Találati lista:
161 Banki alkalmasság igazolásának módjai ajánlattevői hitelfelvétel esetén
Kérdés: Hosszú távú (15 év), nagy értékű (1 milliárd forint) egészségügyi szolgáltatási jogra vonatkozó építési koncessziós eljárásban az ajánlattevő 800 millió forint értékű bankhitelt szeretne igénybe venni a teljesítéshez. Hogyan kell igazolni a bank alkalmasságát akkor, – ha az ajánlatkérő előírta, hogy együttesen és külön-külön is feleljen meg az ajánlatkérő és 10 százalék feletti alvállalkozója az alkalmassági feltételeknek, és abban az esetben, – ha a bank erőforrás, akkor milyen igazolási mód vagy nyilatkozat szolgáltatására kötelezett az adott eljárás során?
162 Ajánlat érvénytelenségének megállapíthatósága a Kbt. módosítása után
Kérdés: Egy eljárásban "B" ajánlattevőnek a benyújtott ajánlata mind tartalmi, mind formai szempontból megfelel az ajánlati felhívásban és dokumentációban foglaltaknak, az ajánlati felhívásban előírt alkalmassági követelményeket pedig akként igazolja a Kbt. 66. §-ának (2) és a Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alkalmazásával, hogy azt nyilatkozza: "bár én magam alkalmatlan vagyok, azonban X Kft. erőforrásaira támaszkodom". Ebben az ajánlatban X Kft. nyilatkozik: kötelezettséget vállalok a szerződés teljesítéséért, és az erőforrásokat rendelkezésre bocsátom, kezességet is vállalok. Egyúttal a Kbt. 63. § (6) bekezdésének megfelelően X Kft. nyilatkozik a közjegyző előtt, hogy nem állnak fenn vele szemben a kizáró okok. Ugyanebben a közbeszerzési eljárásban X Kft. ajánlattevőként is megjelent – hiszen a Kbt. alapján ez megengedett a számára –, és az ajánlatkérő megállapítja, hogy mind pénzügyi-gazdasági szempontból, mind pedig műszaki-szakmai szempontból alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ezért a Kbt. 88. § (1) bekezdésének e) pontja alapján az X Kft. által benyújtott ajánlatról megállapítja, hogy érvénytelen. Ennek ellenére a jelenlegi Kbt.-szabályozás alapján, amennyiben a B ajánlattevő ajánlata a legkedvezőbb ajánlat a bírálati szempontok szerint, úgy az ajánlatkérő köteles ezt az ajánlatot nyertesnek kihirdetni. Látnak-e Önök törvényes lehetőséget arra a jelenleg hatályos Kbt. alapján, hogy a "B" ajánlatról az ajánlatkérő megállapíthassa azt, hogy érvénytelen?
163 Hulladékgyűjtésre, -szállításra irányuló tevékenység minősítése
Kérdés: A szilárd és folyékony hulladék gyűjtése, szállítása szolgáltatásnak vagy szolgáltatási koncessziónak minősül-e akkor, ha a díjat a szolgáltatást igénybe vevők fizetik?
164 Új értékhatárok értelmezése
Kérdés: Nem értem az új értékhatárokat a Tanács tájékoztatójában. Hogyan kell azokat értelmezni?
165 Több elemből álló felújítás minősítése
Kérdés: Közel 20 db irodahelyiség felújítását tervezzük elvégeztetni, egyszerű közbeszerzés keretében. Egy irodában a következő szakmunkák elvégzését tervezzük: – falak tapétázása, – tapéta festése, – ablakpárkány, radiátorok és fűtéscsövek mázolása, – parkettázás, – parketta csiszolása és lakkozása, – fénycsőarmatúrák cseréje. A leírtak szerint minek minősül a konkrét felújítás, építési beruházásnak, szolgáltatásnak, árubeszerzésnek, az előző három beszerzési tárgy kombinációjának?
166 Önkormányzati tulajdonú közszolgáltató beszerzései
Kérdés: A Kbt. 294. §-a alapján az olyan "közszolgáltató", amely 100 százalékban önkormányzati tulajdonú korlátolt felelősségű társaság, ajánlatkérőnek minősül az egyszerű közbeszerzés körében. Jól értelmezzük-e, hogy ez a közszolgáltató a következő értékhatárokon belül egyszerű közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett: árubeszerzésnél 2-50 millió forint, építési beruházásnál 10-100 millió forint és szolgáltatásnál 2-50 millió forint?
167 Várható változások építési beruházásoknál
Kérdés: Várható-e változás abban a tekintetben, hogy építési munkáknál minden esetben, akármennyire pontos műszaki tervek alapján írjuk elő a munkát, mindig vannak előre nem látható elvégzendő feladatok, amelyek bármiféle tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárás lefolytatását is nehézzé teszik, ugyanis azonnali intézkedéseket igényelnek? Várható-e a tekintetben valami változás, hogy a keretösszeg 2-3-4-5 százaléka erejéig be lehet építeni a szerződésbe valami előre nem látott részletet? Jogászaink pillanatnyi álláspontja az, hogy ez a feladatok között nem szereplő munkákra vonatkozik, ergo ezek nem szerepelhetnek. Kérdésünk azzal kapcsolatban, hogy az építési koncessziónál létezik, és amennyiben szükségessé válik valami kiegészítő építési munka, a nem építési koncesszióknál várható-e effajta változás?
168 Az ajánlat fogalmának értelmezése
Kérdés: A Kbt. 114. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a részvételi jelentkezés érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz. Az a kérdésünk, hogy mi számít ajánlatnak? A Ptk. 4. része szerinti egyoldalú nyilatkozat, vagy ajánlatnak tekintendő már az is, ha a részvételi jelentkező egy-egy szerződéses feltétel vonatkozásában közöl olyan információt, mely ajánlati elemnek tekinthető, vagy ha például olyan információt ad, nyilatkozatot tesz, mely az ajánlatok elbírálásánál értékelendő szempontot jelent?
169 Jogi személy ellen alkalmazott büntetőjogi intézkedés hatása a közbeszerzéses eljárásaira
Kérdés: Egy korábbi jogszabályváltozás folytán ma már lehetőség van arra, hogy a büntetőbíróság jogi személyt is felelősségre vonhasson. Ez a felelősségre vonás érinti-e az adott jogi személy közbeszerzési eljárásokban való részvételét, és ha igen, mennyiben?
170 Közbeszerzésben szereplő "harmadik" személyek
Kérdés: Ki a harmadik személy?
