Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...feltételezzük, hogy az önkormányzatnak a részekre bontás tilalma szabály figyelembevételével nincs további egyéb építési beruházása, melynek további egybeszámítása felmerülhet a kérdés szerinti esetben, azaz csak a fenti két beruházással foglalkozunk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Egybeszámítás hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásnál

Kérdés: Jól értelmezem-e, hogy hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásnál az "egybeszámítás" nem releváns abban a tekintetben, hogy itt a jogalapot nem elsősorban az egybeszámítás, hanem speciális körülmények alapozzák meg? Ha mégis egybe kell számolni egy hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást egy másik eljárással, akkor annak hol van jelentősége? (Vagyis lesz egy egybeszámított becsült érték – ami vagy nemzeti értékhatárt elérő, vagy uniós értékhatárt elérő/meghaladó lesz.)
Részlet a válaszából: […] ...nélküli tárgyalásos eljárás beszerzési tárgyáról. Valójában a rezsim­választási kötelezettség amiatt fontos, hogy a részekre bontás tilalma szabály is érvényesüljön, továbbá azért is, hogy megfelelő rezsimben legyen az eredmény közzétéve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Cégadatváltozás bejelentésének módja

Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban bekérte a 62. § (1) bekezdés kb) és kc) alpontjai szerinti igazolást, de cégünknek közben volt egy változásbejegyzése tulajdonosváltás okán, mivel más magánszemély lett a cég tulajdonosa. Mit tegyünk?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés előkészítésére is. Amennyiben például székhelyváltozás történik, mindez a teljesítést is befolyásolhatja, továbbá az EKR-ben hatályos adatoknak is naprakészeknek kell lenniük. Amennyiben hiánypótlás nincs nyitva, továbbá a 69. § (4) szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Iratfeltöltési kötelezettség EKR-ben

Kérdés: Szükséges-e feltölteni a bírálati lapokat, becsült értéket megalapozó dokumentumokat az EKR-be?
Részlet a válaszából: […] ...szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet határozza meg, hogy az előkészítés körében keletkezett iratokat vagy azok másolatát az EKR-be az ajánlatkérőnek fel kell töltenie.A rendelet 9. § (4) bekezdése alapján az ajánlatkérő – az ellenőrzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Iratok eljuttatása ellenőrző szervhez

Kérdés: Milyen módon juttathatók el az iratok az ellenőrző szervhez?
Részlet a válaszából: […] ...vélhetően az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet 9. § (3) bekezdésére utal, amely az EKR-hozzáférés hiányában teszi szükségessé az iratok megküldését az ellenőrzésre jogosult szervezetnek.A rendelet 9. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása

Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
Részlet a válaszából: […] ...volna jogszerűen azt a feltételt, hogy kifizeti az előleg összegén felüli ellenszolgáltatás meghatározott részét az adott munkarészekre vonatkozó teljesítésigazolás kiállítását megelőzően".Ez az a része a döntésnek, mely valóban egyfajta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Hiánypótlás feltöltése előminősítési rendszer részvételre jelentkezési szakaszában

Kérdés: Előminősítési rendszerben nem tudok hiánypótlást feltölteni, csak egyéb kommunikációt, és erre az ajánlatkérő is felhívja a figyelmemet. Az ajánlatkérő hibázik, esetleg arra számít, hogy nem tudom megoldani, vagy az EKR nem tudja kezelni ezt a problémát valamilyen okból?
Részlet a válaszából: […] Valóban, az előminősítési rendszer részvételre jelentkezési szakaszában nincs lehetőség hiánypótlás feltöltésére, így azt egyéb kommunikáció keretében tudja megoldani az ajánlattevő. Erre jellemzően az ajánlatkérők felhívják a figyelmet, amelyet javasolt is megtenniük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Kötelező Üvegkapu-használat

Kérdés: Problémát jelent-e, hogy a DATRAK-nál bejelentettem a beruházást, de végül 680 millió forint lesz az érték, bár többre becsültem? (Az eltérés a tárgyalások eredményeként történhetett.)
Részlet a válaszából: […] ...Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszerbe tartozó tevékenységekről, valamint az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszerről szóló 510/2021. kormányrendelet 700.000.000 forintot elérő vagy meghaladó becsült értékű építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Iratbetekintés részajánlattételnél

Kérdés: Miért nem tudok azonos eljárásban betekinteni a másik ajánlattevő ajánlatába? (Az ajánlattevő más részben indult, de gyakorlatilag versenyző termékkel. Az ajánlatkérő így alakította ki a beszerzési rendszert, hogy mindkettőnktől rendelhessen.)
Részlet a válaszából: […] ...való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés] – a)-c) pontok.A hirdetmény tartalmára vonatkozóan pedig az egyes részekre történő ajánlattétel kezeléséről szól a jogszabály, alátámasztva, hogy a kapcsolatot az egyes részek között legfeljebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.

Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában

Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
Részlet a válaszából: […] ...a kijárási tilalom, az ingyenes parkolás, bezártak a szórakozóhelyek, és jelentősen szigorodtak a maszkviselés szabályai, mely körülményekről a Döntőbizottság szerint az ajánlatkérő akkor is értesült a napi híradásokból, ha nem követte nyomon a hatályos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.
1
30
31
32
175