehetséges az együttes megfelelés az alvállalkozóval a műszaki alkalmasság területén?
146 10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése
Kérdés: A teljesítéshez alvállalkozót kívánunk igénybe venni, de a közreműködés mértéke 10 százalék alatti lesz. Meg kell neveznünk ezt az alvállalkozót? A kiírásban ezt kérte az ajánlatkérő.
147 Hiánypótlás korlátozhatósága
Kérdés: Milyen mértékben korlátozhatom a hiánypótlás lehetőségét?
148 Hiánypótlás tervezett időpontjának, határidejének megjelölése az ajánlattételi felhívásban
Kérdés: Meg kell jelölnöm az ajánlattételi felhívásban a hiánypótlás tervezett időpontját és határidejét?
149 Bontás megkezdése, jelenlét a bontáson
Kérdés: Az ajánlatok bontását az ajánlatételi határidő lejártakor meg kell kezdeni, vagy van arra lehetőségünk, hogy az ajánlattételi határidő lejártát követően határozzuk meg a bontás időpontját? Megtehetjük-e, hogy a bontásról kizárjuk a Kbt. szerinti személyek jelenlétét?
150 Hiánypótlási felhívás címzettjei
Kérdés: Az ajánlatkérő nem küldte meg részünkre a hiánypótlási felhívást, mert a mi ajánlatunk teljes volt. Azoknak az ajánlattevőknek küldte csak meg, akik/amelyek ajánlata hiányos volt. Ez így megfelelő?
