Találati lista:
1351. cikk / 3947 Műszaki-szakmai alkalmassági szempont mellőzhetősége a felhívásból
Kérdés: Az év elején megjelent uniós nyílt közbeszerzési eljárás felhívása alapján szeretnénk ajánlatot tenni. A felhívásból úgy látjuk, hogy az ajánlatkérő nem írt elő műszaki-szakmai alkalmassági szempontot, ugyanakkor ennek indokát nem adta meg. A dokumentációt még nem váltottuk ki, mert úgy látjuk, hogy így bárki indulhat a tenderen, a mi referenciánk és felkészült szakembergárdánk nem jelent számunkra előnyt. Mit javasolnak, kérdezzünk rá erre az ajánlatkérőnél? Jogszerű így ez a felhívás?
1352. cikk / 3947 Tárgyalásos eljárás eredménytelenné nyilvánítása a Kbt. módosítása miatt
Kérdés: Tárgyalásos eljárásban tettünk ajánlatot január elején. Az eljárást tavaly novemberben indította az ajánlatkérő meghatározott karbantartási szolgáltatás nyújtására vonatkozóan. Eredetileg hárman jelentkeztünk, de csak bennünket kért fel az ajánlatkérő ajánlattételre. Szeretnénk tudni, hogy a Kbt. januári módosítása – miszerint ha nincs legalább két ajánlat, akkor az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani – vonatkozik-e erre az eljárásra is? Hiába dolgoztunk?
1353. cikk / 3947 Alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szerződésmódosítási kötelezettség
Kérdés: Az új alvállalkozói kifizetésre vonatkozó változást kötelező alkalmazni, tehát gyakorlatilag minden szerződést módosítanunk kell?
1354. cikk / 3947 Ajánlatkérő kötelezettsége a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi ok előírása esetén
Kérdés: Az új módosítás értelmében ha nem érkezik két érvényes ajánlat, akkor az ajánlatkérőnek kötelessége jelezni, hogy nem akarja eredménytelenné nyilvánítani az eljárást?
1355. cikk / 3947 Rezsimváltást eredményező szerződésmódosítás lehetősége
Kérdés: Módosítható-e a szerződés, ha a módosítás eredményeként elért szerződéses érték már eléri a közösségi értékhatárt? Tehát ha összeadom az eredeti becsült értékkel, akkor már eléri a közösségi rezsimet. Ebben az esetben lehet módosítani?
1356. cikk / 3947 Szerződéses kikötés jogszerűsége keretszerződés esetén
Kérdés: Elfogadható-e az alábbi szerződéses feltétel egy közbeszerzési eljárásban: "A felek a szerződést a szerződéskötés időpontjától számítva 12 hónapos időtartamra, vagy a nettó 10 000 000 forint keretösszeg kimerítéséig terjedő határozott időtartamra kötik." Ez az ajánlatkérőt semmire sem kötelezi, az ajánlattevőnek pedig – szélsőséges esetben – 12 hónapig rendelkezésre kell állnia úgy, hogy nem kap megrendelést. (A Kbt. 58. §-a szerinti opcionális részt sem határozhatja meg az ajánlatkérő bármilyen mértékben – tekintettel a Kbt. alapelveire.)
1357. cikk / 3947 Klasszikus ajánlatkérő háromajánlatos eljárása központosított közbeszerzésben
Kérdés: Klasszikus ajánlatkérőként kell-e alkalmaznom a háromajánlatos eljárást központosított közbeszerzésben, ha saját hatáskörben szerzek be, mert a keretmegállapodást nem tudom használni?
1358. cikk / 3947 Szerződéskötés bírósági kötelezés alapján
Kérdés: Ha az ajánlatkérőnek fennáll a szerződéskötési kötelezettsége, de valamilyen okból mégsem kíván szerződni, az új módosítás szerint a bíróság előírhatja, hogy szerződjön?
1359. cikk / 3947 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének aránya
Kérdés: Előírhatom-e az 50 százalékos szabály alkalmazása mellett, hogy azokra az ajánlattevő nem vehet igénybe kapacitást nyújtó szervezetet?
1360. cikk / 3947 Ajánlattevő nyilatkozata az ajánlati részek sorrendisége vonatkozásában
Kérdés: Nyilatkozhat-e az ajánlattevő az ajánlattételt követően arról, hogy a későbbiekben milyen sorrendben vegye figyelembe az ajánlatkérő az ajánlatát az egyes részek vonatkozásában?
