Találati lista:
71. cikk / 92 Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében
Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
72. cikk / 92 Valamennyi ajánlattevő felhívása az alkalmasság és a kizáró okok igazolására
Kérdés: Megteheti-e az ajánlatkérő, hogy nemcsak a nyertest, hanem valamennyi ajánlattevőt egyidejűleg felhívja a kizáró okok és az alkalmasság igazolására?
73. cikk / 92 Tájékoztatás ajánlat érvénytelenségéről
Kérdés: Az alábbi kérdésben kérem szíves állásfoglalásukat. Az alkalmasság és a kizáró okok igazolása és vizsgálata az új Kbt. szabályai szerint két körben történik. Ez azt feltételezi, hogy a Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerinti ellenőrzés megkezdése előtt az ajánlatkérő egy eljárásközi döntést hoz meg, melyben akár egy ajánlat érvénytelenségét is megállapíthatja. Ilyen esetben az eljárásközi döntésre is kell-e alkalmazni a Kbt. 79. §-ának (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettséget, vagy elengedő, ha ezekről a döntésekről az írásbeli összegezésben ad részletes információt az ajánlatkérő az ajánlattevők részére? Amennyiben ilyen esetben is alkalmazandó a hivatkozott bekezdésben rögzített tájékoztatási kötelezettség, úgy azt valamennyi ajánlattevő részére meg kell küldeni, vagy elegendő csupán az érintett ajánlattevő részére, és a többi ajánlattevőt az összegezésben tájékoztatni a történtekről?
74. cikk / 92 Európai dokumentum meghatározása
Kérdés: Mit jelent az egységes európai dokumentum? Az új irányelvekkel kapcsolatban hallottam, és nem értem, milyen célt szolgál.
75. cikk / 92 Igazolások csatolásának módja részajánlattételnél
Kérdés: A kiírás szerint lehetőség van részajánlattételre, mi három részre szeretnénk ajánlatot tenni. Ebben az esetben elegendő-e, ha csak egy ajánlatba csatoljuk az alkalmassági feltételek meglétének, illetve a kizáró okok hiányának az igazolásait, és a másik kettőben utalunk erre?
76. cikk / 92 EU-s székhelyű, 10 százalék feletti alvállalkozó igazolásai
Kérdés: EU-s székhelyű 10 százalék feletti alvállalkozó bevonása esetén a kizáró okok igazolásával kapcsolatban kérjük, hogy határozzák meg, milyen igazolások benyújtására van szükség! Kérjük, hogy a közjegyző előtt tett cégszerű nyilatkozatának formai előírásaira térjenek ki, illetve a banki információkkal kapcsolatos szabályokról is kérünk tájékoztatást (tapasztalatunk szerint a "sorban álló tétel" nem értelmezhető a külföldi bankok számára).
77. cikk / 92 Eredményhirdetést követő hiánypótlás kizártsága
Kérdés: Az eredményhirdetést követően van még lehetőség hiánypótlásra?
78. cikk / 92 Eltérő eljárásrend igazolások benyújtásának időpontja függvényében
Kérdés: Az ajánlatkérő a dokumentációban eltérő eljárásrendet nevezett meg akkor, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az igazolásokat a kizáró okok vonatkozásában, és akkor, ha nem. E körben fennáll-e a választás lehetősége?
79. cikk / 92 Kizáró okok vizsgálatának időintervalluma
Kérdés: Az ajánlatkérő – a dokumentáció szerint – a kizáró okok bekövetkezését az eljárás befejezéséig vizsgálja. Mi a helyzet, ha a kizáró ok a szerződéskötést megelőzően vagy a szerződés teljesítése ideje alatt következik be? És: mi tekinthető az eljárás befejezésének?
80. cikk / 92 Eredményhirdetés jelenlét hiányában
Kérdés: Ha az eredményhirdetésen nem jelenik meg egyik ajánlattevő sem, attól az eredmény még kihirdethető?
