Találati lista:
991. cikk / 1147 Az ajánlattételi felhívással érintett időszakon kívüli referencia elfogadhatósága
Kérdés: Az ajánlattételi felhívásban kizáró ok, ha 2002., 2003., 2004. években nem rendelkezik az ajánlattevő és/vagy 10 százalék feletti alvállalkozója megadott számú referenciával. Egyben a mérlegeredménye negatív volt, és nem rendelkezik az ajánlatkérő által megadott összegű forintforgalommal sem. Az ajánlat beadása 2006 elejére esik. Az ajánlattevő céget 2002-ben jegyezték be a cégnyilvántartásba, és évente minimális, de nem a közbeszerzés tárgyával kapcsolatos forgalmat bonyolított. (Egyik évben sem volt negatív a mérlegük.) Ténylegesen 2005 közepén kaptak építési és működési engedélyt fióktelepükre, és akkor kezdték el hivatalosan is működésüket. Ettől kezdve, tehát 2005-ben már megvolt a szükséges darabszámú referenciájuk, amelyet összesen 2002., 2003. és 2004. években kellene teljesíteniük. Nem a kérdéses időszakban, de mivel működésüket nem kezdték meg 2002-ben, csak 2005-ben, referenciájuk is csak akkortól lehet. Kérdéseink: – Elfogadható-e referenciának ebben az esetben a 2005. évi teljesítés? – Mérlegeredmény-kimutatásukban 2005. évben szerepel a kért összegnek megfelelő forgalom, de a 2005. évi mérleg még nem áll rendelkezésre. Ebben az esetben mi a teendő?
992. cikk / 1147 Eljárásfajták, igazolások a Kbt. és a Mód. Kbt. szerint
Kérdés: A módosított közbeszerzési törvény értelmében a 60-61. § szerinti kizáró okokkal kapcsolatban milyen igazolás fogadható el az egyes eljárási fajtáknál? Elég egyszerű nyilatkozat vagy közjegyző előtt tett nyilatkozat egyszerű másolatát kell-e benyújtani, vagy a módosítás előtti törvénynek megfelelő eredeti vagy hiteles másolattal is teljesíthető a kötelezettség?
993. cikk / 1147 ISO szabvány követelményeinek való megfelelés előírhatósága
Kérdés: Lehet-e alkalmassági feltétel az, hogy az ajánlattevő feleljen meg az ISO 9001:2000 szabvány követelményeinek, amely érvényes tervezésre és kivitelezésre is (kivitelezésre irányuló munkánál)?
994. cikk / 1147 Hivatkozás más szervezet erőforrásaira részvételi szakaszban
Kérdés: Részvételi szakaszban az alkalmasság igazolásánál be lehet-e mutatni más szervezet erőforrásait, vagy csak a jelentkező és 10 százalék feletti alvállalkozója adottságait lehet bemutatni?
995. cikk / 1147 "Más szervezet" nyilatkozatára vonatkozó ajánlatkérői tartalmi és formai feltételek bekérése
Kérdés: Amennyiben elfogadjuk azt a feltevést, hogy más szervezet erőforrásainak bevonása esetén az alkalmasság erre kiterjedően is vizsgálható, úgy az ajánlatkérő hol írhatja elő ennek igazolását? (Tekintettel arra, hogy a Kbt. 66-67. §-ai kifejezetten az ajánlattevőre és a 10 százalék feletti alvállalkozó alkalmasságának vizsgálatára hivatkoznak.) Egyéb csatolandó dokumentumként kérhető, vagy alkalmassági feltételként?
996. cikk / 1147 Más szervezet erőforrásaira támaszkodás terjedelme
Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése és 66. §-ának (2) bekezdése szerinti "erőforrást rendelkezésre bocsátó szervezet" esetén honnan tudja az ajánlatkérő, hogy a "szervezet" rendelkezik az "erőforrással"? Mi van abban az esetben, ha az ajánlattevő az összes alkalmassági feltételt ezzel a "szervezettel" kívánja igazolni, és megállapítható, hogy a "szervezet" egy hónapja bejegyzett, 3 milliós tőkéjű cég? Van-e jogszabályi lehetőség arra, hogy alkalmatlanság címén ezt az ajánlattevőt az ajánlatkérő az eljárás során mint érvénytelen ajánlatot tevőt kezelje?
997. cikk / 1147 Más szervezet erőforrásaira támaszkodás elfogadhatósága, kizárási kérdések
Kérdés: Más szervezet erőforrásaival kapcsolatos a kérdésünk. Elképzelhetőnek tartják-e, hogy az ajánlattevő az országos szervizhálózat (mint alkalmassági feltétel) bemutatásakor nagy részben, esetleg kizárólag más szervezetek erőforrásaira támaszkodik? Elfogadható-e az alkalmasság ilyen módon történő igazolása? Az ajánlatkérőnek van-e valamilyen felülvizsgálati lehetősége ebben az esetben? Kizárható-e az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő a más szervezetek erőforrásait nem tekinti megfelelőnek?
998. cikk / 1147 Választási lehetőség a műszaki-szakmai alkalmasság elemeinek meghatározásakor
Kérdés: Műszaki, szakmai alkalmasságnál a Kbt. 67. § (1) bekezdésének módosított a) pontjában új elem a "korábbi szállítás mennyiségére utaló más adat megjelölése" a referenciák tartalmában. Az ajánlatkérő választhat, hogy az ellenszolgáltatás összegét írja elő, vagy a mennyiségre utaló más adatot? Vagy kötelező mindkét lehetőséget biztosítani?
999. cikk / 1147 -Tervezői összeférhetetlenség a Kbt. módosítását követően
Kérdés: Az eredeti, 2003. évi CXXIX. törvény 10. §-ának (6) bekezdése szerint az "...összeférhetetlenség nem áll fenn azzal a személlyel vagy szervezettel szemben, aki vagy amely a közbeszerzés tárgyához kapcsolódó építészeti vagy egyéb műszaki tervdokumentáció elkészítésében részt vett". Ez az előírás kikerült a Kbt.-ből a törvény módosításával. Úgy kell érteni ezt a módosulást, hogy a kiviteli, engedélyezési tervek készítésére vonatkozó felhívásra sem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő vagy 10 százalékot meghaladó mértékben igénybe venni tervezett alvállalkozó a műszaki tervet készítő szervezet vagy személy?
1000. cikk / 1147 "Más szervezet"-re előírható feltételek
Kérdés: A Kbt.-módosítás szerint az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet (szervezetek) erőforrásaira támaszkodik. Erre az ún. más szervezetre lehet-e előírnia az ajánlatkérőnek feltételeket, például az alkalmassági követelmények vonatkozásában?
