Átlátható gazdasági szereplő

Kérdés: Az ajánlatkérőnek az átlátható gazdasági szereplő fogalomnak való megfelelés vizsgálata során kell-e vizsgálnia azt, hogy az ajánlattevő által rögzítettek (tényleges tulajdonos[ok] és tulajdoni arányuk, jogi személyek, vagy személyes joga szerint jogképes szervezet) az ajánlattevő által megadottakkal egyező tartalommal megismerhetők-e az elérhető cégnyilvántartásból? „Az ajánlatkérő által megismerhető és amely tulajdonosi és irányítási viszonyait az ajánlatkérő számára feltárja” mondatrészből következik-e az, hogy az ajánlatkérőnek az elérhető nyilvántartásokban ellenőriznie kell az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott (feltárt) tulajdonosi és irányítási viszonyait, és amennyiben az elérhető nyilvántartásokból nem tudja kétséget kizáróan és az ajánlattevő által bemutatott információkkal egyezően „megismerni” a tényleges tulajdonosokat, abban az esetben köteles tovább tartalmi vizsgálatot folytatni, amelynek során az ajánlattevőtől bekérhet további információkat, pl. felvilágosításkérés keretében? Amennyiben az előző kérdésre adott válasz igen, annak alapján kérdésünk, ha a beérkező felvilágosítás tartalma arra enged következtetni, hogy az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott (feltárt) tulajdonosi vagy irányítási viszonyok nem ellenőrizhetők, vagy nem egyeznek meg az ajánlatkérők által elérhető nyilvántartásokban szereplő adatokkal, abban az esetben az érintett ajánlattevő nem minősül átlátható gazdasági szereplőnek? Átlátható gazdasági szereplőnek minősül-e az a gazdasági szereplő, akinek a tényleges tulajdonosa(i), valamint tulajdonosi és irányítási viszonyai az ajánlatkérő által elérhető nyilvántartásokból (pl. e-cégjegyzék) nem megismerhetőek, de az ajánlat részeként benyújtott ajánlattevői nyilatkozatban teljeskörűen bemutatásra kerülnek a gazdasági szereplő tényleges tulajdonosai, valamint a tulajdonosi és irányítási viszonyai? Amennyiben a tulajdonosi és irányítási viszonyok feltárásához felvilágosításkérés szükséges, az ajánlatkérő az ajánlattevői nyilatkozaton túl kérhet-e alátámasztó dokumentumokat az ajánlattevői állítások igazolására, ideértve pl. hatályos cégokmányokat, tagjegyzéket, alapítói határozatokat vagy szindikátusi szerződéseket, vagy a 2021. évi XLIII. törvény tényleges tulajdonosi nyilvántartásban szereplő adatok kivonatát?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 3. § 38. pont a)–b), d), e) vagy g) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa az ajánlatkérő által megismerhető, és amely tulajdonosi és irányítási viszonyait az ajánlatkérő számára feltárja”...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 14.

Szerződés jogi minősítése

Kérdés: Költségvetési szerv kávéautomata üzemeltetése céljából kíván szerződést kötni. A kialakult gyakorlat szerint a szerződő partnerrel az automata elhelyezésére az automata által elfoglalt területre nézve bérleti szerződés megkötésére kerül sor, azonban felmerült, hogy esetleg koncesszióként kellene kezelni, tekintve, hogy a működési kockázatot az automata tulajdonosa viseli. Kérem szíves állásfoglalásukat arról, hogy a kávéautomata elhelyezése és üzemeltetése céljából kötendő szerződésnek mi a megfelelő jogi minősítése.
Részlet az állásfoglalásából: […] A koncessziós beszerzési tárgyak közül a szolgáltatási koncesszió szóba jöhet abban az esetben, ha az ajánlatkérő valóban szolgáltatást szeretne nyújtani, és ilyen jellegű igénye felmerül. A szolgáltatási koncessziót az alábbiak szerint szabályozza a Kbt.:„8. § 4) A...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 17.

