Előadók "beszerzése"


Egy képzési projekt költségvetésében "Senior szakértők" címszó alatt van elkülönítve 10millió forint, amely az egyes képzések előadóinak munkadíját hivatott fedezni. Az alkalmankénti díjazás 25-30 000 forint. Kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni a keretösszeg figyelembevételével és egy speciális céget kiválasztani, vagy egyedi szerződések kötésével akár földrajzilag távolabbi szakembereket is megbízhatunk?


Megjelent a Közbeszerzési Levelekben 2005. március 7-én (22. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 521

[…] megvalósítani, például egy régióban, megtörténhet –, nos ekkor központi költségvetési szerv egyszerű eljárás lebonyolítása nélkül, alaptevékenységéhez kapcsolódó tanácsadásként igénybe veheti az előadót. Ennek alkalmazási köre szűkös, és e keretet viszonylag hamar ki szokták meríteni az intézmények, mégis, esetünkben – véleményünk szerint – alkalmazható [a Kbt. 296. §-ának h) pontja, amelynek értelmében a nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzési eljárásra vonatkozó rendelkezéseket, azaz a Kbt. negyedik része szerinti eljárást (egyszerű közbeszerzési eljárás) – egyebek mellett – nem kell alkalmazni olyan szolgáltatás megrendelése esetében, amely az ajánlatkérő alaptevékenysége ellátásához szükséges irodalmi (szakirodalmi, tudományos) mű létrehozására, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.