Találati lista:
81. cikk / 198 Egybeszámítás eltérő rezsimbe tartozó beszerzéseknél
Kérdés: Figyelemmel az egybeszámítási szabályokra, hogyan jár el az ajánlatkérő jogszerűen, ha az év folyamán több építési beruházást valósít meg, amelyek közül némelyik meghaladja, némelyik nem éri el az építési beruházásokra vonatkozó nemzeti értékhatárt? Mely beszerzéseket kell egybeszámítani az építési beruházások esetén, figyelemmel a fentiekre és az éves összesített közbeszerzési tervre is?
82. cikk / 198 Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül
Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
83. cikk / 198 Becsült érték újraszámítása
Kérdés: Tekintettel az MNB árfolyamának változására, kifejezetten az 5 278 000 euró esetében milyen időközönként szükséges a becsült érték újraszámítása önkormányzati cég esetében?
84. cikk / 198 Kbt. 293. és 29. §-ának alkalmazása a gyakorlatban
Kérdés: A Kbt. 43. címe alatt szereplő 293. § a) pontja értelmében a nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzésekre és az egyszerű közbeszerzési eljárásra vonatkozó rész alkalmazásában ajánlatkérők a Kbt. 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők – a 22. § (4) bekezdése szerinti kivétellel. A kérdésre okot adó esetben egy magyar magánszemélyek tulajdonolta gazdasági társaság (korlátolt felelősségű társaság), amely a kis- és középvállalkozások közé sorolható, szoftverfejlesztési szolgáltatás tárgyában kíván megrendelőként szerződést kötni. Az ellenszolgáltatás értéke nettó 20 millió forint, ebből 14 millió, tehát több mint ötven százalék állami és EU-forrásból származna. Helyes-e az a jogértelmezés, hogy a tárgyi esetben a megrendelő a Kbt. 293. §-ának a) pontjára figyelemmel nem minősül ajánlatkérőnek, ezért közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül szerződhet szoftverfejlesztési szolgáltatás megrendelése tárgyában? A fentiek tükrében hogyan értelmezhető a gyakorlatban a Kbt. 29. §-a (2) bekezdésének g) pontja szerinti kivétel?
85. cikk / 198 Egyszerű eljárás és közszolgáltatók kapcsolata
Kérdés: Adott egy városüzemeltetési korlátolt felelősségű társaság, amelynek 100 százalékos tulajdonosa az önkormányzat. Ugyanez a kft. a városban a víz-, szennyvíz- és távhőszolgáltató is. Tehát egyszerre klasszikus alany és közszolgáltató is. A Kbt. a közszolgáltatók esetében nem beszél egyszerű közbeszerzési eljárásról. Kell-e például egy 46 millió forint becsült értékű távhős építési beruházás esetén valamely közbeszerzési eljárást lefolytatni? Ha kell, akkor milyen minőségében, és a nemzeti értékhatár felét a 90 millió forinthoz vagy a 100 millió forint értékhatárhoz képest kell-e meghatározni?
86. cikk / 198 Minisztériumi háttérintézmény közbeszerzés-kötelezettsége konferenciaszervezés esetén
Kérdés: Május folyamán három különböző helyszínen kb. 300 fős, kétnapos (2 éj) konferenciát szervezünk – minisztériumi háttérintézményként. A jelentkezőknek térítésmentes a részvétel. Kérdezem, hogy kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk, ha igen, akkor milyen eljárást és milyen okból? (Több szállodával van tavaly megkötött, de az idei évre is érvényes ún. együttműködési megállapodásunk, amelyben a kiírt árnál lényegesen olcsóbban kapunk szállást és ellátást. A vélemények a kérdésben megoszlanak.)
87. cikk / 198 Önkormányzati tulajdonban álló kft. "továbbszerződési" lehetősége
Kérdés: Ha az önkormányzat ad meghatározott összeget a 100 százalékos tulajdonában lévő korlátolt felelősségű társaságnak, és meghatározza azt a feladatot, amelyet ebből a pénzből meg kell valósítani, akkor a kft. a feladat megvalósításához bevonhat-e cégeket, és ez közbeszerzés-köteles eljárás lesz-e?
88. cikk / 198 Nyilatkozatokkal kapcsolatos alakszerűségi kérdések a gyakorlatban
Kérdés: Tekintve, hogy az ajánlatkérő nem biztosított hiánypótlást, ezért kérdéseket tettünk fel. Az egyik arra vonatkozott, hogy hasonlóan ahhoz, ahogyan nyilatkozunk (egyszerű nyilatkozatban – kettő igazgatósági tag, azaz cégjegyzésre jogosult aláírásával) alvállalkozók igénybevételével kapcsolatban, elegendő-e a többi ajánlattevői nyilatkozatunkat is egyszerű nyilatkozati formában megtenni (azaz nem közjegyző előtt)? Erre az a választ jött, hogy ahol egyszerű nyilatkozatot írnak elő, ott elegendő, más esetekben nem. Ebből az következik akkor, hogy minden egyes pályázathoz csatolandó nyilatkozatunkat közjegyző előtt kell megtenni?
89. cikk / 198 Elektronikusan megküldött cégkivonat jellege
Kérdés: Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat rendszeréből a Microsec adattovábbító szolgáltató által elektronikusan megküldött Cégkivonat egyszerűsített nyílt közbeszerzési pályázathoz egyszerű másolatként vagy eredetiként is becsatolható-e?
90. cikk / 198 Nyilatkozat kritériumai, hitelesítési jogosultság
Kérdés: Mi a nyilatkozat (jogi) fogalma, vannak-e kötelező tartalmi elemei, illetve ki jogosult annak hitelesítésére? Csak közjegyző, hatóság, vagy esetleg a dokumentum eredeti kiadója is (például iskolai bizonyítvány esetében)?
