Találati lista:
411. cikk / 1203 Objektív alapú indokolás értelmezése állami támogatás esetén
Kérdés: Állami támogatást kaptunk a beszerzés tárgyához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásához, ezért tudtunk kedvezőbb árakat adni, mint a többi ajánlattevő. Az ajánlatkérő indokolásunkat nem fogadta el, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította. Jogszerű volt az eljárása? Ilyen esetben mi az ajánlatkérő eljárásrendje?
412. cikk / 1203 Beszerzéshez kapcsolódó tevékenységi kör kérdése konzorcium esetében
Kérdés: Konzorciumban indulunk. A beszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenység csak az egyik konzorcium tevékenységi körében szerepel. Ez kizáró ok?
413. cikk / 1203 Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről
Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
414. cikk / 1203 Elállás a közbeszerzési eljárásban való részvételtől benyújtott ajánlat esetén
Kérdés: Benyújtottuk az ajánlatot, de az ajánlattételi határidő alatt a vezetőség úgy döntött, hogy mégsem indulna a cég a tenderen. Hogyan oldható meg az, hogy ne induljunk, de ebből ne legyen hátrányunk sem? Ha nem teljesítjük a hiánypótlási felhívást, az jár-e bármilyen hatással további, közbeszerzési eljárásokban való részvételünk szempontjából?
415. cikk / 1203 Önálló ajánlat helyett közös ajánlat benyújtásának lehetősége
Kérdés: Az ajánlattételi határidő időtartama alatt van-e lehetőségünk arra, hogy az eredetileg önálló ajánlattevőként benyújtott ajánlatunk helyett egy másik céggel közös ajánlattevőként induljunk? Technikailag ezt hogyan tudjuk megoldani, az ajánlat visszavonásával?
416. cikk / 1203 Kötbér szerződéses biztosítékként történő értelmezése
Kérdés: Kérem, értelmezzék a szerződéses biztosíték fogalmát annak a felvetésnek a szempontjából, hogy a kötbér közbeszerzési szempontból szerződéses biztosítéknak tekinthető-e?
417. cikk / 1203 Ajánlati ár emelése hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban az ajánlattevő nincs kötve ajánlatához, csak a tárgyalást követően benyújtott végleges ajánlathoz. Emelheti az ajánlattevő az ajánlati árát, ha a műszaki tartalom nem módosult? A közbenső ajánlat benyújtását megelőzően megküldtük valamennyi ajánlattevő részére, hogy a megrendelésre kerülő alkalmazásfejlesztésnek (programnak) tartalmaznia kell a licencdíjakat is, azonban az egyik ajánlattevő a közbenső ajánlatában sem számolt ezzel a költséggel. A végső ajánlattétel során kiegészítheti (tehát emelheti) ezzel a költséggel az ajánlati árat?
418. cikk / 1203 Szerződéskötés időpontjának meghatározása egy, illetve több ajánlat beérkezése esetén
Kérdés: Van-e lehetőségünk arra, hogy a szerződéskötés időpontját eltérően határozzuk meg akkor, ha csak egy ajánlat érkezett, illetve ha több egy adott eljárásban?
419. cikk / 1203 Alkalmasság igazolása többségi tulajdonos által
Kérdés: Alkalmasság igazolására igénybe vehetem-e a többségi tulajdonosomat?
420. cikk / 1203 Gyártó bevonása teljesítésbe
Kérdés: Az ajánlatkérő megadta a dokumentációban a műszaki paramétereket (leírást) az általa beszerezni kívánt termékhez. Mi nem tudjuk legyártani az alapján a terméket. Ebben az esetben beszerezhetjük azt a gyártótól, akit nem kell bejelentenünk közreműködőként? A kiírás szerint az ajánlattevő kifejezetten vállalkozási szerződést kíván kötni erre a beszerzésre. De ha a gyártótól szerzem be, oda kell adnom neki a műszaki leírást, mert a terméknek ahhoz kell igazodnia. Jól értelmezem, hogy az alvállalkozó igénybevétele itt nem kerülhető meg? Vagy esetleg – az arányokra figyelemmel – megoldás a közös ajánlattétel?
