Alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók cseréje


A Kbt. 128. §-a csak az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozók és szakemberek lecserélését szabályozza. Ezek szerint azok az alvállalkozók és szakemberek, akik/amelyek nem vettek részt az alkalmasság igazolásában, de az ajánlatban az ajánlattevő megjelölte, nem kötelesek részt venni a teljesítésben, illetve szabadon lecserélhetők?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2014. május 7-én (170. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3404

[…] hozzájárulásával és abban az esetben vehet részt a teljesítésben más alvállalkozó, ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében – beállott lényeges körülmény, vagy az alvállalkozó bizonyítható hibás teljesítése miatt a szerződés vagy annak egy része nem lenne teljesíthető a megjelölt alvállalkozóval, és ha az ajánlattevő az új alvállalkozóval együtt is megfelel azoknak az alkalmassági követelményeknek, melyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozóval együtt felelt meg;– az alvállalkozó személye nem módosítható olyan esetben, amennyiben egy meghatározott alvállalkozó igénybevétele az érintett szolgáltatás sajátos tulajdonságait figyelembe véve a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor [63. § (4) bekezdése] meghatározó körülménynek minősült – 128. § (2)–(4) bekezdés.A közbeszerzési törvény 128. §-ának (2) bekezdése tehát arról rendelkezik, hogy az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó és szakember köteles részt venni a szerződés teljesítésében.A (3) bekezdés nyomatékosítja, hogy ha a (2) bekezdés szerinti szakember olyan körülmény miatt nem tud részt venni a szerződés teljesítésében, amely a szerződéskötést követően állt be, és amely a felek által nem volt előre látható, vagy bizonyíthatóan hibás lenne vele a teljesítés, akkor a nyertes ajánlattevőként szerződő fél kérheti az alvállalkozó cseréjét. Erre azonban csak az ajánlatkérőként szerződő fél hozzájárulásával van lehetőség, aki a hozzájárulást csak akkor adhatja meg, ha az új alvállalkozó is megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt alkalmassági feltételeknek.Arra az esetre, ha olyan alvállalkozót vagy szakembert kíván "kicserélni" a nyertesként szerződő fél, aki/amely nem vett részt az alkalmassága igazolásában, a Kbt. általános szabályai az irányadóak. Tekintettel az ajánlati kötöttség jogintézményére, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.