Találati lista:
71. cikk / 280 Az ajánlattevők lehetőségei túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályok megállapítása esetén
Kérdés: Mit lehet tenni abban az esetben, ha az ajánlatkérő túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, vagyis például előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek garantálnia kell, hogy a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában sem vállalkozóként, sem alvállalkozóként, sem egyéb közreműködőként nem vett vagy vesz részt, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan szakembert, alvállalkozót vagy egyéb közreműködő személyt vagy szervezetet, aki vagy amely a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában bármilyen módon közreműködött vagy közreműködik?
72. cikk / 280 Ajánlat szerződésteljesítés megkérdőjelezésén alapuló elutasítása
Kérdés: A C-296/20. számú ügyben egy nagyon érdekes következtetést olvastam, aminek a lényege, hogy az uniós szabályokkal ellentétes, ha az ajánlattevő ajánlatát pusztán azzal az indokkal utasítják el, hogy az nem bizonyítja, hogy az ajánlattevő teljesíti az érintett szerződés teljesítésére vonatkozó feltételt. Ebben az esetben ezáltal nincs is értelme előírni bármit, ha ezt nem követelheti meg az ajánlatkérő? Mi ebben az esetben a megoldás?
73. cikk / 280 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
74. cikk / 280 Keretmennyiség/keretösszeg kötelező meghatározása keretmegállapodásnál
Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy a keretmegállapodásnak csak a becsült értéke kerüljön meghatározásra, de a keretmennyiség/keretösszeg ne?
75. cikk / 280 Pandémiás helyzet kezelésére vonatkozó szerződéskötés mint kiemelten fontos közérdek
Kérdés: Kiemelten fontos közérdek-e a pandémiás helyzet kezelésére vonatkozó szerződéskötés, amennyiben azt az ajánlatkérő igazolni tudja már az eljárás előkészítésekor?
76. cikk / 280 Csatlakozási kötelezettség az NKOH-hoz
Kérdés: Két szervezet összevonásának előkészítése során kötelező-e a Nemzeti Kommunikációs Hivatal szolgáltatásainak igénybevétele?
77. cikk / 280 Tervező és ajánlattevő összeférhetetlensége
Kérdés: A közbeszerzés tárgyát képező kivitelezési munkához szükséges terveket kibocsátó jogi személy elindulhat-e a tárgyi munka kivitelezési pályázatán, nem összeférhetetlen-e a tervezési tevékenysége az ajánlattevői minőséggel? Tekinthető-e a kiviteli tervek elkészítése az eljárás előkészítésének?
78. cikk / 280 Információkérés előzetes piaci konzultáció keretében
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében az ajánlatkérő kiosztott egy dokumentumot, melyre várja a visszajelzésünket. Nem világos számomra, hogy ez része-e az eljárásnak?
79. cikk / 280 Tájékoztatás platformja EKR-ben indított közbeszerzési eljárásoknál
Kérdés: Felhívhatom-e a potenciális, saját rendszeremben eddig ajánlatot tett ajánlattevőket, ha közben az EKR-ben is indítok eljárást, és szeretném, ha ott is indulnának, nem csak értékhatár alatt?
80. cikk / 280 Alkalmassági követelmény módosítása
Kérdés: Miért jelent problémát az, ha az ajánlatkérő az alkalmasságot "lazítja", az alkalmassági követelményeket módosítja? (A Hatóság 89/2021. határozatához kapcsolódik a kérdésünk.)
