Találati lista:
521. cikk / 4687 Korai szerződéskötés
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő korábban köti meg a szerződést, és közben jogorvoslati eljárás indult, mindenképp érvénytelenséget állapít meg a Közbeszerzési Döntőbizottság?
522. cikk / 4687 Teljes körű iratbetekintés
Kérdés: Van-e joga az ajánlatkérőnek a teljes ajánlatot végigmutatni csak azért, mert az ajánlattevő egy általános betekintéskérésben az ajánlat érvénytelenségét feltételezi?
523. cikk / 4687 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
524. cikk / 4687 Sikerdíjas szerződés keretmegállapodás esetében
Kérdés: Véleményük szerint központi beszerzővel megkötött keretmegállapodás vonatkozásában van-e lehetőség arra, hogy egy forrás megrendelő általi elnyeréséhez kötötten beálló fizetési kötelezettséggel, tulajdonképpen sikerdíjas szerződés megkötésére irányuló verseny-újranyitásos eljárást folytasson le az ajánlatkérő?
525. cikk / 4687 Keretmegállapodás a keretmegállapodásban
Kérdés: Véleményük szerint központi beszerző szervezettel megkötött keretmegállapodás vonatkozásában lehetséges-e olyan, keretszerződés megkötésére irányuló verseny-újranyitásos eljárást lefolytatni, illetve a keretszerződést megkötni, amely önmagában nem feltételes, azaz hatályba lép, de lehívásai eseményvezérelten aktiválódnak/hatályosulnak, és akár jogszerűen megtörténhet, hogy a keretszerződésben nem történik lehívás a megrendelő részéről?
526. cikk / 4687 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
527. cikk / 4687 Színlelt ajánlattétel
Kérdés: Mennyiben tilos az ajánlattevőnek egy egyszerű hiánypótlás során hibát véteni? Mennyiben minősül mindez színlelt ajánlattételnek?
528. cikk / 4687 Fordított bírálat dinamikus beszerzési rendszerben
Kérdés: Alkalmazhatom-e a fordított bírálatot a dinamikus beszerzési rendszer második részében?
529. cikk / 4687 Gyártó kapacitást biztosító szervezetként
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban indulunk, ahol a gyártó segítségével igazoljuk a referenciát. Mivel referencia esetén a kapacitást biztosító szervezetnek részt kell vennie a szerződés teljesítésében, a gyártót meg kell jelölni alvállalkozóként, vagy az alvállalkozói kivételi körre tekintettel a gyártó nem is lehet kapacitást biztosító szervezet?
530. cikk / 4687 Üzleti titok indokolásának hiánypótlása
Kérdés: Ajánlatkérőként nemzeti eljárást bonyolítunk le árubeszerzésre. Az egyik ajánlatban üzleti titok szerepel. Az ajánlattevő csatolta az ajánlatban az üzleti titokká nyilvánítás indokolását, azonban véleményünk szerint az nem meggyőző. Ajánlatkérőként kötelesek vagyunk további indokolást kérni? Ha igen, hány alkalommal? Lehetőségünk van kiegészítő indokolásokat is bekérni, mint az alacsony ár indokolásánál?
