Találati lista:
11. cikk / 1504 Szakember közreműködési kötelezettsége
Kérdés: Vállalkozási szerződést kötöttünk, amelyben a nyertes vállalkozó az alvállalkozója által biztosított két nevesített szakembert adott meg. A vállalkozási szerződés előírja, hogy az építési beruházás megvalósítása során a nevesített szakembereknek személyesen kell közreműködniük, továbbá azt is, hogy a rendszeres projektértekezleten mindkét szakembernek jelen kell lennie, hogy szakértelmük alapján a felmerülő szakkérdésekben állást tudjanak foglalni. A megvalósítás megkezdődött és ennek során felmerült, hogy a szerződésben nevesített szakemberek személyes megjelenésétől el lehet-e tekinteni arra hivatkozással, hogy az alvállalkozó projektvezetője minden értekezleten jelen van? Továbbá a projektértekezletről emlékeztető készül, így, ha szakembereket érintő kérdés merül fel, majd kikéri a véleményüket, hiszen mindkét szakembernek egyúttal a szerződésben megjelölt alvállalkozó a munkáltatója.
12. cikk / 1504 Szakmai önéletrajz és üzleti titok
Kérdés: Nemzeti nyílt eljárást indítottunk, ahol a szakember szakmai tapasztalatát írtuk elő alkalmassági követelményként és a szakmai többlettapasztalatot értékelési szempontként. Az egyik ajánlattevő, amely az értékelési sorrendben a második helyen áll, a szakember önéletrajzát üzleti titokká nyilvánította. Kérdésünk az, hogy nemzeti eljárásban az önéletrajz üzleti titokká nyilvánítható?
13. cikk / 1504 Hamis nyilatkozat miatti kizárás
Kérdés: Önkormányzati ajánlatkérőként uniós nyílt eljárást folytatunk le. Az értékelési sorrendben első helyezett ajánlattevő az ajánlatában nemleges nyilatkozatot tett a kapacitást biztosító szervezet bevonására, ugyanakkor a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti igazolás (bekérésünkre) egy másik szervezet referenciáját csatolta. Kérdésünk, hogy megállapíthatjuk a hamis nyilatkozattételt?
14. cikk / 1504 Összeférhetetlenség különböző eljárások esetében
Kérdés: Kivitelező cégként, ha kiadjuk a referenciaigazolást a nekünk korábbi design and build konstrukcióban alvállalkozóként dolgozó tervezőcégnek, felmerülhet-e összeférhetetlenség a jövőben olyan építési beruházás tárgyú eljárásban, amelyet ennek a cégnek a terveit használva indítanak, ha egyéb kapcsolat nincs a cégek között?
15. cikk / 1504 Kizáró ok és DBR
Kérdés: Egy DBR-t állítottunk fel árubeszerzésre. A DBR-be felvett egyik részvételi jelentkezőnk jelezte, hogy végelszámolás alá került. Kell formális döntést hozni a végelszámolás miatt, vagy egyszerűen csak nem küldünk neki több ajánlattételi felhívást?
16. cikk / 1504 Ajánlattétel hosszabbítása
Kérdés: Az ajánlatkérő egy szolgáltatás megrendelésére irányuló kiírásában úgy rendelkezett, hogy a szerződés egyéves időtartama további egy évvel meghosszabbítható. A pénzügyi kockázataink mérséklése érdekében szeretnénk más ajánlati árral számolni erre a plusz egy évre. Lehetséges különböző árat megadni a hosszabbítás időszakára vonatkozóan?
17. cikk / 1504 Teljesítésigazolás
Kérdés: Közbeszerzési szerződést kötöttünk óvoda felújítására. A teljesítési határidőt túlléptük ugyan, de amiatt, hogy az ajánlatkérő 2 héttel később adta át a munkaterületet, 2 héttel később tudtuk megkezdeni a munkát. Akkor erről készült jegyzőkönyv, az ajánlatkérő is aláírta. Most a teljesítésigazolásba bele akarja írni, hogy 2 hét késedelem van, és fizessünk késedelmi kötbért. Mi ezt vitatjuk, álláspontunk szerint mi szerződésszerűen 158 nap alatt teljesítettünk, amit az ajánlatban vállaltunk. Mi a jogi helyzet ilyen esetben? Ki kell adnia a szerződésszerű teljesítésről szóló teljesítésigazolást az ajánlatkérőnek?
18. cikk / 1504 Referencia hiánypótlása
Kérdés: Egy uniós nyílt közbeszerzési eljárásunkban felkértük az értékelési sorrendben első helyen álló ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a referencialeveleket a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján. Az ajánlattevő az általunk megadott határidőig becsatolt egy referencialevelet, azonban a referencia mennyisége nem elégséges az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapításához. Ilyen esetben kell hiánypótlási felhívást küldeni, vagy automatikusan figyelmen kívül kell hagyni a benyújtott egy darab referencialevelet is?
19. cikk / 1504 Iratbetekintés korlátai
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban második helyen végeztünk. Úgy tudjuk, hogy az ajánlatkérő behívta a nyertes ajánlattevőt szerződéskötésre, de szerintünk a nyertes ajánlattevő nem tudja teljesíteni a szerződéskötési feltételeket. Lehet iratbetekintést kérni, hogy megnézhessük, valóban benyújtotta-e az előírt iratokat?
20. cikk / 1504 Referenciaigazolás tartalma
Kérdés: A referenciaigazolásokba bele lehet foglalni a saját kivitelezés százalékos arányát, illetve hogy saját szakember (felelős műszaki) bevonásával megvalósult kivitelezés?
