Új kapacitást nyújtó szervezet bevonása

Kérdés: Egy Kbt. 85. §-a szerinti (uniós) tárgyalásos eljárásban az egyik részvételre jelentkező az EEKD-ban bemutatott egy olyan referenciát, amely esetén a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontja szerinti ajánlatkérőnek minősül, ezért a tételes igazolási szakaszban referenciaigazolás benyújtása volt szükséges. Az ajánlattevő a tételes igazolási szakaszban nem megfelelő referenciát mutatott be, ezért hiánypótlás keretében új referenciát kértünk. Az ajánlattevő a hiánypótlás keretében kapacitást nyújtó szervezetet vont be, és vele igazolta alkalmasságát. Az ajánlattevő a részvételi szakaszban akként nyilatkozott az EEKD-ban, hogy nem vesz igénybe kapacitást nyújtó szervezetet, erre vonatkozóan a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozatot is benyújtotta. Jól gondolom, hogy tárgyalásos eljárásban a végleges ajánlatok benyújtását követően, a tételes igazolási szakaszban már nincs lehetőség kapacitást nyújtó szervezet bevonására?
Részlet a válaszából: […] Igen, kapacitást biztosító szervezet bevonására kétszakaszos eljárásban csak az első szakaszban van feltétel nélkül lehetőség. A második szakaszban csak abban az esetben, ha a kapacitást biztosító szervezet, melyet az ajánlatkérő korábbiakban bevont, kizáró ok hatálya alá...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. július 15.

Választható kizáró okok

Kérdés: A fakultatív kizáró okok köre mely adatbázisokból ellenőrizhető?
Részlet a válaszából: […] ...ennek vizsgálata, vagyis a korábbi szerződésszegés súlyosságát mérlegelnie kell.”Minden más alábbi kizáró ok esetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot köteles az ajánlatkérő elfogadni, amennyiben egyéb információ nem áll rendelkezésére, például...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. május 13.

Szakember tapasztalata

Kérdés: Amennyiben egy szakember bemutatásra kerül akár az értékelés, akár az alkalmasság tekintetében, és az ajánlatkérő szakmai tapasztalatának a bemutatását kéri, a szakmai tapasztalatnak a felhívás feladása előtt kell keletkeznie, vagy az ajánlat benyújtása előtt? Van-e különbség, ha tárgyalásos az eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...esetében szintén az ajánlati kötöttség beállta az irányadó, még ha viszonylag ritkán is történhet ilyen eset. Ekkor ugyanis az EEKD-nyilatkozatban nem utal az ajánlattevő az értékelésre bevont szakemberre, csak az ajánlatban azonosítja a szakembert, azaz a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 10.

EEKD kitöltése

Kérdés: Amennyiben egy közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevők tesznek ajánlatot, azonban azok közül mindegyik csak egy-egy alkalmassági követelménynek felel meg, mivel a közös megfelelés megengedett, abban az esetben az EEKD alfa-szakaszt hogyan szükséges kitölteni? Mivel nem felelnek meg valamennyi alkalmassági követelménynek, igent nem jelölhetnek.
Részlet a válaszából: […] Az alfa-szakasz kitöltésének gyakorlata vegyes. Jellemzően, amennyiben a teljes konzorcium megfelel az alkalmassági követelményeknek – mely esetben egyáltalán tehető ajánlat –, úgy az ajánlatkérők részéről elvárás, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 10.

Ajánlati biztosíték elvesztése

Kérdés: Jól értelmezzük-e a hatályos Kbt. 54. § (4) bekezdését: Amennyiben az ajánlattevő az EEKD-ban tett nyilatkozatát nem vagy nem megfelelően támasztja alá az igazolások benyújtása során, a Kbt. módosítására tekintettel a hatályos rendelkezések szerint nem veszíti el az ajánlati biztosítékot, ha az ajánlata emiatt lesz érvénytelen?
Részlet a válaszából: […] Igen, helyesen értelmezik. Az érvénytelenség számos okból felmerülhet, ami nem eredményezheti az ajánlati biztosíték elvesztését, hiszen nem a szerződés megkötésének meghiúsulásáról van szó, hanem az érvényes ajánlattétel lehetőségének elvesztéséről, ami feltétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. október 9.

