Találati lista:
321. cikk / 1166 Döntőbizottsági hatáskör szerződés teljesítése vonatkozásában védelmi beszerzés esetén
Kérdés: Védelmi beszerzés esetében a szerződésteljesítés vonatkozásában van-e hatásköre a Közbeszerzési Döntőbizottságnak?
322. cikk / 1166 Alvállalkozói részvétel mértékét eltörlő szabály hatálybalépése
Kérdés: Mint ismeretes, a Kbt. rendelkezései közül 2018. november 29-i hatálybalépéssel kikerült az a szabály, amely építési beruházás esetén 65%-ra korlátozta az igénybe vehető alvállalkozói szerződés értékét [138. § (5) bekezdés]. A korlátozás eltörlésével kapcsolatban ugyanakkor a hatályba léptető rendelkezések nem tartalmaznak további részletszabályokat arra vonatkozóan, hogy e rendelkezések kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandóak, vagy a jogszabály erejénél fogva érvényesülnek a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is. Kérdéseink a fenti jogszabály-módosítás vonatkozásában az alábbiak:
A hivatkozott, Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés eltörlése, azaz az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandó, vagy ez a lehetőség érvényesül a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is? Utóbbi esetben a rendelkezés a jogszabály erejénél fogva érvényesül, azaz további cselekmény (így például szerződésmódosítás) nélkül a nyertes ajánlattevő a 138. §-ban foglaltak alkalmazásával bevonhat a korábbi 65%-os korlátot meghaladóan további alvállalkozókat? Ha igen, akkor szerződésmódosítás olyan szerződések esetén sem szükséges, ahol a 138. § (5) bekezdésre történő hivatkozás akár a konkrét jogszabályhelyre történő utalással, akár a korlátozás szövegszerű megfogalmazásával is megjelent? Ha nem a jogszabály erejénél fogva érvényesül az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége, de az erre vonatkozó szerződésmódosítást követően a korlátozás feloldható lesz a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is, abban az esetben a szerződésmódosítás során a Kbt. 141. §-ban foglaltak közül melyik jogalap alkalmazása jogszerű?

323. cikk / 1166 65%-os szabály eltörlésének hatása keretmegállapodásra és előminősítésre
Kérdés: Keretmegállapodásos eljárás esetében is meg kell maradnia a 65%-os szabálynak a már megkötött szerződéseknél a jogszabályváltozásra figyelemmel, vagy lehetőség van módosításra? Mi a helyzet előminősítés esetében?
324. cikk / 1166 Felhívás módosításáról szóló értesítés elkésettsége
Kérdés: Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő a felhívás módosításáról későn értesíti a gazdasági szereplőket, mivel a hirdetmény módosításának hiánypótoltatása elhúzódott?
325. cikk / 1166 Hirdetmény feladása hiánypótlási felhívás ellenére eredeti tartalommal
Kérdés: A hirdetmény-ellenőrzés véleménye ellenére a tanácsadó eredeti tartalommal kívánja feladni a hirdetményt. Milyen következménye lehet ennek?
326. cikk / 1166 Igazgatási szolgáltatási díj ajánlatkérő által indított jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Ha az ajánlatkérő saját maga ellen indít jogorvoslati eljárást, abban az esetben meg kell fizetnie a becsült érték szerint az igazgatási szolgáltatási díjat?
327. cikk / 1166 Ajánlattételi határidő meghosszabbításának időpontja a közbeszerzési dokumentumok változtatása esetén
Kérdés: Jól értelmezem, hogy a Kbt. 52. §-a nem tartalmaz időre vonatkozó szabályt, azaz ha változtatok a közbeszerzési dokumentumokon, akkor köteles vagyok meghosszabbítani az ajánlattételi határidőt, de nem a kiegészítő tájékoztatás kiküldésével egy időben? Attól tartok, egyre több kiegészítő tájékoztatást fognak indukálni a válaszok, emiatt a határidők is folyamatosan, akár többször is módosulni fognak.
328. cikk / 1166 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
329. cikk / 1166 Rendes felmondás alkalmazása közbeszerzési szerződésben
Kérdés: A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés a Ptk.-val összhangban tartalmazhat-e rendes felmondást, például 90 napos felmondási idővel, illetve azzal, hogy a szerződés a megkötésétől számított egy (vagy kettő) évig rendes felmondással nem mondható fel?
330. cikk / 1166 Jogorvoslati eljárás kezdeményezésének határideje
Kérdés: Az ajánlattevő uniós nyílt eljárásban jogorvoslati eljárást kíván kezdeményezni, melyről előzetes vitarendezésben értesítette az ajánlatkérőt. Számításaink szerint az előzetes vitarendezések nagyon koraiak, tehát igazolható, hogy a kezdeményező már 15 napja ismeri az ajánlatkérő válaszát. Indíthat-e jogorvoslati eljárást?