NKOH

Kérdés: Köteles vagyok-e továbbra is az NKOH-hoz fordulni kötelezett ajánlatkérőként most, hogy a keretmegállapodás teljesítését végző konzorcium tulajdonosa megváltozott?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...alá tartozó piaci szereplőknek, amíg jogszabályváltozás nem történik, és a piaci folyamatok szabadon tudnak érvényesülni. Egy esetleges tulajdonosváltozásnak ebben az esetben nincs jelentősége.(Kéziratzárás: 2026. 06....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 17.
Kapcsolódó címkék:    

Átláthatósági nyilatkozat ellenőrzése

Kérdés: Az ajánlatkérő a közbeszerzési szerződés megkötése során – a szerződés mellékleteként – bővebb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot alkalmazott, melyben többek között kérte a tényleges tulajdonosok megnevezését; azon állam megjelölését, melyben a gazdálkodó szervezet adóilletőséggel rendelkezik; külföldi társasági minősítésről szóló nyilatkozatot; azon jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet megjelölését, aki közvetlenül vagy közvetetten több mint 25%-os tulajdonnal, befolyással bír; illetve ezen szervezetek tényleges tulajdonosai adatait. Jól gondolja-e az ajánlatkérő, hogy nem köteles az átláthatósági nyilatkozat tartalmának (kitöltés helyességének) vizsgálatára, neki csupán az a kötelessége, hogy a nyilatkozat meglétét és teljes körű kitöltését megkövetelje?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...olyan ajánlatkérő, aki szerint ellenőriznie kell a kitöltött átláthatósági nyilatkozatban feltüntetett adatok (közte a tényleges tulajdonos tulajdoni hányadára, befolyás mértékére vonatkozó adatok) helyességét, és nem megfelelő nyilatkozat esetén azt –...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 15.

Tényleges tulajdonos megjelölése

Kérdés: Adott egy közbeszerzési eljárásban ajánlatot benyújtó kft., amelynek a cégkivonatában a II. Cégformától függő adatok között az 1. A tag(ok) adatai felsorolásánál 3 személy szerepel. A 3 tag közül az egyik személynél az olvasható, hogy „A tag közös tulajdonban álló törzsbetét képviselője”. A cégkivonat II/3. Közös tulajdonú üzletrész esetén a tulajdonosok adatai c. rovatban feltüntetésre került az a 2 személy, akik a közös tulajdonú üzletrész tulajdonosai. Az ajánlattevő a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében benyújtott nyilatkozata alapján a kft. egyik tulajdonosa 50%-os mértékű érdekeltséggel rendelkezik a kft.-ben, a másik tag pedig 25%-os mértékű érdekeltséggel. A fennmaradó 25%-os üzletrész a közös tulajdonú üzletrész. Kell-e szerepeltetni a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti EKR-nyilatkozatban ezt a 25%-os mértékű közös tulajdonú üzletrészt? Ha igen, akkor helyesen tölti-e ki az ajánlattevő a hivatkozott EKR-es nyilatkozatmintát, ha a közös tulajdonú üzletrész képviselőjét nevezi meg tényleges tulajdonosként – figyelemmel a Ptk. 3:165. § (1) bekezdésére is –, és a rá vonatkozó adatokat adja meg a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti EKR-űrlapon?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...feltételezzük, hogy a közös tulajdonú üzletrész tulajdonosai nem azonosak a kérdésben jelzett, 50%-ot és 25%-ot tulajdonló személyekkel.A vonatkozó Kbt.-előírás az alábbiak szerint rendelkezik:„62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 9.