Magánszemély bevonása, igazolása

Kérdés: Szakember értékelési szempontra vagy alkalmassági követelmény és hozzá tartozó értékelési szempontra magánszemély kerül bevonásra (aki máshol munkaviszonyban áll, azonban önállóan állapodik meg az ajánlattevővel). Magánszemély tekintetében hogyan ellenőrizhető a kizáró okok fenn nem állása? Az ajánlatkérő a bírálati szakaszban kérhet magánszemély bevonása esetében bármilyen igazolást a kizáró okok fenn nem állásának igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...szereplő esetében közjegyző vagy gazdasági, szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat,– Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pont: EEKD-nyilatkozat és EKR-adatbázis, adott esetben egyéb nyilatkozat,– Kbt. 62. § (1) bekezdés j) pont: EKR-adatbázis, adott esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. április 10.

Adatbázisok azonosítása az EEKD-ban

Kérdés: Szükség van-e arra, hogy a Korm. rendeletben is felsorolt adatbázisokat egyenként beírjam az EEKD-ba az érintett minisztériummal együtt, vagy ennek önállóan is utána tud nézni az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben megjelölt adatbázisok elérhetőségét és az azokat üzemeltető szervek megnevezését ma már nem írja elő a szabályozás. Ugyan számtalan esetben hiánypótoltatják azt az ajánlatkérők, mégis fontos figyelembe venni, hogy ezt az alábbi, a Korm...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 10.
Kapcsolódó címkék:    

Alvállalkozó mint kapacitást biztosító szervezet igazolásai

Kérdés: Milyen dokumentumokat, igazolásokat kell benyújtanunk egy közbeszerzési eljárásban, ha az alvállalkozónk egyúttal kapacitást is biztosít számunkra az alkalmasságunk igazolására?
Részlet a válaszából: […] ...elektronikusan megteendő nyilatkozatokat a kapacitást nyújtó szervezet nevében megtehesse.– Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) az általános adatok, a kizáró okok és az 1. pontban megnevezett alkalmassági feltételre vonatkozóan. Ez utóbbinál azokat a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 13.
Kapcsolódó címkék:    

Alvállalkozó bevonása hirdetmény nélküli eljárás esetében

Kérdés: Ha az ajánlatkérő a Kbt. 98. § (2) bekezdés c) pontja alapján kizárólagos jogra tekintettel hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmaz, akkor az ajánlattevő bevonhat alvállalkozót? Az ajánlatkérőnek egyáltalán rendelkezésre kell bocsátania az alvállalkozói nyilatkozatmintát (EKR-űrlap), tekintettel arra, hogy ha az ajánlattevőnek kizárólagos joga van a feladatra, akkor elvileg csak ő tudja teljesíteni a feladatot?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát."Ellentmondásos ugyanakkor, hogy az EEKD tartalmaz kötelezően alvállalkozókra vonatkozó információt, így az ajánlatkérő igényétől függetlenül valójában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 13.

EEKD kitöltése kapacitást nyújtó szervezet részére

Kérdés: EEKD-nyilatkozatot az EKR-es űrlap kivételével kell töltenünk? Volt, hogy korábbi közbeszerzésben külön ki kellett töltenie a kapacitást nyújtónak, ezért merült fel bennem.
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. Korm. rendelet értelmében az űrlapnak van prioritása, azaz az EEKD kitöltése kötelező."11. § (7) Ahol az EKR az ajánlatkérő által létrehozandó dokumentumra elektronikus űrlapot biztosít,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 12.
Kapcsolódó címkék:    
1
2
3
8