Találati lista:
21. cikk / 197 Határozatlan időre kötött szerződés
Kérdés: Ajánlatkérőként meghatározott gépparkkal rendelkezünk. A géppark karbantartására közbeszerzési eljárásban kell szerződést kötnünk. Eddigi gyakorlatunk az volt, hogy kétéves időszakra szerződtünk. Most szeretnénk határozatlan időre szóló szerződést kötni. Mi ennek a feltétele?
22. cikk / 197 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
23. cikk / 197 Szerződésmódosulási automatizmus
Kérdés: Sok esetben olvassuk a kiírásokban, hogy a szerződés időtartamának későbbi meghosszabbítását az ajánlatkérő a saját mérlegelésétől és döntésétől teszi függővé. Ebben az esetben is a Kbt. szabályai alapján történik a szerződésmódosítás, vagy ez nem is minősül szerződésmódosításnak?
24. cikk / 197 Jogutód társaság közbeszerzési kötelezettsége
Kérdés: Jogutódlással beolvadt társaságunkba az egyik leányvállalatunk. Mi közbeszerzési ajánlatkérőnek minősülünk, a leányvállalatunk viszont nem volt az. Kérdésünk arra irányul, hogy a leányvállalat mint jogelőd társaság által megkötött és jelenleg is hatályos gépjárműjavítási és -karbantartási szerződést módosíthatjuk-e oly módon, hogy azt kiterjesztjük a saját tulajdonú autóinkra? A szerződés nem közbeszerzési eljárás eredményeképpen jött létre. Jelen esetben kell-e alkalmazni a Kbt. 139. §-át?
25. cikk / 197 Alvállalkozó bevonásának jóváhagyása
Kérdés: Az ajánlatkérő az alvállalkozó bevonását saját jóváhagyásához köti a szerződéstervezetben. Ez nem ellentétes az alvállalkozók bevonásának szabadságával?
26. cikk / 197 Teljesítési határidő módosulása
Kérdés: Árubeszerzésre tervezünk nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást indítani. A becsült érték felmérése során néhány gazdasági szereplő jelezte, hogy esetlegesen szállítási nehézségek merülhetnek fel, amely miatt a szállítási határidőt nem lehet tervezni. A teljesítési határidőre lehet alkalmazni a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontját?
27. cikk / 197 Átláthatósági nyilatkozat közös ajánlattevők esetében
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban közösen tettünk ajánlatot. Az ajánlatkérő a szerződéskötéshez minden konzorciumi tagra átláthatósági nyilatkozatot kér csatolni külön-külön aláírva. Miért nem teheti meg a konzorciumvezető az átláthatósági nyilatkozatot egyben, mindenki helyett?
28. cikk / 197 Orosz szankciós nyilatkozat kétszakaszos eljárásban
Kérdés: A 833/2014/EU rendelet 5k. cikke tiltja a közbeszerzési szerződés odaítélését bizonyos orosz érintettségű személyek, szervezetek részére. Ajánlatkérőként helyesen járunk el, ha uniós meghívásos eljárásban kizárólag az ajánlattételi szakaszban kérünk nyilatkozatot a tilalom fenn nem állásáról az ajánlattevőktől?
29. cikk / 197 Árlejtésről szóló tájékoztató közzététele
Kérdés: Köteles-e ajánlatkérő az elektronikus árlejtésről külön tájékoztatót közzétenni, ha azt csak az EKR-ben lehet lebonyolítani?
30. cikk / 197 Korábban benyújtott igazolás ismételt bekérése
Kérdés: A korábbi eljárásunkban benyújtottunk egy nyilatkozatot, melynek értelmében a kért műszaki tartalom megfelel a követelményeknek. Most is ugyanerre írta ki az eljárást az ajánlatkérő, de most nem csatoltuk ezt a nyilatkozatot. Hivatkozhatunk-e arra, hogy ezt az ajánlatkérőnek már tudnia kellett, és ez csak egy adminisztratív akadály, amit nem is kérhet, hiszen a 69. § ezt nem teszi lehetővé?
