Találati lista:
791. cikk / 1206 Szerződésmódosítás gazdasági helyzet romlására hivatkozással
Kérdés: A jelen gazdasági helyzetben nehéz akár fél évre is előre kalkulálni – például árakat. Egy többéves közbeszerzési szerződés módosítható-e arra hivatkozással, hogy a gazdasági helyzet miatt az ajánlattevőnek a szerződés teljesítése a második évtől már tetemes veszteséggel jár?
792. cikk / 1206 Alkalmasság igazolása erőforrással
Kérdés: Erőforrásként be lehet-e vonni olyan vállalatot, ahonnan eszközt bérlünk, és ezt fel is használjuk a megvalósítás során? Mi a helyzet, ha az alkalmassághoz szükséges szakembereket is így igazoljuk, illetve ők végzik a szakipari munkákat? (Például munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazottai.) Ebben az esetben erőforrás vagy alvállalkozó?
793. cikk / 1206 Alvállalkozói teljesítés aránya alkalmasság igazolásánál
Kérdés: A legújabb tendenciák szerint a 10 százalék alatti alvállalkozók igazolhatják az alkalmassági követelményeknek való megfelelőséget, míg ezt a korábbi gyakorlat egyértelműen kizárta, és csak a 10 százalék feletti alvállalkozók esetében engedte. Ez nyilván összefügg a Kbt. új alvállalkozó-fogalmával. Valóban ez az indok? Mi erről a kérdésről a véleményük?
794. cikk / 1206 Fedezet rendelkezésre állásának igazolása keretszerződés és kétszakaszos eljárás esetén
Kérdés: Rendelkezésre álló fedezet hogyan igazolható keretszerződésnél vagy kétszakaszos eljárásban?
795. cikk / 1206 Beszerzés értékének és költségének aránytalansága
Kérdés: Nem túlzás-e egy 70 E Ft beruházást (az eredményhirdetést és a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatót) mintegy 200 E Ft-ért megjelentetni?
796. cikk / 1206 Alkalmasság igazolása alvállalkozóval
Kérdés: Igaz-e az, hogy az alkalmassági feltételeket ajánlattevő a 10 százalék alatti alvállalkozójával is igazolhatja, mert ezt a Kbt. nem tiltja? Miből, milyen jogszabályi összefüggések alapján állapítható ez meg? A KDB gyakorlata során osztja ezt a véleményt?
797. cikk / 1206 Alkalmassági feltételek ellentmondásossága
Kérdés: A 162/2004-es Korm. rendelet a műszaki-szakmai alkalmasság körében speciálisan előírja a teljesítésben részt vevő szakemberekről készült statisztikai létszám bemutatását, ehhez képest a Kbt. alkalmassági feltételei az elméleti időszakra vonatkoznak, semmiképpen sem a közbeszerzési eljárás eredményeként megvalósuló teljesítésre. Mi erről a véleményük? Ebben az esetben a magasabb rendű jogszabály (Kbt.) vagy a speciális jogszabály (kormányrendelet) alkalmazása a legmegfelelőbb?
798. cikk / 1206 Biztosíték építési beruházásnál
Kérdés: Hogy kell érteni azt, hogy a 162/2004. Korm. rendelet biztosítékokra vonatkozó rendelkezése alapján az ajánlatkérő előírása nem köti az ajánlattevőt? Adott esetben egy nem tárgyalásos eljárás esetén a szerződéses feltételek, így például a teljesítési/jótállási biztosíték mértéke nem módosíthatók, és ha ezt az ajánlattevő nem fogadja el, akkor ajánlata érvénytelen?
799. cikk / 1206 Teljesítésben részt vevő fél minősítése
Kérdés: Ha valamelyik cég például bérel egy darut, akkor az hogy lehet erőforrást nyújtó cég, amikor részt vesz a teljesítésben?
800. cikk / 1206 Munkagép rendelkezésre állásának igazolása
Kérdés: A 162/2004. Korm. rendelet 8/A. § (2) bekezdésének a) pontjára vonatkozik a kérdésünk. Munkagépek "rendelkezésre állása" igazolható-e olyan bérleti szerződéssel, amelyben a nyertesség hatályba léptető feltétel, amennyiben az ajánlattevő nem kívánja/tudja a bérbeadót erőforrást nyújtó szervezetként vagy 10 százalék feletti alvállalkozóként bevonni? A bérbeadó ez esetben alvállalkozónak minősül-e? Vagy minek minősül?
