Találati lista:
691. cikk / 890 Kbt.-alapelvek és alkalmatlanná nyilvánítás közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Jogszerű-e az az eljárás, ha az ajánlatkérő az ajánlattevőt és annak 10 százalék feletti alvállalkozóját alkalmatlannak nyilvánítja azzal az indokkal, hogy az ajánlattétel évét megelőző két éven belül külön-külön (évenként) a teljes árbevételből nem rendelkezik legalább nettó x millió forintos árbevétellel a beszerzés tárgyát képező gyártás, valamint szolgáltatás tekintetében? Nem sérti ez a kitétel az esélyegyenlőséget, illetve az egyenlő bánásmód alapelvét?
692. cikk / 890 Keretösszeg alkalmazhatósága, értelmezése
Kérdés: Az ajánlatkérő a szerződésben meghatározott egyszázalékos mértékű keretösszeget. Ezt követően a szerződés azt tartalmazta, hogy a keretösszeg előzőek szerinti túllépése azt jelenti, hogy az ajánlatkérő (illetve a megrendelő) a szerződés módosítása nélkül ebben a mértékben jogosult a keretösszeg túllépésére. Hogyan kell ezt értelmezni, és egyáltalán lehetséges-e egy szerződésben ilyen kitétel alkalmazása jogszerűen?
693. cikk / 890 Cégjogi szabályokkal ellentétes gyakorlat
Kérdés: A cégadatok változására irányuló kérelmet írásban is be lehet adni a Gt., illetve a Ctv. szabályai szerint a cégbírósághoz, sőt, 2007. szeptember 1-je óta elektronikus formában is. A kiírások értelmében ezzel szemben folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén – annak igazolására – kizárólag a cégbíróság bélyegzőjével ellátott változásbejegyzési nyomtatvány eredeti vagy közjegyző által hitelesített példányát fogadja el az ajánlatkérő. Milyen jogszabályi alapon követelhetik meg ezt az ajánlatkérők?
694. cikk / 890 Rangsort megváltoztató önkéntes hiánypótlás
Kérdés: Részvételi szakaszban van-e lehetőség a referencia önkéntes hiánypótlására, amennyiben a rangsort megváltoztatja a hiánypótlás? Ha igen, meddig, ha nem, miért nem?
695. cikk / 890 Ajánlatkérői kötelezettségek elektronikus eljárásban
Kérdés: Tudomásuk szerint az idei évtől új rendelet szabályozza az elektronikus közbeszerzést. Melyik ez a szabály, és előír-e az ajánlatkérők vonatkozásában – az eljárásforma jellegére tekintettel – a Kbt.-ben szabályozottakhoz képest többletkötelezettségeket?
696. cikk / 890 Az aláírási címpéldány lényege
Kérdés: Az ajánlatkérő a kiírásban megköveteli a 30 napnál nem régebbi aláírási címpéldányt. Milyen alapon teszi ezt, illetve "határidős" okirat-e a címpéldány?
697. cikk / 890 Szerződés közzététele honlapon
Kérdés: A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése szerint a szerződés nyilvánosnak minősülő részét az ajánlatkérő – amennyiben rendelkezik honlappal – a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni honlapján. Pontosan mit ért ezen a törvény? A szerződés teljes tartalmát fel kell tenni a honlapra? Ha nem a teljes tartalmat, akkor pontosan mit? (Például: a közbeszerzési eljárás azonosítója, nyertes ajánlattevő neve, címe; a nyert tételek egyösszegű nettó értéke stb.)?
698. cikk / 890 Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások
Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
699. cikk / 890 Szakmai ellentmondások a kiírásban
Kérdés: Adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő ötéves sterilitást írt elő olyan olyan radiofarmakonok esetében, amikor a termék a gyártástól számított két héten belül elbomlik. Számos ilyen, szakmailag értelmezhetetlen feltétel szerepel a kiírásokban. Kérdésünk, hogy az ellentmondó, szakmailag értelmezhetetlen szerződéses kitételek esetében mi a megfelelő eljárás annak érdekében, hogy ne zárják ki az ajánlattevőt, de ne kelljen betarthatatlan szerződéses részeket elfogadnia?
700. cikk / 890 Ügyvédi tevékenység a közbeszerzési törvényben
Kérdés: Ügyvédi tevékenység beszerzésénél mikor kell vagy nem kell figyelembe venni a közbeszerzési törvényt?
