Találati lista:
471. cikk / 558 "Termékcsere" tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Lehet-e az eljárásban egy másik terméket javasolni, ha a tárgyalás során kiderül, hogy a másik jobb?
472. cikk / 558 Cégkivonat kiegészítése
Kérdés: Társaságunk, mint ajánlattevő, nyílt eljárás keretében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálatának közjegyző által kiadott és hitelesített cégkivonatot nyújtott be igazolásként. Az ajánlatkérő a következő hiánypótlást rendelte el: A Kbt. 60. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kizáró ok vonatkozásában kérünk cégbírósági kivonatot, amely tartalmazza, hogy "nincs cégbíróság által indított eljárás folyamatban". Az ajánlatkérőtől kért tájékoztatás szerint beadott igazolásunk elfogadható lenne az általa kért mondattal kiegészítve. Érvelésünket – miszerint az igazolások tartalma szabályozott, arról a kérelmező nem dönthet, tehát amennyiben a Kbt. megengedi az adott igazolási módot, akkor annak kötött formaiságát és tartalmát ajánlatkérő nem kérdőjelezheti meg – nem fogadta el. Véleménye szerint a cégbíróságtól beszerzett, a kért mondatot tartalmazó "plusz" igazolással az ellentmondás feloldható. A mi véleményünk viszont az, hogy így az ajánlatkérő különbséget tesz az egyes igazolások elfogadhatósága vonatkozásában. Kérjük szíves állásfoglalásukat, hogy jogszerű-e az ismertetett eljárás!
473. cikk / 558 Ajánlat oldalszámozása
Kérdés: Az ajánlat üres, illetve információt nem tartalmazó oldalát is számozni kell? Mely jogszabály rendelkezik erről? Ha nem számoztuk, és az ajánlatkérő teljes körű hiánypótlást biztosított, ez a hiány annak keretében még pótolható, vagy emiatt esetleg érvénytelen lesz az ajánlat?
474. cikk / 558 Hiánypótlás lejárt iratokra
Kérdés: Elrendelhető hiánypótlás a lejárt iratokra?
475. cikk / 558 Dokumentáció módosítása
Kérdés: Van-e lehetőség a dokumentáció módosítására? Ha igen, milyen határidővel és tartalommal?
476. cikk / 558 Szerződés tárgyának meghatározása a felhívásban
Kérdés: Az ajánlati felhívások mintájában szerepel többek között egy rovat, amelynek címe: A szerződés meghatározása/tárgya. Ennek kitöltése ajánlatkérőnként meglehetősen változatos, van, ahol csak a szerződés megnevezését, típusát közlik – például vállalkozói szerződés. Kérdésem, hogy milyen mélységig, illetve tartalommal kell kitölteni ezt a rovatot? Van-e erre vonatkozóan esetleg tanácsi iránymutatás?
477. cikk / 558 Tévesen megadott áfakulcs korrekciója
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként tévesen határoztuk meg az áfa mértékét. (A beszerzés tárgya 5 százalékos áfatartalommal bírt, ajánlatunkban 20 százalékos áfamértéket tüntettünk fel.) Az ajánlatból kitűnt a nettó egységár – ezt a kiírás szerint meg is kellett határoznunk –, s bár megengedett volt a teljes körű hiánypótlás, nem kaptunk felhívást, és az ajánlat javítása sem történt meg a fentiek körében. A bírálati szempont a legalacsonyabb ár volt, és nettó szinten a mi ajánlatunk jobb volt, mint a nyertes ajánlattevőé. (Az eljárásban ketten vettünk részt ajánlattevőként.) Kérdéseink: kellett-e és kinek javítani az áfamérték meghatározásában elkövetett hibát? A kérdés szerinti esetben fel kellett volna hívni minket e körben hiánypótlásra? A nettó vagy a bruttó árat (értéket) kell-e figyelembe venni a közbeszerzés értékének meghatározásakor? Jogszerűen járt-e el az ajánlatkérő esetünkben? Idetartozik, hogy a kiírás szerint az árajánlatot egy példányra kellett megadni úgy, hogy a nettó ár mellett egyértelműen szerepeljen az áfa százalékosan meghatározva és összegszerűen is, és szerepeljen a bruttó ár is.
478. cikk / 558 Szerződés közzététele honlapon
Kérdés: A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése szerint a szerződés nyilvánosnak minősülő részét az ajánlatkérő – amennyiben rendelkezik honlappal – a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni honlapján. Pontosan mit ért ezen a törvény? A szerződés teljes tartalmát fel kell tenni a honlapra? Ha nem a teljes tartalmat, akkor pontosan mit? (Például: a közbeszerzési eljárás azonosítója, nyertes ajánlattevő neve, címe; a nyert tételek egyösszegű nettó értéke stb.)?
479. cikk / 558 Szerződések "honlapon tartásának" időtartama
Kérdés: Honlappal rendelkező ajánlatkérő vagyok. A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése kötelez a szerződések honlapon történő közzétételére. Kérdésem: adott szerződésnek meddig kell a honlapon lennie?
480. cikk / 558 Változás a központosított közbeszerzésben
Kérdés: Tudomásunk szerint a központosított közbeszerzésekre vonatkozó szabályok a közelmúltban változtak. Kérdésünk: Mikortól és milyen tartalommal?