Összeférhetetlenség tervező bevonása során

Kérdés: Az ajánlatkérő az engedélyes tervek elkészítésére az X Kft.-vel fog szerződni. Az ajánlatkérő ebben a szerződésben nem kívánja előírni a Vállalkozónak azon kötelezettségét, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő oldalán részt vegyen, tekintettel arra, hogy az X Kft. várhatóan ajánlattevőként részt kíván venni a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban. Annak érdekében, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az összeférhetetlenségi szabályok ne sérüljenek, és az X Kft. az eljárásban ajánlattevőként jogszerűen részt tudjon venni; helyesen jár-e el az ajánlatkérő, ha az engedélyes tervek elkészítésére vonatkozó szerződés aláírásakor aláírat az X Kft. kötelezettség-vállalásra jogosult képviselőjével egy olyan kötelezettségvállaló nyilatkozatot, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő által bevontan a Kbt. 25. § (5) bekezdése szerinti személyek nem vesznek részt, tekintetükben a Kbt. 25. §-ában foglalt összeférhetetlenségi szabályok nem sérülnek, velük szemben nincsen olyan bármely körülmény, amely a Kbt. 25. §-a szerinti összeférhetetlenséget eredményezhet? Tudomásul veszi, hogy ha az összeférhetetlenség vagy annak kockázata a nyilatkozat megtételét követően merül fel, az érintett személy köteles ezt haladéktalanul bejelenteni az ajánlatkérő részére. Mindemellett az ajánlatkérő ügyel arra, hogy egyik munkavállalója se vonja be semmilyen módon a kiviteli tervek készítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásba az X Kft.-t. Amennyiben a fenti nyilatkozattétel nem megfelelő, és nem biztosítja, hogy az X Kft.-nek az engedélyes tervek elkészítését követően a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az összeférhetetlenségi szabályok sérelme nélkül részt vegyen, kérjük támogató javaslataikat.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...az engedélyes tervet készítő X. Kft.-vel bármilyen közvetett vagy közvetlen kapcsolatban lévő személyekkel (pl. X. Kft. munkavállalója, tulajdonosa, ezek hozzátartozója, vagy más személyes kapcsolatban álló személy) ne közöljenek a közbeszerzési eljárással...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. március 5.

Kis- és középvállalkozás minősítése

Kérdés: Egy 3 milliárdos, 70 főt foglalkoztató cég kkv-nak minősül-e pályázati szempontból úgy, hogy 2024 szeptemberében új tulajdonosa lett, amely nagyvállalatnak minősül?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...megfelelő forintösszeg.”Azonban a kapcsolódó vállalkozásokra vonatkozó definíció alapján a két cég (a kérdésben jelzett cég és tulajdonosa) kapcsolódó vállalkozásnak minősülnek az alábbi 4. § értelmében.„4. § (3) Kapcsolódó vállalkozások azok,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. március 5.

Többes megjelenés tilalma

Kérdés: Egy nemzeti nyílt közbeszerzési eljárásunkban két ajánlattevő ugyanazt a szakembert nevezte meg a szakmai tapasztalattal összefüggő alkalmassági követelménynek való megfelelés érdekében. Ez jogszerű, vagy vizsgálni kell az összeférhetetlenséget?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...nem ajánlattevő (részvételre jelentkező), hanem az egyik ajánlattevő (részvételre jelentkező) munkavállalója vagy ügyvezetője vagy tulajdonosa stb. Ez esetben nem az ajánlattevőktől (részvételre jelentkezőktől) független „harmadik” személy szerepel az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. február 5.

Külföldi ajánlattevő adatbázisainak ellenőrzése

Kérdés: Nemzeti eljárásrendben folytatott eljárásban egy belga székhelyű ajánlattevő is benyújtotta ajánlatát, aki egyben a legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősül. Az ajánlattevő ajánlatában benyújtotta nyilatkozatát, miszerint nem állnak fenn vele szemben az eljárásban előírt kizáró okok. A bírálat során a 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlatkérő ellenőrzi a kizáró okok hiányát és az alkalmassági követelmények teljesülését a 69. § (11) bekezdés szerinti adatbázisok alapján. A belga székhelyű ajánlattevő a magyarországi alábbi, általunk ellenőrzött nyilvántartásokban nem szerepel. Az e-Certis rendszerben a vonatkozó belga nyilvántartások tekintetében nem találtunk releváns információkat, elérhetőségeket. Az ajánlatkérőnek milyen további konkrét ellenőrzési lépéseket kell tennie, és milyen nyilvántartásokban kell az ellenőrzéseket végeznie?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...nyilatkozata, amely a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. november 6.

Sürgős informatikai beszerzési igény

Kérdés: Rendkívüli beszerzési igényünk merült fel 12 millió Ft értékben egy informatikai rendszerünk karbantartása során, amit nem terveztünk. Az üzemszerű működés folyamatosságához szükséges a beszerzés soron kívüli megvalósítása, érintett szervezetként saját hatáskörben lefolytathatjuk a közbeszerzési eljárást, vagy erre DKÜ-engedélyt kell kérnünk?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...jogszabály, a Kormány vagy a Kormány tagja által kiadott közjogi szervezetszabályozó eszköz kifejezett rendelkezése, kijelölése vagy a tulajdonosi jogokat, illetve az irányítási jogköröket gyakorló döntése alapján merül fel;15. üzemszerű működés...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2024. március 6.
1
2
3
…
15