52 cikk rendezése:
1. cikk / 52 Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége
Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
2. cikk / 52 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
3. cikk / 52 Összeférhetetlenség vizsgálata, dokumentálása önkormányzati beszerzésnél
Kérdés: Helyi önkormányzat nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást kíván indítani építési beruházás tárgyában. A döntéshozó szerv az önkormányzat képviselő-testülete. A képviselő-testület egyik tagja kisebbségi (28%-os) tulajdonrésszel rendelkezik egy kft.-ben. Kizárólag tulajdonos, vezető tisztséget, tényleges tevékenységet nem lát el a gazdasági társaságban. A kft. indulni kíván a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként. Fennáll-e a képviselő összeférhetetlensége, indulhat-e a kft. ajánlattevőként az eljárásban? Helyesen és szükségesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben a közbeszerzési eljárás előkészítésétől kezdve nem vesz részt a testületnek a közbeszerzési eljárást érintő döntéseiben az érintett képviselő? Szükséges-e az ajánlatkérőnek a fennálló helyzetet vizsgálni, dokumentálni, az érintett képviselő részéről bármilyen nyilatkozatot bekérni?
4. cikk / 52 Közérdekű tevékenység értelmezése a Kbt. hatálya alá tartozás szempontjából
Kérdés: Hogyan kell értelmezni a gyakorlatban, a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozás szempontjából a Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pontjában írt közérdekű tevékenység fogalmát, illetőleg a jogszabályhely által támasztott egyéb feltételeket?
5. cikk / 52 Részekre bontás jogszerűsége építési beruházás tárgyú közbeszerzések esetén
Kérdés: Építési beruházás (útfelújítás, aszfaltozás és térkövezés) tárgyú közbeszerzési eljárás esetében hogyan érvényesülnek az összeszámítási szabályok? Van-e lehetőség részekre bontásra, milyen szempontok alapján kell megítélni az egyes részek összetartozását, avagy elkülöníthetőségét?
6. cikk / 52 Eljárás ismételt iratbetekintési kérelem esetén
Kérdés: Lehet-e a Kbt. 45. § (1) bekezdésére figyelemmel ismételt iratbetekintéssel élni abban az esetben, ha a kérelmező az összegzés megküldését követően egyszer már betekintett az iratokba a nyertes ajánlattevő árindokolása kapcsán, ezután pedig előzetes vitarendezési kérelemmel élt, melynek hatására az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás keretében kiegészítő árindoklást kért a nyertes ajánlattevőtől? Jogszerű-e ilyen esetben az iratbetekintési kérelem ajánlatkérő általi elutasítása?
7. cikk / 52 Egybeszámítási kötelezettség oktatási szolgáltatás beszerzése esetén
Kérdés: Mint ajánlatkérőnek, megközelítőleg 80-féle oktatásra, továbbképzésre, illetve ahhoz kapcsolódó vizsgák lebonyolítására keletkezett, 12 hónap vonatkozásában, beszerzési igényünk. Amunkavállalók részére történő oktatásokon/vizsgákon fajtánként elhanyagolható a résztvevők száma és az oktatás értéke (néhány százezer forint és 1-10 fő oktatásonként), ugyanakkor a szolgáltatások értéke összességében meghaladja a közbeszerzési értékhatárt. Egybeszámítható-e az eltérő időben és teljesen eltérő tárgyban, valamint eltérő intézmények igénybevételével történő oktatási szolgáltatásokra vonatkozó beszerzés? Jól gondoljuk-e, hogy az eltérő tárgyú oktatásokat nem kell egybeszámítani, az egybeszámításnak nem lehet alapja az a tény, hogy általános értelemben oktatásra vonatkoznak? [Egybe csak akkor kellene számítani, ha magát az oktatásszervezést mint szolgáltatást kívánnánk igénybe venni (ezt azonban a HR-osztály végzi saját maga).]
8. cikk / 52 Közbeszerzési tervben nem szereplő beszerzési igény kezelése
Kérdés: Amennyiben az ajánlatkérő közbeszerzési tervében szerepel egy bizonyos tárgyú beszerzés, és jelenleg van egy 150 000 forint értékű ugyanilyen tárgyú beszerzési igény, ami nem szerepelt a tervben, a közbeszerzési tervre tekintettel az annak keretében tervezett beszerzésekkel egybe kell számítani a most felmerült igényt? Erre a beszerzési tárgyra most lenne szüksége az igénylőnek, nem hónapok múlva, mire a szerződés megköttetik a közbeszerzés alapján. Esetleg amíg el nem érjük a közbeszerzési értékhatárt, a beszerzési szabályzatunk szerint eljárva közbeszerzés nélkül is beszerezhetünk ebben a tárgyban?
9. cikk / 52 Szerződő felek közös ajánlattételnél
Kérdés: Ajánlattevőként konzorciumban indultunk, ahol a számlát cégünk állítja ki, az alvállalkozókat cégünk vonja be, de referencia miatt egy másik ajánlattevő is beszállt mellénk. Az ajánlatkérő azt kéri, hogy közös ajánlattevőként írjuk alá a szerződést, annak ellenére, hogy a cégünknek többletjogosultsága van az eljárásban, minden információt mi töltöttünk fel az EKR-be, ahová mi regisztráltuk a másik ajánlattevőt. Ez a forma, hogy közös ajánlattevőként is írjuk alá a szerződést, és nem csak az eljárás során vagyunk közösen, formailag helyes, jogszerű?
10. cikk / 52 Eljárás kivételi körök átfedése esetén
Kérdés: A Kbt. 111. § e) és w) pontjai szerinti kivételi körök vonatkozásában merült fel, hogy a kettő (humanitárius segítségnyújtás és ideiglenes védelemre jogosultak elhelyezésével kapcsolatos beszerzés) egybeeshet-e? Az ukrán menekültek vonatkozásában a segítségnyújtás megvalósulhat mindkét pont alapján? Amennyiben mindkét pont fennáll, úgy az építési beruházások vonatkozásában fennálló 300 millió forintos értékhatárt figyelembe kell venni, vagy alkalmazható az e) pont, ahol ilyen szűkítés nem szerepel?