Találati lista:
1. cikk / 85 Versenytárs bevonása alvállalkozóként
Kérdés: A Kbt. 36. § (1) bekezdésében felsorolásra kerültek az olyan kapcsolatok a gazdasági szereplők között, amelyek tiltottak. A Kbt. 36. § (1) bekezdés b) pontja szerinti tilalom – amely szerint az ajánlattevő nem vehet részt más ajánlattevő alvállalkozójaként ugyanabban a közbeszerzési eljárásban, ugyanazon rész tekintetében – kifejezetten az eljárás során tanúsított magatartásra vonatkozik. A Kbt. 37. § (2) bekezdésének utolsó mondata szerint a közbeszerzési eljárás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény közzétételével zárul le. Erre tekintettel a hirdetmény közzétételét, azaz az eljárás lezárását követően bevonható-e alvállalkozóként a szerződés teljesítésébe az adott eljárás azonos részében nem nyertes ajánlattevő, az adott rész nyertes ajánlattevője által egyéb feltételek teljesülése mellett?
2. cikk / 85 A verseny torzítása
Kérdés: Mi a helyzet abban az esetben, ha egy „háromajánlatos” eljárásban a későbbi nyertes ajánlattevő és egy másik ajánlattevő vezető tisztségviselői között közeli hozzátartozói kapcsolat áll fenn, és az eljárásban a másik ajánlattevő nem tesz eleget az ajánlatkérő hiánypótlási felhívásának, annak ellenére, hogy az ajánlati ára alacsonyabb? A harmadik ajánlatot érvénytelenítették. Következik-e ebből, hogy a gazdálkodó szervezetek összejátszottak a közbeszerzési eljárásban, és megállapodást kötöttek arra, hogy a magasabb ajánlati árat megajánló ajánlattevő legyen a nyertes? Azaz megállapodásuk a verseny torzítására irányul?
3. cikk / 85 Többes megjelenés tilalma
Kérdés: Egy nemzeti nyílt közbeszerzési eljárásunkban két ajánlattevő ugyanazt a szakembert nevezte meg a szakmai tapasztalattal összefüggő alkalmassági követelménynek való megfelelés érdekében. Ez jogszerű, vagy vizsgálni kell az összeférhetetlenséget?
4. cikk / 85 Előre nem láthatóság szerződésmódosítás esetén
Kérdés: Építési beruházás megvalósítása során, amely meglevő épület tetőszerkezetének szigetelésére irányult, közbeszerzésben kötöttünk vállalkozási szerződést. A vállalkozó által elvégzett feltárást követően megállapításra került, hogy a tetőszerkezet egyes elemeinek gombás fertőzése miatt a szigetelésen túl a gombás tetőelemek cseréjét is el kell végezni. Erre ajánlatot kértünk a vállalkozótól, aki jelezte, hogy a munkát el tudná végezni, továbbá alvállalkozói ajánlatához képest összesen 125%-os értéken tett árajánlatot. A tetőszerkezet szigetelésére megkötött közbeszerzési szerződés módosítására alkalmazhatjuk-e a 141. § (4) bekezdés c) pontját ebben az esetben?
5. cikk / 85 Jogszabályi kötelezettségek ismerete teljesítés során
Kérdés: Amennyiben a közbeszerzési szerződés nem tér ki olyan jogszabályi kötelezettségekre, amelyek lassítják a teljesítést, de az ajánlattevőnek egyébiránt tudnia kellett róla, úgy elegendő indok-e a felelősség alóli mentesülésre, hogy maga a szerződés kifejezetten nem utal ezekre a jogszabályi kötelezettségekre? Mivel közbeszerzésről van szó, így ennek lenne értelme.
6. cikk / 85 Mérlegelési jogkör kizáró ok esetében
Kérdés: Van-e jogszabállyal alátámasztott mérlegelési jogköre az ajánlattevőnek abban az esetben, ha az értékelési szakaszban észlel hamis adatot egy ajánlatban (ami befolyásolja az értékelés sorrendjét, a műszaki megfelelés, alkalmasság megítélését), vagy kógens módon indokolt megállapítania a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti kizáró ok feltételeinek fennálltát? Az ajánlattevő még bírálati szakaszban, egyéb kommunikációban önkéntesen bejelentette a hamis adatközlés tényét az ajánlatkérőnek, az ajánlatát azonban ezzel párhuzamosan önként nem vonta vissza.
7. cikk / 85 Kizárás az eljárásból azonos franchise-szerződés esetében
Kérdés: Ki kell-e zárni azokat az ajánlattevőket, amelyek azonos céggel vannak franchise-kapcsolatban?
8. cikk / 85 Egy ajánlattevő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Figyelemmel a C-376/21. számú ügyre, a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megindítása során szükséges-e indokolni, hogy miért egy ajánlattevőt hívok meg, amikor a 98. § (2) bekezdés b) pont szerinti jogalapot használom?
9. cikk / 85 Szerződésmódosítás jogszerűsége előzetes nyilatkozattól eltérő előlegigény esetén
Kérdés: Jogszerű-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosítása arra figyelemmel, hogy a nyertes ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez anyagot szállító külföldi piaci szereplő – előzetes nyilatkozatától eltérően – előlegre tart igényt, és ezt a nyertes ajánlattevő (teljes egészében) nem képes finanszírozni?
10. cikk / 85 ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
