148 cikk rendezése:
1. cikk / 148 Hiányzó űrlap pótlása
Kérdés: Ajánlatkérőként nyílt közbeszerzési eljárást indítottunk, ahol elfelejtettünk egy űrlapot bejelölni kitöltésre. Lehetséges egy tájékoztató levéllel jelezni, hogy az adott űrlap helyett nyilatkozatot csatoljanak az ajánlattevők?
2. cikk / 148 150 napos szabály
Kérdés: Tavaly november közepén indult közbeszerzési eljárás esetében már a 70. § (2a) bekezdése és a Kbt. 75. § (1) bek. c) pontja az irányadó a 150 napos szabállyal. A decemberi ajánlattételi határidőtől számítva már közel a 160. napnál tartunk, a bírálati szakasz még mindig tart. Az ajánlati kötöttség 60 nap, eddig kétszer szólította fel az ajánlatkérő az ajánlattevőket ajánlataik további 60 nappal történő fenntartására, legutóbb a 120. nap letelte előtt kellett nyilatkozni, hogy további 60 napig (tehát a 180. napig) fenntartják-e az ajánlattevők ajánlataikat, közvetlenül a 150. nap letelte előtt nem történt nyilatkozattételre felhívás. Ebben az esetben hogyan értelmezendő a 150 napos szabály? Ha az eljárás során az értékelési szempontokra tekintettel a végig legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő minden alkalommal úgy nyilatkozott, hogy fenntartja az ajánlatát, és ez az ajánlattevő állt a 150. napon is az első helyen, akkor az ajánlatkérőnek már csak kizárólag arra van lehetősége, hogy eredményes közbeszerzési eljárás esetén ezen legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevővel kössön szerződést? Illetve amennyiben időközben – még a 180. nap letelte előtt – esetleg érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatát, akkor kihirdetheti az értékelési szempontokra figyelemmel utána következő legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevőt nyertesként, és megkötheti vele a szerződést?
3. cikk / 148 Kizáró ok ellenőrzése
Kérdés: Az eljárásom ellenőrzése során a következő felhívást kaptam: „Kérjük, hogy a kizáró okok ellenőrzése kapcsán szíveskedjenek megküldeni az eljárásban érintett összegezésben nyertesként és nyertes ajánlattevőt követőként kihirdetni tervezett gazdasági szereplő vonatkozásában az alábbi kizáró ok tekintetében elvégzett ellenőrzés alátámasztására vonatkozó dokumentumot: NAV – be nem jelentett alkalmazottak.” Kérem, segítsenek, mire gondol itt az ellenőrző szerv?
4. cikk / 148 Összeférhetetlenség tervező bevonása során
Kérdés: Az ajánlatkérő az engedélyes tervek elkészítésére az X Kft.-vel fog szerződni. Az ajánlatkérő ebben a szerződésben nem kívánja előírni a Vállalkozónak azon kötelezettségét, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő oldalán részt vegyen, tekintettel arra, hogy az X Kft. várhatóan ajánlattevőként részt kíván venni a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban. Annak érdekében, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az összeférhetetlenségi szabályok ne sérüljenek, és az X Kft. az eljárásban ajánlattevőként jogszerűen részt tudjon venni; helyesen jár-e el az ajánlatkérő, ha az engedélyes tervek elkészítésére vonatkozó szerződés aláírásakor aláírat az X Kft. kötelezettség-vállalásra jogosult képviselőjével egy olyan kötelezettségvállaló nyilatkozatot, hogy a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő által bevontan a Kbt. 25. § (5) bekezdése szerinti személyek nem vesznek részt, tekintetükben a Kbt. 25. §-ában foglalt összeférhetetlenségi szabályok nem sérülnek, velük szemben nincsen olyan bármely körülmény, amely a Kbt. 25. §-a szerinti összeférhetetlenséget eredményezhet? Tudomásul veszi, hogy ha az összeférhetetlenség vagy annak kockázata a nyilatkozat megtételét követően merül fel, az érintett személy köteles ezt haladéktalanul bejelenteni az ajánlatkérő részére. Mindemellett az ajánlatkérő ügyel arra, hogy egyik munkavállalója se vonja be semmilyen módon a kiviteli tervek készítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásba az X Kft.-t. Amennyiben a fenti nyilatkozattétel nem megfelelő, és nem biztosítja, hogy az X Kft.-nek az engedélyes tervek elkészítését követően a kiviteli tervek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásban az összeférhetetlenségi szabályok sérelme nélkül részt vegyen, kérjük támogató javaslataikat.
5. cikk / 148 Kapacitást biztosító szervezet szakembere
Kérdés: Ha kapacitást biztosító szervezet igazol szakemberre vonatkozó alkalmassági követelményt, a szakember munkaviszonyban kell álljon a kapacitást biztosító szervezettel, vagy állhat megbízási jogviszonyban is? Amennyiben megbízási jogviszonyban áll, a szakembernek magának kellene biztosítania a kapacitást, mint kapacitást biztosító személy?
6. cikk / 148 Kapacitást biztosító szervezet és alvállalkozó
Kérdés: Ajánlatkérőként gyakran tapasztaljuk, hogy az EKR-ben ellentétes információk szerepelnek a kapacitást biztosító szervezettel, illetve az alvállalkozóval kapcsolatos űrlapokon, amit hiánypótoltatni kell, és ez megnöveli a bírálati időt. Előírhatjuk a közbeszerzési dokumentumokban, hogy a kapacitást biztosító szervezetet kötelező megjelölni alvállalkozóként az EKR űrlapon?
7. cikk / 148 Önkéntes hiánypótlás
Kérdés: Egy árubeszerzésre irányuló uniós nyílt közbeszerzési eljárásban veszünk részt, ahol az ajánlatkérő az első helyen lévő ajánlattevőtől felvilágosítást kért. Észrevettük, hogy az ajánlatunkat hiányosan adtuk be, és mivel mi második helyen állunk, szeretnénk kiegészíteni a hiányzó nyilatkozattal. Van arra lehetőség, hogy önkéntesen adjunk be hiánypótlást?
8. cikk / 148 Ellenőrző szerv összeférhetetlensége
Kérdés: Költségvetési szervként működő ajánlatkérőként, a saját hatáskörben megvalósítandó közbeszerzési eljárások megkezdését megelőzően, a kijelölt középirányító és/vagy irányító szerv jóváhagyását szükséges kérnünk. A jóváhagyási folyamat során a kijelölt szerv rálát a közbeszerzési eljárás dokumentumaira, azokat véleményezi, és módosítási javaslatokat tehet. A jóváhagyási folyamat során akár a műszaki leírásra vonatkozóan is tehet módosítási javaslatot, amely így kihatással lehet a közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplőkre. A Kbt. 25. §-ában szabályozott összeférhetetlenségi előírások szerint szükséges lenne-e összeférhetetlenségi nyilatkozat megtételére felhívni a középirányító/irányító szerv eljáró ügyintézőit is?
9. cikk / 148 Kapacitást biztosító szervezet cseréje
Kérdés: Nyílt eljárásban sok ajánlatkérő engedi a kapacitást biztosító szervezet cseréjét. Ez hogyan lehetséges jogszerűen, mert pl. kétszakaszos eljárásban nem lehet új kapacitást bevonni?
10. cikk / 148 Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozattétel
Kérdés: Mi a teendő abban az esetben, ha az ajánlattevő nem kívánja benyújtani a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot, mert nyílt eljárásban a szerződés tartalmával nem ért egyet? Hogyan tud eljárni ebben az esetben az ajánlattevő?